Enyhülni látszik a viszony a kormány és a főváros között. Múlt heti találkozásuk után Demszky Gábor főpolgármester és Matolcsy György gazdasági miniszter bejelentették, hogy közös szakértői munkacsoportot hoznak létre a budapesti lakásvagyon megőrzését, fejlesztését szolgáló speciális lakásfinanszírozási megoldások kidolgozására. Ezenkívül e szakértők foglalkoznak majd a helyi adók, köztük az ingatlanadó kérdéseivel, valamint Budapest és régiója potenciá- lis fejlesztési lehetőségeivel, egyebek mellett az M0-ás körgyűrűhöz kapcsolódó innovációs parkok ügyével is. A találkozón Demszky a gazdasági tárca vezetőjének támogatását kérte ahhoz, hogy a BKV kapjon működéséhez állami támogatást tömegközlekedési normatíva formájában, valamint ahhoz, hogy az európai gyakorlatnak megfelelően a távhő-szolgáltatók olcsóbban kapják az energiát, mint a kisfogyasztók. Budapestnek még sok feladattal kell megbirkóznia, ezeknek egy részét azonban – az expo-telekkel összefüggő infrastrukturális fejlesztéseket, egy új, északi Duna-híd, valamint az M0-ás körgyűrű hiányzó szakaszának megépítését – csak kormányzati támogatásokkal lehet megvalósítani.Borókai Gábor szóvivő, a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az önkormányzatok az idén összesen 27,5 milliárd forint címzett támogatáshoz juthatnak, amelyből több mint 6 milliárd forintot a főváros használhat majd fel. –
- 10:04 „Ez gyakorlatilag gyermekrablás” – Szabó Tímea feljelentette a gyámhatóságot
- 09:49 Újra itt a plakátrengeteg – máris elborította a kampány Budapest utcáit
- 09:39 Magyar Péter: A gödi akkugyárból az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes anyagokat
- 09:39 Donald Trump: Robert De Niro egy tébolyodott ember rendkívül alacsony IQ-val
- 09:29 Átlátszó: Tűzeset és robbanás történt a komáromi akkugyárban
- 09:21 Közel 3 métert emelkedhet a Duna vízszintje Budapestnél péntekig
- 09:18 Súlyosabb büntetést kér az ügyészség Herczeg Zoltánra
- 09:11 Lakossági távhőpályázat: a minisztérium újra megnyitotta a lehetőséget
- 09:02 Kuba: terrorista akcióra készültek, akiket a határőreik lelőttek egy amerikai motorcsónak fedélzetén
- 08:50 Jól fialtak a nyugdíjpénzek: az utóbbi három évben érték el eddig a legjobb hozamot az önkéntes nyugdíjpénztárak
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
- 08:28 Republikon: 45 százalék Magyart, 37 százalék Orbánt látná szívesen miniszterelnöknek
- 08:23 Sniccerrel vagdosott le választási plakátokat, majd megütötte az őt videózó szemtanút
- 08:22 „Biztosan nincs a kártyáján pénz”, belső vizsgálatot indított a SPAR Orsós János bejegyzése kapcsán
- 07:01 Elegük lett abból, hogy a képviselőjük mindig a Fidesszel szavaz? – Egyre többen iratkoznak le a német nemzetiségi listáról
- 06:43 Fejbe lőtte magát Martin Short lánya
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
- 06:55 „Aki önálló, az veszély" – kilép a Fideszből egy volt józsefvárosi képviselőjelöltjük
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 06:00 Tényleg drágák a magyarországi bankok, de nem attól, hogy sokan vannak
- 06:29 Küzdenek a szerb miniszterelnök-helyettes életéért
- 07:59 Orbán Viktor nyílt levelet írt Volodimir Zelenszkijnek
- 08:28 Republikon: 45 százalék Magyart, 37 százalék Orbánt látná szívesen miniszterelnöknek
- 19:55 Magyar Péter: Megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
