Nincs más lehetőség, mint az alaptőke radikális leszállítása – hangzott el a zömében kisbefektetőkből álló részvényesi kör számára korántsem szívderítő magyarázat a Realbank múlt heti rendkívüli közgyűlésén. A könyvvizsgálói jelentés szerint ugyanis a hitelintézet 1998 első félévében közel 5,4 milliárd forint veszteséget „termelt”, s június 30-án 1,1 milliárd forintos negatív saját tőkét és 30,2 milliárd forintos mérlegfőösszeget mutatott ki. A gazdasági társaságokról június közepétől hatályos törvényben (Figyelő, 1998/25. szám) ezen esetekre előírt tőkezsugorítást nem feledve, meg kellett találni azt a lehetőséget, amellyel a hitelintézet legalább mint részvénytársaság életben tud maradni. Mivel ez utóbbi cél teljesítéséhez minimum 20 millió forintos alaptőke szükséges, a hitelintézet addigi, 3,24 milliárd forintos jegyzett tőkéjét – az egyszerűbb számolás kedvéért – egy századára, azaz 32 millió forintra apasztották.
Ezzel a lépéssel a Realbank gyakorlatilag megmenekült a felszámolástól. Ahhoz viszont, hogy a továbbiakban is hitelintézetként működhessen, az alaptőkét legalább 2 milliárd forintra kellett visszapótolnia (ennyit ír elő a bankok számára a hitelintézeti törvény). Ezen elvárás teljesítéséhez – új tulajdonosként – az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) sietett a Realbank segítségére. Az alap 3,1 milliárd forinttal (133,06 százalékos árfolyamon, 2,3 milliárd forintnyi névértékű részvénycsomaggal) toldotta meg a társaság alaptőkéjét, hogy a bankot minél előbb áruba bocsáthassa. Ez a megoldás egyébként – amellett, hogy kisebb veszteséget okoz, mintha a bankot bezárnák és a betéteseket kártalanítanák – akár úttörő példaként is szerepelhet az OBA azon stratégiájába illeszkedően, amelyben az alap mintegy „hídbankként” vállalja a gyengélkedő hitelintézetek megerősítését, s azok későbbi eladását.
Jó esélyt látok arra, hogy a Realbank akár az év végéig új gazdára leljen, s továbbra is a kisebb pénzű ügyfeleket szolgálja ki – közölte a Figyelővel Fekete-Győr András, az OBA helyettes ügyvezető igazgatója, akit egyébként a Realbank közgyűlésén az igazgatóság elnökévé választottak (lásd külön írásunkat). Éppen ennek érdekében helyez az alap külön hangsúlyt a forrásgyűjtésre, a jelenleginél úgymond egyértelműbb feltételű termékeket piacra dobva.
Meglehetősen hosszas előtörténet után jutott a Realbank mai helyzetébe, pontosabban az 1998. július 10-i fordulatig, amikor a hitelintézetet az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) felügyelőbiztosa többedmagával megszállta. A felügyelet azt megelőzően már a szokásos és éppen esedékes kétévenkénti vizsgálatában megállapította, hogy a hitelintézet nem képzett elegendő céltartalékot követeléseire; ezt egyébként az ÁPTF megbízásából kutakodó KPMG könyvvizsgáló cég is megerősítette. Majd amikor a fellelt hiányosságokkal kapcsolatban a hitelintézet saját auditora, a PricewaterhouseCoopers (PwC) is hasonló megállapításra jutott, akkor a szükséges céltartalékképzés, az annak következtében előálló tőkevesztés, majd az azt korrigáló tőkeemelés levezénylésére a felügyelet Singlovics Bélát, a Budapest Bank (BB) ex-vezérigazgatóját bízta meg.
Nem tudni azért-e, mert a Realbank mögött valamilyen módon mindig felbukkan a BB neve. Persze ez nem csoda, hiszen a Realbank 1989-ben éppen a BB leányaként „született”, s attól vett át állami-nagyvállalati ügyfeleket. Ezek jó része idővel – mint jó néhányan a kilencvenes évek első éveiben – képtelen volt hiteleit visszafizetni. Az ennek következtében 1993-ra előállt, s a banknál kimutatott 3 milliárd forintos negatív saját tőke dacára a Realbank nem került be a bankkonszolidációba. Nem utolsósorban azért, mert vezetője, Czakó András csak az állami tőkeinjekcióra tartott igényt, az azzal automatikusan együtt járó költségvetési tulajdonosi hányadra már kevésbé. Az már más kérdés, hogy az ÁPTF elődje, az Állami Bankfelügyelet sem észrevételezte korábban a hiányosságokat, így – emlékeztette a közgyűlésre egybegyűlteket Czakó András felfüggesztett vezérigazgató, aki a részvényesek előtt, az egész vezetőség nevében lemondott – nem is tett semmit azok kiküszöbölése érdekében.
Az ominózus júliusi felügyeleti lépés azonban mai szemmel kétségtelenül kissé elkésettnek tűnik. Azt ugyanis már régóta sejteni lehetett, hogy a Realbank előbbutóbb kifullad. A hitelintézet vezetősége egyre nehezebben tudta egyensúlyban tartani az állandó tőke- és forráshiánnyal küzdő társaságot, s időnként már-már kötéltáncosokat meghazudtoló mutatványokat hajtott végre. Erőfeszítései során a bank a piacon eladdig ismeretlen – amúgy a felügyelet által mindenkor jóváhagyott – részvény- és kötvénykonstrukciókkal jelent meg, amelyeket minduntalan újabb és újabb ötletekkel kellett megspékelni annak érdekében, hogy a látszólagos egyensúly fennmaradjon. Ez egy darabig sikerült is, ám jelen helyzet szerint a Reallízing 2000 kötvényeket kibocsátó Realszerviz nem tud fizetni az értékpapírokért, s a másik Reallízing-kötvény fedezete is folyamatosan apad.
Jól tükrözi a Real-csoport siralmas állapotát a féléves beszámoló, amely szerint az érdekeltségek „viselt dolgai” miatt az anyabanknak június 30-áig több mint 6,5 milliárd forint céltartalékot kellett képeznie. A bank teljes kockázati céltartalék-állománya meghaladja a 10 milliárdot; ez gyakorlatilag a mérlegfőösszeg egyharmada.
Ám kérdéses marad egyelőre, hogy az ismert garanciaállományon kívül a jövőben milyen újabb követelésekre derül fény. Ezek lehetőségét a féléves beszámoló az egyéb alapvető bizonytalansági tényezők között említi meg azzal, hogy bár a banknak a Real-csoport jó néhány tagvállalatában nincs közvetlen tulajdoni részesedése, azok felett tényleges vezetési ellenőrzést gyakorol. Mellesleg a hitelintézetnek ezen tagvállalatokkal szemben jelentős garanciális kötelezettségvállalásai vannak.
Az ÁPTF e hét hétfőjén visszahívta a felügyeleti biztost és csapatát a Realbanktól, jó néhány bizonytalan pont azonban még maradt. Mindenekelőtt az, hogy milyenek a kilátásai a befektetéseik értékét szinte teljes egészében elvesztő kisrészvényeseknek (arról a 130 millió forintnyi pakettről már nem is beszélve, amely mögött nincs semmiféle visszavásárlási garancia). De kifürkészhetetlen még annak a pernek a kimenetele is, amelyben a Realbank – öröklött veszteségekre hivatkozva – immár három éve követel 2,7 milliárd forintot a BB-től.
Egy dologban alkalmasint a Realbank konszolidálása alapvetően mégis eltér az eddigi, kizárólag állami forrást felemésztő banki mentőakcióktól. Az OBA jegyzett tőkéjét ugyanis a szervezet tagjai, azaz a honi hitelintézetek adják össze, közülük pedig már csak alig néhány van állami tulajdonban. Az már más lapra tartozik, hogy a bankok mindehhez mit szólnak.
