Gazdaság

HETI PORTFÓLIÓ – Kihagyhatatlan blue chipek

Áttekintve a részvénypiac kilátásait, az egyik oldalról állítható, hogy a honi börze erősödő együttmozgást végez majd a jelentősebb nyugat-európai tőzsdékkel (a BUX és a DAX mozgásában a párhuzamosság jelenleg 65 százalék. Ez már csak a magyar gazdaság erőteljes nyitottsága miatt is igaz. Ebből következően a jó honi teljesítmény egyik fontos tényezője a nyugat-európai börzék stabil, erős teljesítménye. Márpedig a fontosabb európai országokban a belső kereslet az első negyedévben 5 százalékkal bővült, a beruházások pedig 9 százalék körüli gyarapodást mutattak. A másik oldalról a feltörekvő piacok az év során fejlett társaikhoz képest nem kis mértékben felértékelődtek, amiből azonban eddig a közép- és kelet-európai börzék csak igen csekély mértékben részesedtek. Vélelmezhető, hogy a következő hónapokban a fenti javulásból kisebb mértékben a honi piac is profitálhat.

Harmadik tényezőként nem lehet figyelmen kívül hagyni a makroproblémákat (belső egyensúly, növekedés lassulása), azok ugyanis némi bizonytalanságot válthatnak ki. Az első két tényezőből adódó mérsékelt optimizmust testesíti meg a 45 százalékos részvényarány.

A portfólióból a Matáv és a Mol – mint magbefektetés – nem hiányozhat. A Richter, kiemelten kockázatos részvényként, a csomag agresszív eleme, de távlatában az indexet meghaladó teljesítményt várhatunk tőle. A többiek, a közepes kapitalizációjú cégek komparatív alulértékeltségük, valamint biztató növekedési kilátásaik révén kerültek be az ajánlatba. Ez alól kivétel a Pick, amely elsősorban alacsony kockázata és a BUX-szal mutatott nem túl erős korrelációja révén jelentősen erősítheti a portfólió diverzifikáltságát. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik