Gazdaságunk a Titanic sorsára juthat – jelentette ki a múlt keddi amerikai kamatemelést követően Steve Forbes, az egyik republikánus párti elnökjelölt. A politikus az országban zajló választási kampány hevében ragadtatta magát erre a hasonlatra, élesen bírálva az Alan Greenspan nevével fémjelzett monetáris politikát, amely szerinte katasztrófába sodorja az országot. A döntést követő politikusi kommentárok a másik – demokrata párti – oldalon sem nélkülözték a populista hangütést. Tom Harkin, Iowa állam szenátora “a vállalatok és a családok elleni támadásként” értékelte Greenspan és csapata legutóbbi lépését.
A Clinton-adminisztráció ugyanakkor támogatásáról biztosította a Fedet, ami nem is csoda, hiszen az amerikai gazdaság utóbbi esztendőkben elért sikerei – alacsony infláció idején szárnyaló gazdaság – nem kis részben a jegybank szerepét betöltő Fed politikájának köszönhetők. Visszafogottan nyilatkozott George W. Bush, a republikánusok részéről a választásokon a legnagyobb eséllyel ringbe szálló jelölt is, azt hangsúlyozva, hogy a monetáris politika kizárólag a központi bank hatókörébe tartozik. Greenspan mandátuma amúgy már jövő májusban, tehát az őszi elnökválasztás előtt lejár, ismételt kinevezése megfigyelők szerint a jelenlegi helyzetet alapul véve nem lehet kétséges. Feltéve persze, ha sikerül az amerikai gazdaság hajóját a defláció és a recesszió Szküllája, valamint a túlfűtött, magas inflációval kísért növekedés Kharübdisze között tartania.
A közelmúltban nyilvánosságra hozott statisztikai adatok inkább az utóbbi veszélyre figyelmeztetnek. Jóllehet, maga az infláció nem veszélyesen magas – júliusban, egész évre kivetítve 2,1 százalékos fogyasztói és 1,5 százalékos termelői árnövekedést regisztráltak -, szakértők a bérköltségek jelentős emelkedése miatt bekövetkezett inflációs nyomást mégis nyugtalanítónak, egyszersmind a múlt heti kamatemelés fő okának tartják. A termelékenység javulása jelentősen lassult: a második negyedévre 1,3 százalékra esett vissza, az első három hónapban regisztrált 3,6 százalékos ütemről.
Mindezek nyomán egyáltalán nem meglepő, hogy a Fed múlt keddi ülésén 25 bázispontos kamatnövelésre szánta rá magát, 5,25 százalékra emelve így az irányadó 1 napos (overnight) és a diszkont (4,75 százalékra) kamatlábat. Pénzügyi elemzői körökben szinte konszenzus volt arról, hogy a Fed ilyen módon kísérli meg lehűteni a veszélyesen felpörgő gazdaságot. Az idei további kamatemelés szükségtelenségét támasztják alá azok az adatok, amelyek az amerikai gazdaság lassulásáról adnak számot (lásd külön anyagunkat). Rekord méreteket öltött viszont az első félévben a kereskedelmi mérleg hiánya. Itt nem igazolódtak a piaci várakozások: a lassan magára találó ázsiai és európai gazdaság ugyanis egyelőre nem tudja magával ragadni az amerikai exportőröket. Éppen ellenkezőleg: az öreg kontinensről és Japánból régen nem látott árutömeg lepte el az Egyesült Államok piacait. Ha ezt a tendenciát nem sikerül megállítani, úgy a gazdaság lehűtésén fáradozó Fed idő előtti és mérték feletti “sikereket” érhet el. –
