Bár a Deloitte&Touche a nagy könyvvizsgáló cégek közül utolsóként érkezett hazánkba, mégis viszonylag gyorsan jó pozícióba tudott kerülni a piacon. Sikerüket leginkább annak köszönhetik, hogy versenytársaiktól eltérő módon nem a multinacionális, hanem a korábban állami kézben lévő magyar nagyvállalatokat igyekeztek megnyerni ügyfélként.
A Deloitte&Touche 1990 októberében hozta létre magyarországi leányvállalatát, amely 1997 májusára egész Közép-Európára kiterjedő, regionális központtá nőtte ki magát. Hazai ügyfelei között olyan nagyvállalatokat találunk mint a Mol, az OTP, a Malév, a Pannonplast vagy a Pick Szeged, s ehhez hasonló klientúrája van Cseh- és Lengyelországban is. A cég – konkurenseitől eltérő módon – ugyanis mindent megtesz egy külső hatásoktól mentes ügyfélkör kiépítése érdekében. Daniel Stewart-Roberts, a magyar leányvállalat audit részlegének vezetője elmondta: az itt dolgozó alkalmazottaknak több mint 90 százaléka magyar.
A hagyományos könyvvizsgálói feladatok közül természetesen az audité a főszerep, de a legutóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az adótanácsadó és corporate finance üzletágak is felfutóban vannak Magyarországon. Daniel Stewart-Roberts úgy látja, a magyar piac felnőtt, a hazai vállalatok egyre tudatosabban kezelik pénzügyeiket. Egyre többen ismerik fel, hogy egy, a meglehetősen bonyolult jogszabályok között otthonosan mozgó adótanácsadó alkalmazásával vállalatuk jelentős összegeket spórolhat az adóbevallás során. A hazánkban tevékenykedő könyvvizsgáló cégek, így a Deloitte&Touche potenciális növekedési bázisát azok a magyar vállalatok adják, akik méretüknél fogva eddig még nem alkalmaztak nagy nemzetközi könyvvizsgálót, de dinamikus növekedésük ezt hamarosan szükségessé teszi. Sőt, nemsokára a kereskedelmi bankok is csak az auditált mérleggel rendelkező partnereik számára nyújtanak majd hitelt, a tőkepiacra való kilépésnek pedig elengedhetetlen feltétele a könyvvizsgáló által hitelesített mérleg megléte. Az utóbbi időben egyre gyakrabban előfordult az is, hogy a kisebb helyi cégek iránt érdeklődő külföldi befektetők kérték fel a könyvvizsgálókat a kiszemelt vállalat auditálására.
A Deloitte&Touche optimistán tekint a jövőbe. Daniel Stewart-Roberts szerint a tavaly bejelentett fúziók megvalósulása sem igen rendezi át a közeljövőben a magyar piacot. A vállalat középtávú céljairól a vezérigazgató elmondta: legfontosabb feladatuknak a meglévő ügyfeleik minél szélesebb körű kiszolgálását tekintik. Szeretnék elérni, hogy az eddig főleg csak audit szolgáltatást igénybe vevő kliensek a többi részleg szolgáltatásait is megvásárolják.
