Kétszázezer új munkahelyet ígért a ciklus végére hatalomra kerülésekor az Orbán-kormány. Az első év után – hangzott az örömteli hír a parlament őszi első plenáris ülésén – már 150 ezerrel gyarapodott a munkavállalók száma Magyarországon. Kétségtelenül örvendezni kell ezen eredmény hallatán – már amennyiben igaznak lehet tekinteni.
Churchillnek tulajdonítják azt a mondást: csak annak a statisztikának hihetünk, amelyet saját magunk hamisítottunk. A munkaerő-piaci trendek magyarországi alakulására ez az álláspont különösen jól alkalmazható, hiszen egyidejűleg két “hivatalos” adattal találkozhatnak az érdeklődők. E helyütt felesleges abba belemenni, hogy a KSH, vagy az OMMK tájékoztatásának kell-e inkább hinni, elég ha az egyik – az utóbbi – adatait vesszük górcső alá. A legfrissebb részletes jelentés első két sorából az derül ki, hogy miközben a regisztrált munkanélküliek száma 9101 fővel csökkent, addig a munkanélküliségi ráta növekedett, mégpedig 0,3 százalékponttal, 9,5 százalékra.
Ha kormánypárti politikus beszédírója lennék, akkor csakis az első sort emelném ki a sikerekről szóló beszámolóban, ha viszont ellenzékieknek dolgoznék, akkor természetesen a második sorral ostoroznám a tehetetlen szaktárcákat. Az adatok önmagukban ugyanis semmitmondóak, s csak első látásra tartalmaznak ellentmondást. A megoldás abban rejlik, hogy miközben a munkanélküliek között számon tartottak abszolút száma csökkent, az onnan kiesők nem jelentek meg a munkavállalók között. Lehet, hogy egyszerűen csak nyugdíjba mentek, de az is könnyen elképzelhető, hogy a statisztikai rendszer hiányossága miatt szem elől tévesztették őket az illetékesek.
Tulajdonképpen örülni kell annak, hogy az Országgyűlésben szóba kerül a munkahelyteremtés – vagy a másik oldalról megközelítve – a munkanélküliek problémája, de a számháború helyett inkább arra kellene koncentrálni, hogy egyre több embert egyre kevesebben tartanak el Magyarországon.
