Gazdaság

CIVIL ELLENZŐK

Egyes civil szervezetek szerint a MAI a nemzeti és helyi gazdaságpolitika mozgásterét végzetesen beszűkíti. A kormányok például nem támaszthatnak a nemzetközi pályázatokon is bevett teljesítményelvárásokat (hazai beszállítás és helyi munkaerő aránya) a külföldi bejegyzésű cégekkel szemben. Ráadásul

az egyezmény a vállalkozásokat és az államokat „egyenjogúsítja”: a vitás kérdések eldöntésében nem csupán az érintett államok állhatnak egymással szemben, hanem vállalat is perelhet államot, s kérhet ellentételezést az őt ért bárminemű hátrányért, kárért. Ilyet viszont – mutat rá az egyezményből manapság több más országgal együtt kihátrálni kívánó kanadai kormány, illetve

a felkérésére készített elemzés – igencsak könnyű találni. Már csak azért is, mert a megállapodás a kormányzás valamennyi szintjére egyaránt érvényes, így akár a legkisebb polgármesteri hivatal döntése nyomán is kártalanítás követelhető. A vita eldöntésére felállítandó bizottságot viszont kizárólag kereskedelmi szakemberekből verbuválnák, ami azt valószínűsíti, hogy határozataikban például a környezet védelmének szempontjai hátrányban maradnának. A civil szervezetek szerint ezt a feltevést erősíti, hogy a MAI hatálya alól azon törvények sem kapnak kivételt, amelyek célja az emberi vagy állati egészség, illetve a környezet védelme.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik