Hogy a közhiedelemmel ellentétben mennyire nem egy kaptafára készülnek az éves beszámolók, arra jó példa az egyik legnagyobb német autógyár esete. Néhány évvel ezelőtt a vállalatóriás egyik, német „filozófia” szerint auditáló könyvvizsgálója 900 millió márkás nyereséget mutatott ki a cégnél, miközben az angolszász hagyomány alapján kutakodó kollegája csupán 700 millió márkát könyvelt el – de a veszteség oldalon. A fenti, szakmai berkekben emlegetett példa jól szemlélteti, hogy a nemzetközi számviteli és könyvvizsgálói hozzáállás közötti legjelentősebb különbség a német és az angolszász megközelítés között húzódik. Egyes szakértők váltig állítják: a számviteli előírások és azok alkalmazása kulturálisan meghatározott.
A német hagyomány szerint készülő beszámoló mindenekelőtt a pontosságra helyezi a hangsúlyt, és a legapróbb hibát is azonnal „bünteti”. Ezzel szemben az angolszász megközelítés alapján állók úgy vélik: szinte törvényszerű, hogy becsúszik egy-egy apró hiba a beszámolókba; a fontos az, hogy lényeges pontatlanság ne maradjon benne. Olaszországban vagy az Egyesült Királyságban például nem is létezik számviteli törvény (mint sok mást, a briteknél ezt is a szokásjog szabályozza). Hollandiában hasonló a helyzet: ott ugyan formálisan van törvény, de az csak igen kevés rendelkezést tartalmaz. Az eltérő megközelítések közti különbség nemcsak az éves beszámolókban, hanem a könyvvizsgálatban is tükröződik. Németországban például gyakran a beszámolót és a könyvvizsgálói jelentést is ugyanaz a társaság készíti, holott az előbbit a vállalatnak kellene megcsinálnia.
Az 1992-es hazai számviteli törvény sajátos módon ötvözi a német és az angolszász logikát – mutatott rá a Figyelőnek Bontovics Károly, a Price Waterhouse vezető könyvvizsgálója. A részletes szabályozásban a német megközelítésmódot alkalmazza, míg az általános irányelvek vonatkozásában az angolszász gondolkodás érhető tetten. A globalizáció valószínűleg az angolszász irányba mozdítja el a folyamatot; a jelentést felhasználók információigénye, és nem a tételes törvényi előírások lesznek a meghatározók.
A megközelítések különbözősége ellenére a fő szabályok természetesen azonosak. Ezeket a Nemzetközi Számviteli és Könyvvizsgálati Standardokat létrehozó bizottság 1973 óta dolgozza ki. Az EU erőfeszítése már jó ideje arra irányul, hogy saját tagországaiban is érvényesítse ezeket az elő-írásokat, valamint meghatározza a specifikusan európai szabványokat. A nyolcvanas évek második felében három direktívát alkottak. Ennek célja az volt, hogy a beszámolók összehasonlíthatóak legyenek, és a könyvvizsgálat terén érvényesüljön az átláthatóság elve. A tagállamok gyakorlata azonban olyan széles skálán mozog, hogy mintegy két éve a bizottsági szakemberek lényegében letettek arról, hogy teljes körűen harmonizálják e tevékenységet. Az unió ma már lényegében azt is feladta, hogy önálló szabályokat alkosson, vagyis olyanokat, amelyek különböznek a nemzetközi szabványalkotó bizottság által hozott előírásoktól. Ennek többek szerint nem is lenne túl sok értelme, hiszen ha egy európai társaság a világpiacról von be tőkét, mindenképpen igazodnia kell a nemzetközi standardokhoz.
Általános tapasztalat, hogy a nemzetközi szabványokat, illetve a vonatkozó uniós irányelveket szinte egyik EU-tagállam sem tartja be maradéktalanul. Az úgynevezett új instrumentumokra – mint például a lízingre – vonatkozó ügyleteket Németországban például nem teszik közzé, miközben az Egyesült Államokban ez már 1987 óta gyakorlat. Hogy milyen mértékű eltérések engedhetők meg, azt a piac dönti el. Azoknak a vállalatoknak, amelyek Amerikából vonnak be forrást, nyilvánvalóan igazodniuk kell az ottani előírásokhoz.
Azon országokban, ahol a szokásjog nem elegendő, jogszabály szentesíti az információs aszimmetria feloldását: vagyis azt, hogy a gazdasági szereplők előtt nyilvánosak legyenek bizonyos adatok. A magyar törvény, amely ugyan 1994 óta félévente folyamatosan változik, jórészt már megfelel ennek a követelménynek. Sőt, szakértők szerint a jogszabály néhány kérdésben jobban egybevág a nemzetközi szabványokkal, mint néhány EU-tagállam gyakorlata. Hazánkban például szigorúan elválik egymástól a beszámolókészítés és a könyvvizsgálat. Ugyanígy korszerű az elmúlt nyáron elfogadott könyvvizsgálatról szóló törvény is, amely összhangban van az európai- és világtendenciákkal. Az üzletág jogi környezete tehát – fejtette ki Bontovics Károly – paradox módon az uniós átlagot meghaladóan EU-konform. Bizonyítja ezt, hogy hazánk néhány hónap múlva teljes jogú tagjává válhat az Európai Könyvvizsgálati Társaságnak.
Az üzletág honi működése a jogszabályi megfelelés ellenére is eltér az uniós gyakorlattól. Magyarországon a tavaly év végén létrejött kamara több mint 5 ezer bejegyzett könyvvizsgálót tart számon, amelyeknél az átlagos ügyfélszám nem éri el a kettőt. Az ideális és egyben az átlagos nyugat-európai szám öt és húsz között mozog. A szétaprózottságot az árbevételi mutatók is jól tükrözik. Milliárdos árbevétellel csak a Big Six tagjai dicsekedhetnek, miközben a piaci szereplők jó kilenctizede az egymillió forintos határ alatt teljesít. A Price Waterhouse szakértője szerint ma csupán a mintegy ezer társaság egyötöde felelne meg a nemzetközi és az európai szabványoknak.
Ezzel kapcsolatban a fő probléma, hogy a szakmai-minőségi követelmények betartatását a kamara megalakulásáig egyetlen szervezet sem ellenőrizte. Így manapság még nem ritka, hogy a magasabb áron dolgozó, de egyszersmind színvonalasabb szolgáltatást nyújtó társaságok versenyhátrányba kerülnek a gyengébb minőséget produkálókkal szemben. Ezért az új kamara szerint is kívánatos lenne, ha az egyéni könyvvizsgálók, vagy több kisebb társaság összeállna egy-egy nagyobb vállalakozássá. Ehhez Bontovics Károly szerint egy olyan forma nyújtaná a legkedvezőbb keretet, amely jogalanyiságot adna a társaságnak, ugyanakkor megkövetelné a magánszemélyek egyéni szakmai felelősségét. (Számos más praxis is működhetne ilyen módon.) A több európai országban, így Németországban is bevett működési forma nagyobb biztonságot nyújt az ügyfeleknek, s egyúttal versenyképesebbé teszi a kis cégeket. Ráadásul egy átlátható rendszerben a piaci mechanizmusok is jobban működnek: a keresletet és a kínálatot a törpecégek esetében is sokkal inkább az ár és a minőség, s kevésbé a személyes kapcsolatok határoznák meg. Az uniós csatlakozással párhuzamosan erősödő piaci verseny minden bizonnyal azzal a következménnyel jár majd, hogy a jórészt egyéni vállalakozásként működő, „mindenhez értő” könyvvizsgálók fokozatosan kiszorulnak a piacról.
