Ma már mindenféle foglalkozású emberek dolgoznak ezen a piacon; ez a szakma ott kezdődik, hogy valaki a névjegykártyájára ráírja: belsőépítész – mondja Bánáti János okleveles belsőépítész. Teljes a zűrzavar, ugyanis a belsőépítészetet mindenki “állampolgári jogon” gyakorolhatja.
A szocialista idők nagy tervezővállalatai kis cégekre bomlottak. Faipari mérnökök, technikusok, mérnökök, asztalosok váltak vállalkozókká. Közülük kerülnek ki azok is, akik képzik a középszintű belsőépítészeket. Akik kikoptak a szakmából, azok design stúdiókat nyitnak, pár hónapos tanfolyamokon sok pénzért oktatják a “belsőépítészetet”, majd a kurzus végén a diákok kapnak egy senki által sem jegyzett diplomát – panaszkodnak az okleveles szakemberek. Ma ilyen irányú magas szintű képzés egyedül az Iparművészeti Főiskolán folyik.
Az önjelöltek aztán vagy megmaradnak a piacon, vagy nem. Van, aki a gyakorlatban megtanulja a szakma csínját-bínját. Mózer Noémi, a Belsőépítészek és Lakberendezők Országos Szövetségének főtitkára szerint itt egyébként sem a szakmai hiányosságok szelektálnak, hanem a kommunikációs készség. Aki nem tudja már szóban eladni az elképzeléseit a megbízónak, annak nincs helye a piacon.
A szakemberek szerint a belsőépítészet ma már nem luxus, nem sznob műfaj, mégis kevés a lakossági megbízó, de az állami beruházások is csökkentek. Míg a rendszerváltás előtt megszokott feladat volt egy mozi vagy egy színház átalakítása, ma alig kapnak ilyen megrendelést. Leginkább irodák, bankok, autószalonok építéséhez kérik és fizetik meg ezt a szolgáltatást.
Ez gyors, pörgő munkát igényel. “A bankszektor a belsőépítészek számára is gazdag piac. A fiókhálózatok kiépítése bonyolult házi feladat egy tervezőnek, és külön műfajjá vált” – állítja Szekér Ferenc, aki több pénzintézetet is tervezett. Mint mondja, a kihívás óriási. Hiszen a bank stratégiáját, arculatát ismerve kell olyan épületet létrehozni, amely otthonos, gyors, dinamikus. A feladat igen összetett; ismerni kell mindent, kezdve a legmodernebb, sokszor igen bonyolult biztonsági berendezésektől az árnyékolástechnikán át egészen az informatikai újdonságokig. Ráadásul – emeli ki Szekér Ferenc – ezeknek az épületeknek berendezésükben, kialakításukban jövőbe mutatónak kell lenniük, hogy akár hatvan év múlva is korszerűek legyenek. Legalábbis ez a megbízók elvárása.
A maradék nagyobb megrendelői kör a kereskedelem és a vendéglátás területén tevékenykedik. És csak nagyon kevesen vannak, akik saját házuk vagy lakásuk átalakítására, építésére bíznak meg belsőépítészt. A leggazdagabbak által lakott negyedekben, ahol reprezentatív lakóházak épülnek, ott persze keresett ez a szolgáltatás. E kör mindent építésszel terveztet meg. De Mózer Noémi szerint a középosztály is kezd megbízóként fellépni: közgazdászok, ügyvédek, akik sajnálják az idejüket a lakás berendezésére fordítani.
Egyre gyakoribb, hogy a kisebb keresetűek is tanácsadást kérnek. Legtöbbször valamelyik szaklap tervezési rovatában, hisz még mindig kevesen engedhetik meg maguknak, hogy több százezer forintot költsenek lakásuk berendezésének pusztán a megtervezésére.
Egy átlagos berendezési igényű tér terveiért négyzetméterenként akár 2,5-10,0 ezer forintot is elkérhetnek. Az ár sok tényezőtől függ. Például az épület elhelyezkedésétől, attól, hogy mekkora a szóban forgó tér, műemlék jellegű-e vagy sem. Ha a megrendelő azt is kéri, hogy a tervező felügyelje a munkát, az értelemszerűen további költségként jelenik meg, s óránként újabb ezreseket vesz ki a megbízó zsebéből. Természetesen az sem mindegy, milyen bonyolult, mennyi ideig tart a feladat.
A szakmában árakról egyébként nem szívesen beszélnek, ami nyilván összefügg azzal is, hogy aránytalanul sok – mintegy 400 – belsőépítész osztozik az általuk igen kicsinek tartott tortán. Sokan dolgoznak áron alul, hogy a piacon maradhassanak. Ezt a helyzetet orvosolandó, az Építész Kamara most dolgozik a piac szabályozását célzó tarifarendszeren.
“Az ingyen munka is gyakori” – állítja Szekér Ferenc. Azokról az esetekről van szó, amikor egy-egy cég pályázatot ír ki valamilyen épület kivitelezésére, s nem hirdet győztest, a beérkezett ötleteket viszont felhasználja. Egyéb tekintetben is gyakran hagy némi kívánnivalót maga után a megbízók kulturáltsága. “Azok építtetnek, akiknek pénzük van, de ez nem mindig jelent feltétlenül minőségi igényeket” – panaszolják a belsőépítészek. Egyre kevésbé kapnak szabad kezet a tervezők, pedig Mózer Noémi tapasztalatai szerint Magyarországon az emberek vizuális műveltsége nem túl magas. “Mivel a pénz diktál, gyakran születnek esztétikai, funkcionális marhaságok” – hangzik Bánáti János ítélete.
Azért a szakemberek nem szeretnék visszaállítani a rendszerváltás előtti zsűrizős időszakot sem, amikor minden tervet egy bizottságnak jóvá kellett hagynia. Sokkal inkább bíznak abban, hogy fejlődik az emberek kulturáltsága, lakáskultúrája. És abban, hogy a tíz éve tartó zűrzavaros átmeneti idő után végre szabályozott piacon, képzett belsőépítészek szolgálhatják és alakíthatják – nemcsak gazdag – megrendelőik esztétikai igényeit.
