Gerhard Schröder az utolsó, akitől a néimet gazdaság nagyszabású szerkezetátialakítását várnánk. A populista kancellárnak még a gazdasági növekedést sem sikerült megfelelő módon ösztönöznie. A kancellár az év végi adóreform-tervezet egyetlen mondatával véget vethet annak a második világháború utáni német fejlődést egyengető hármas szövetségnek, amely a kormány, az üzleti szféra és a munkavállalók között kialakult. Ha Schröder javaslatát a parlament elfogadja, 2001. január elsejétől a bankok, biztosítótársaságok és üzleti csoportok – büntető adó fizetése nélkül – adhatják el a nyilvános tőzsdei forgalomban lévő cégekben szerzett részesedéseiket.
Üzleti körökben a régóta várt javaslat igen kedvező fogadtatásra talált. A kiszivárgó hírek hatására a német részvények árfolyama a karácsony előtti feszített kereskedésben 10 százalékkal nőtt, így a frankfurti tőzsdeindex, a DAX történelmi rekordértéken zárt. A befektetők arra számítanak, hogy a részvények árfolyamnyereségére kivetett adó eltörlésével kibogozódnak a német nagyvállalatok közti kereszttulajdonlások átláthatatlan szálai. Ezzel pedig lehetővé válna egyes iparágak nagyszabású szerkezeti reformja, fellendülne a német részvénypiac, és óriási perspektíva nyílna az európai üzletkötések előtt. “Földcsuszamlásszerű átalakulás előtt állunk” – állítja Thomas Mayer, a frankfurti Goldman, Sachs & Co. elemzője.
BARÁTSÁGOS TULAJDONOSOK. Az elmúlt évtizedekben a német bankok, biztosítótársaságok és üzleti konglomerátumok hatalmas részesedéseket szereztek az ország legjobban menő iparvállalataiban. A legkeresettebb, úgynevezett blue chip részvények közé tartoztak a Daimler-Benz (ma: DaimlerChrysler) autógyár vagy a Schering gyógyszergyár papírjai. Nem egyszer az adósok készpénzes törlesztés helyett adták át részvényeiket hitelezőiknek – így jutott jó néhány érdekeltséghez például a Deutsche Bank. A második világháború utáni német konjunktúra nyomán az iparvállalatokban szerzett részesedések értéke óriásira duzzadt: becslések szerint mára meghaladja a 100 milliárd dollárt. A hatalmas részvényállomány azonban lényegében nem forgott a cégek között: az ilyen eladásokat terhelő 50 százalékos nyereségadó miatt ugyanis a profitból a mai közmegítélés szerint túlságosan nagy rész illeti az államkasszát. Ráadásul a konszenzusra épülő német gazdasági intézményrendszer is nyugodt lehetett a nagy részesedések sorsa felöl: a bankok és a biztosítótársaságok ugyanis a nagy német nyugalomhoz illeszkedő, barátságos tulajdonosnak bizonyultak, nem követeltek magas részvényhozamot, radikális szerkezetváltást vagy versenyképesség-növelő elbocsátásokat.
ÉLEDŐ LOBBIK. Az idők azonban változnak. Az 1990-es évtized legnagyobb részében a Deutsche Bank, az Allianz biztosítótársaság és más német nagyvállalatok erőteljes lobbizásba kezdtek a kormánynál az árfolyamnyereséget terhelő adó megszüntetése, vagy legalább csökkentése érdekében. Érvelésük így szólt: amennyiben a felhalmozott részvényállomány értékesítéséből befolyt pénzt a vállalat fő profiljába vágó üzletekbe fektetnék, nagyobb nyereséget érhetnének el. A megkörnyékezett politikusok eleinte vonakodtak attól, hogy egyszeri gesztussal jó helyzetbe hozzák az üzleti élet számos óriásvállalatát, később azonban egyre inkább megkedvelték az ötletet.
A német gazdaság befolyásos szereplői ugyan számíthattak arra, hogy a sokat kifogásolt adót a kormány végül valóban megszünteti, Schröder gyors és határozott reformtervezete azonban még őket is meglepte. Az ugyanis hasonlóan eltökélt és radikális a legfelső adósávba tartozók személyi jövedelemadó-kulcsának lefaragásában, amelyet a jelenlegi 53 százalékról 45 százalékra csökkentene, valamint a 45 százalékos vállalati nyereségadó 25 százalékra történő mérséklésében.
A befektetők lázasan próbálják megfejteni, hogy a nagyvállalatok vajon mihez kezdenek az óriási részvényállománnyal. A Deutsche Bank vállalatokban szerzett részesedéseinek értéke – a DaimlerChryslerben meglévő 12 százalékkal együtt – eléri a 25 milliárd dollárt. Elemzők szerint az Allianz német részvényeinek értéke 40 milliárd dollár. Ha ezeket a papírokat készpénzre váltják, a bankok és biztosítótársaságok felvásárlása eddig példátlan lendületet kaphat Európában.
S ez még csak a kezdet lenne. Várható például, hogy a vegyipari, olajipari és szállítási érdekeltségekkel is rendelkező Veba közművállalat felgyorsítja a fő profilba nem illő részlegek leválasztását és értékesítését. Az adómentességet ezután várhatóan arra használja majd, hogy – cserébe a leválasztott egységekért – európai közműszolgáltatókat vásároljon fel. A Siemens óriásvállalat nyilván ugyancsak a feleslegesnek ítélt egységek leválasztása mellett dönt. A vállalatok ezen feldarabolása jócskán megnöveli a piacon forgó részvények számát, amelyeket vélhetően külföldi vállalatok vagy nagy befektetési alapok szereznek meg és alakítanak át. “Az árfolyamnyereség adómentessége – párosulva az alacsonyabb személyi jövedelemadó-terhekkel – 2001-ben akár 0,5 százalékponttal is megemelheti a gazdasági növekedés ütemét” – mondja Ulrich Beckmann, a Deutsche Bank közgazdásza.
Ennek ellenére maradtak még tisztázandó kérdések. Bár az eredeti tervezetben ez nem szerepel, egyes elemzők szerint az adómentesség csak feltételes lesz, s csak azok a vállalatok élvezhetik, amelyek a részvényeladásból befolyó pénzt működési kiadásokra vagy felvásárlásokra fordítják. Ezen forgatókönyv szerint azoknak a társaságoknak, amelyek bezsebelnék az eladott részvények ellenértékét, jövedelemadót kellene fizetni. Ha ilyesfajta feltétel belekerül a tervezetbe, akkor a részvényeladások lendülete jóval elmarad majd a várakozásoktól.
A politikai ellenállás is fokozódhat. A Schröder vezette szociáldemokraták egyelőre hallgatnak a tervezetről. A Deutsche Gewerkschaft Bund nevű szakszervezeti szövetség “elfogadhatónak” minősítette az elképzeléseket. A baloldali kritika azonban valószínűleg nem várat sokáig magára, ismerve a német baloldal ellenérzését bármiféle olyan intézkedéssel kapcsolatban, amely kedvez az üzleti szférának.
ELLENSÉGES ERŐK. A gyanakvások könnyen nyílt tiltakozáshoz vezethetnek, ha bebizonyosodik, hogy a részvényeladások következtében elbocsátásokra, nemkívánatos befektetők megjelenésére, ellenséges kivásárlásokra is számítani kell. Még a sikeres német vállalatok is külföldi kézbe kerülhetnek. Az Allianz minden bizonnyal meg akar majd szabadulni a berlini központú Schering gyógyszergyárban birtokolt 10,1 százalékos részesedésétől. Az új tulajdonos nem szükségképpen német lesz. Az Allianz, a Deutsche Bank vagy a Munich Re viszontbiztosító arra törekszenek majd, hogy portfóliójukat nemzeti határokon túlnyúlva az euró-zónához igazítsák. Következésképpen a leválasztott német vállalatok jó eséllyel a szintén így gondolkodó külföldiek kezébe juthatnak.
A PILLANAT EREJE. Ha az ellenállás fokozódik, Schröder személyes kiállásának kulcsszerepe lehet a javaslat véghezvitelében. A kancellár elsősorban azért ragaszkodik Hans Eichel pénzügyminiszter adóreform-tervezetéhez, mert még a 2002-es választások előtt szeretné gyorsítani a növekedést és csökkenteni a munkanélküliséget. “Gazdaságilag értelmetlen arra kötelezni valakit, hogy valamit akarata ellenére tartson a tulajdonában” – indokolta a tervezetet Volker Halsch, a pénzügyminisztérium vezető munkatársa. Az adómentességi elképzelés megvalósításának esélyét javítja, hogy a részvényeladás árfolyamnyereségét terhelő vállalati adó megszüntetése szinte semmilyen mértékben nem károsítja meg a központi költségvetést. Az adó jelenlegi szintje ugyanis olyan magas, hogy a legtöbb német nagyvállalat inkább megtartotta részesedését.
Néhány héttel ezelőtt Schröder kancellár még az állami beavatkozás keményvonalas híveként viselkedett. Levezényelte a súlyosan eladósodott építési vállalat, a Philipp Holzmann állami megmentését. Erősen kritizálta a brit Vodafone AirTouch ellenséges felvásárlási ajánlatát a Mannesmann-nal szemben. A jobb memóriájú befektetőknek azonnal eszébe jutott, hogy a kancellár még hivatalba lépése előtt állami segítséggel húzta ki a pénzügyi nehézségek okozta kátyúból a Salzgitter acélgyárat.
A populista intézkedések növelték Schröder támogatottságát. “Bárhogyan is értékeljük a Holzmann-ügyet, Schröder kétségkívül megerősödve került ki belőle” – állítja a Deutsche Bank elemzője. Úgy tűnik: Schröder hajlandó lesz arra, hogy a frissen szerzett politikai tőkéjét kihasználva keresztülvigye a tervezett reformokat. Németország a gazdasági reformok tekintetében még így is évekkel kullog Hollandia mögött, s nem engedheti meg magának, hogy a vezetői meginogjanak a reformok véghezvitelében. “Már régóta várunk” – panaszkodik Jörg Schwenker, a német kereskedelmi és iparkamara (DIH) adószakértője. Most bizakodhatnak, hogy Schröder már nem sokáig váratja az üzleti életet.
Š Business Week
