Senki sem védi a hazai gyártók érdekeit, így helyzetük egyre reménytelenebb a külföldi versenytársakkal szemben. Simon Béla, a Csepeli Acélcső Kft. ügyvezető igazgatója ugyan elismeri, hogy a hazai cégek bizonyos termékeket hoszszabb távon nem gyártanak majd (tehát ezeket az árukat importálni kell), ez azonban nem jelentheti azt, hogy korlátok nélkül áramolhat az import az országba. Márpedig napjainkban – a hazai vas- és acélipar hatékony védelmének hiányában – semmi sem tiltja a silány és kétes minőségű termékek behozatalát. Így miközben az ipar irányító szervezetei a hazai gyártók védelméről beszélnek, valójában – politikai szempontokat hangoztatva – a külföldi gyártók érdekeit szolgálják.
Az adatokból kiderül: nem csupán panaszáradatról, hanem konkrét veszteségekről van szó. Az évi 2,1-2,5 milliárd forintos forgalmú Acélcső Kft. eladásai például az első hat hónapban 13 százalékkal – 15,9 ezer tonnáról 13,8 ezer tonnára – estek vissza a korábbi év hasonló időszakához képest. Az elveszített tonnákat a cég csak az export növelésével tudta kiegyenlíteni. Különösen nagy, 40,6 százalékos volt a megrendelés elmaradása a kisvállalkozások esetében. A cég ugyanis nem tudja állni a versenyt az alapanyag költségénél alig drágább importárukkal. Az ilyen mértékű olcsóság viszont a szakemberek szerint csak akkor lehetséges, ha nem első osztályú, illetve bizonytalan minőségű a behozott termék.
Ebben a helyzetben a cseh Nová Hut Ostrava megjelenése (lásd külön írásunkat) az ügyvezető szerint végzetes veszélyt jelent: lehetetlen helyzetbe hozhatja a magyar gyártókat, hiszen döntéseikor természetesen a vetélytárs külföldi társaságok piacait veszi elsősorban figyelembe. Simon Béla érthetetlennek tartja, hogy – miközben a vasipar privatizációja előtt a befektetőket nagyító alá vették, nehogy vetélytárs jusson kulcspozícióba – az új szereplőket úgy állítják be, mintha a határon túli magyarok érdekeit szolgálnák.
A kialakult helyzetből valószínűsíthető, hogy a magyar kohászat jelentős része képtelen lesz állni a versenyt, ha megvalósul a Nová szándéka, s kereskedelmi forgalmát több milliárd forintosra futtatja fel. A fizetendő ár azonban sokkal nagyobb ennél, mivel több száz kohász munkahelye válik bizonytalanná a borsodi térségben és Csepelen. Legfeljebb tehát egy szűk csoportnak jelenthet előnyt a cseh cég térnyerése, az ágazat egésze azonban – érvel Simon Béla – belerokkanhat az expanzív behozatali politikába.
A régiós vetélytársak benyomulása a magyar piacra súlyosan sérti a termelői kapacitásának felét már elvesztett hazai vaskohászatot – nyilatkozta a Figyelőnek Krisztián Flórián, a Finomhengermű Munkás Kft. kereskedelmi igazgatója. Hazánk ugyanis nem alkalmaz védővámokat az acélipari termékekre, a csehek, szlovákok, lengyelek és románok azonban annál inkább. Sovány vigasz, hogy – a Közép-Európai Szabadkereskedelmi Társuláson (CEFTA) belüli megállapodás alapján – a tagok vámjainak 1999. január elsején meg kell szűnnie.
Az elsősorban rúdacélt gyártó Finomhengermű Munkás Kft. értékesítése az idén 20 százalékkal esett vissza. Ennek megfelelően csökkent adózatlan eredménye is: a tavalyi szerény nyereség után az idén legjobb esetben is nullszaldós lesz a cég. A hetvenes évek végén és nyolcvanas évek elején az előd Ózdi Kohászati Üzemek még 350 ezer tonnányi árut exportált évente, de mára ez semmivé lett. Az elveszett kivitel cseh és lengyel kézbe került: a német partnerek őket választották. Főként azért, mert a környező országok továbbra is fenntartották az acélipar támogatását. A cseh kormányzat például szinte mindenáron ösztönzi a dollárkitermelést, hiszen tavaly az ország külkereskedelmi negatívuma 5,8 milliárd dollár volt. A környező országok acélipari cégei adókedvezményekben is részesülnek. Szó sem lehet tehát valódi versenyhelyzetről magyar vetélytársaikkal. A következmény: szakértők szerint a Nová-Hut megalapítása Magyarországon mintegy 15 munkahelyet teremthet, ezzel szemben 2500-3000, elsősorban borsodi kohász munkahelye szűnik meg az importdömping miatt.
De nemcsak a Nová-Hut kereskedelmi fellépése okoz súlyos problémákat. Nemrégiben vásárolta meg a kassai Kelet-Szlovákiai Vasmű a DAM-ot. (Ez utóbbi rúdacél-termelése durván tízszerese a Finomhengermű Munkás Kft.-nek.) A cég megszerzésével a szlovák vasmű további szeletet hasíthat ki a magyar piacból. Egy neve elhallgatását kérő szakértő úgy vélte: a DAM megvételével a kassaiak olyan helyzetbe kerültek, hogy az importból behozott – cseh, lengyel, ukrán – árukat saját termékként értékesíthetik. Ezt minden következmény nélkül megtehetik, hiszen a vámosoknak nem feladatuk az áru tüzetes vizsgálata, legfeljebb az alacsony ár szúrhat szemet.
A Finomhengermű Munkás Kft. éppen ezért levélben kért segítséget a problémák orvoslására. Az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium válasza: a CEFTA-megállapodással nem egyeztethető össze semmiféle változtatás. A szakosított vámkezelés például azért megoldhatatlan, mert azt a tárca túl körülményesnek és a szabadkereskedelmi elvek megsértésének tartja. Még olyan védelemre sem számíthatunk – emeli ki Krisztián Flórián – mint az Európai Unióban (EU), ahol a dömpingváddal érintett szereplő, ha felmentik is, féléves zárlat alá kerül.
Zámbó József, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés kereskedelmi igazgatója szigorúan gazdasági-kereskedelmi és nem politikai problémáról beszél. A cseh társaság – látván az EU-val folytatott kereskedelmének nehézségeit – a közép- és kelet-európai országok felé fordult. Lépésével ugyanakkor tönkreteheti a magyar vasipart, hiszen alapvetően piaci részesedését akarja növelni, s nem akar termelni itt. A Nová-Hut 5 milliárd forintos bevételi terve lényegében azonos a – varrat nélküli csöveket előállító – Csepeli Csőgyár Rt. teljes éves árbevételével. Az említett összeg az ózdi Finomhengermű Munkás Kft. forgalmának kétszerese, a DAM-énak pedig közel egynegyede. De a cseh célok veszélyeztetik a Dunaferr Lőrinci Hengerművének jövőjét is.
Az acélipari termékek importja Csehországból már az első fél évben is közel 50 százalékkal emelkedett. S a roham folytatódik: a cseh vállalatok július-augusztusban 109 ezer tonnányi termékre jeleztek behozatali szándékot az év végéig. Ha ez megvalósul, egy csapásra megkétszerezi e vetélytársak itteni éves eladásait.
Kérdés, ha már az EU is kontingenseket alkalmaz, holott a magyar acélipar nincs is egy súlycsoportban az ottani konkurenseivel, akkor miért nem követi hazánk is ezt a gyakorlatot. (A felvetés annál is inkább jogos, mert információnk szerint az EU semmisnek tekinti a Csepeli Csőgyárral 1992-ben kötött megállapodását és új mennyiségi korlátokat akar szabni a társaságnak.) Zámbó József az ágazat védelmét firtató felvetéseinkre csak egyetlen pontban válaszolt: a szakma és az egyesülés nem pusztán a behozatal korlátozása mellett tör lándzsát, ám az ipari tárca rendre elveti más irányú javaslataikat is. Nem lehet például a vámokon változtatni, mert azokat lekötötték a GATT-nál és a jogutód Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO), s a vámok fokozatos leépítését határozták el az EU-val és a CEFTA-val kötött szerződésekben is. De nem lehet megvédeni az ágazatot a dömping ellen sem, mert “az ország nincs intézményesen felkészülve erre”.
Csak arra, hogy az import minden korlátozás nélkül hozza egyre reménytelenebb helyzetbe a magyar vasipart…
