Fokozott nemzetközi segítség nélkül Moszkva aligha tudja visszafizetni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank felé 1999-ben esedékes körülbelül 4,8 milliárd dollárt. A dolgok ilyetén alakulása kínos kudarcot jelentene azoknak a nyugati országoknak és intézményeknek – elsősorban Amerikának és az IMF-nek -, amelyek támogatták és finanszírozták Oroszországnak a gazdasági reformra tett, ám eddig kudarcba fulladt kísérleteit. S bár a nyugati döntéshozók azt állítják, a helyzet még súlyosabb lenne a segítségük nélkül, a londoni Economist fogalmazása szerint a mostani gazdasági káosz sokkal nagyobb annál, mint amire 1991-ben, a hitelnyújtás kezdetekor akár legrosszabb álmaikban is gondoltak.
A számok aggasztóak. Még a legoptimistább bankárok sem számítanak arra, hogy Oroszország képes lenne az idén esedékes 17,5 milliárd dollárnyi adósságszolgálatának maradéktalan teljesítésére. További segítség nélkül még az is lehetetlennek látszik, hogy “találnak” 9 milliárd dollárt az 1991 előtt keletkezett tartozások után az idén esedékes kötelezettségek rendezésére.
Mindez a mai orosz állam gyengeségét jelzi elsősorban, nem pedig Oroszország szegénységét. Az ország folyó fizetési mérlegének évi többlete a kamatfizetések nélkül eléri a 18 milliárd dollárt. Ám mivel az oroszok nem akarnak otthon befektetni, illetve nem rubelben tartják a vagyonukat, a beáramló pénz jó részét szinte azonnal Svájcba, meg Ciprusra menekítik. Kevés jut az adóbehajtóknak és a jegybanki tartalékba.
Sem a kormány, sem a jegybank nem tudja kifizetni Oroszország adósságait. Az adóbehajtás javul ugyan, de abból biztosan nem lehet 9 milliárdot összegyűjteni. A jegybank “kifosztása” sem segítene sokat. A 11,6 milliárd dollárnyi tartalékból csak 7 milliárd a készpénz. Ha az állam elszívná a jegybanki tartalékot, eladná teljes aranykészletét és szénhidrogénipari és energetikai vállalatokban – elsősorban a Gazpromban – meglévő tulajdonrészét, hozzávetőleg 4 milliárd dollárt tudna előteremteni. Ez még az IMF kifizetéséhez sem elég, és akkor még nem említettük a többi hitelezőt.
Oroszorság 1999-es költségvetése azt feltételezi, hogy 7 milliárd dollárnyi új külföldi hitel áll rendelkezésre, amit viszont kevesen tartanak elképzelhetőnek. A múltban mindig időben megérkeztek az IMF-pénzek, ám ennek vége. Kissé megkésve ugyan, de a nemzetközi pénzügyi intézmények és a washingtoni politikai körök között egyetértés alakult ki a tekintetben, hogy ha Oroszország irányításában nem történik gyökeres változás, akkor nem érdemes hitelezni az oroszoknak, sőt egyenesen káros is.
A Valutaalap meg- alapozatlannak tekinti a költségvetésnek a rubelárfolyammal, az inflációval, a bevételekkel és a kiadásokkal kapcsolatos alapfeltevéseit. Élesen ellenzi az általános forgalmi adó kulcsának tervezett leszállítását; szeretné elérni az adók készpénz és nem váltó formájában történő beszedését; követeli a korrupt és irracionális bankrendszer megreformálását; továbbá megfelelő csődtörvényt, valamint piaci energiaárakat és lakbéreket javasol.
A közeljövő eléggé zavarosnak tűnik. Az Economist néhány hónapnyi katasztrófapolitikát vetít előre. E szerint Oroszország egyes hitelezőit – legalábbis részben – kifizeti, míg másokat tovább várakoztat. (Mozgástere egyébként a gyakorlatban sokkal nagyobb, mint elméletben, mivel a közvélemény, de a nyugati bankok és kormányok is mintha beletörődtek volna a helyzetbe.)
Az oroszok egy része arra számít, hogy az IMF-hitel vissza nem fizetése nem okoz “maradandó károsodást”. Decemberben új parlamentet, a jövő év közepén pedig – sőt esetleg korábban – elnököt választanak. Egy új moszkvai vezetés nyugatbarát hangokat hallathat (Primakov is becsábíthat néhány liberális gazdaságpolitikust a kormányába). Ebben az esetben elképzelhető, hogy a Nyugat gesztus értékű támogatást ad – bár hiba lenne szimbolikus összegnél többre számítani.
A cinikusok szerint az orosz taktika esetleg beválhat. Az 1991 óta folyósított bőkezű támogatás azt bizonyítja, hogy az IMF szabályai kevésbé szigorúan vonatkoznak egy hatalmas, atomfegyverekkel rendelkező országra, mint másokra. Az év jó részében azonban Oroszország a pénzügyi számkivetettség peremén fog botladozni. A következő krízis júliusban várható, amikor egy technikai tényező következtében az IMF-nek esedékes havi törlesztés összege a szokásos 400 millió dollár helyett 1,2 milliárdra szökik fel. Addig (a szakértők várakozásai szerint) Oroszország mindent időben törleszt – kivéve a Londoni, illetve a Párizsi Klub tagjaival szembeni tartozásait. A július utáni időszakra már prognózist adni is hiábavaló kísérlet lenne.
A pénzügyi pária-lét nem okoz nagy többletkárt a beteg orosz gazdaság napi működésében. Hacsak a Nyugat és az IMF nem akar további büntetést mérni Oroszországra – ami nem valószínű -, akkor a kereskedelem kerekeit az akkreditívek és exportgaranciák továbbforgatják. Azok a cégek, amelyek elszánták magukat ottani befektetésekre, tovább fognak tevékenykedni. (A megfelelő kapcsolatokkal rendelkezők még támogatást is kérhetnek kormányaiktól.) Oroszországot elvágják ugyan a nemzetközi tőkepiacoktól, de egyes területek és szektorok (például Moszkva és néhány olajvállalat) továbbra is hozzájuthat nyugati bankhitelekhez.
Az általános képen mindez nem változtat. A külföldi tőke elapadása nyomán sokéves szegénység és stagnálás vár az országra. A Nyugat ambíciói lényegesen alábbhagytak. Amerika most éppen odadobott 300 millió dollárt, hogy egybentartsák az orosz nukleáris ipart, de közben folytatja saját rakétaellenes védelmi programját. A kereskedelem és a befektetések elsősorban az óriási energetikai szektorra koncentrálódnak, s a jelek szerint a külső tőke mögött állóknak nem céljuk az orosz üzleti élet egészének árformálása. A nyomorúság és pária-periódus idején a Nyugatra csak az a szomorú és nehéz feladat vár, hogy mindent megtegyen a károk korlátozása érdekében.
