Hová lettél, régi dicsőségünk? Az egykor Európában a leghaladóbbak közé számított magyar társadalombiztosítási rendszer válságban van.
Az 1891. évi XIV. törvénycikk, mellyel Baross Gábor bevezette a kötelező betegségi biztosítást, majd az 1907-ben életbe lépett munkásbiztosítási törvény önkormányzati irányítás alatt működő, tömeges kockázatvállaláson alapuló, szolidaritási elvre épülő biztosítási rendszert alapozott meg. A második világháborút követően az akkor már sokszínű és differenciált igények kielégítésére is képes, több biztosítási szervezetből álló társadalombiztosításban megindult egy igen káros egyesítési, összeolvadási folyamat, melynek végeredményeként 1949-ben az akkori törvényhozás a rendszert átadta a szakszervezeteknek. Ez akkor a szovjet modell lemásolását jelentette. Amellett, hogy megszűnt az önkormányzati irányítás és erősödött az állami befolyás, az érdekképviselet is torzult, hiszen a szakszervezetek – eredeti hivatásuktól eltérően – állami feladatot vállaltak. A következő állomást az 1980-as évek elején a társadalombiztosítás teljes államosítása jelentette. A biztosítási jelleg fokozatosan elhalt, s a korábban meglehetős önállóságot élvező rendszer lényegében központilag vezérelt segélyezési konglomerátummá vált. Az olyan tudományágak, mint a biztosítási matematika, a kockázatanalízis, leértékelődtek.
Napjainkban mintha ismétlődne a történet.
Mielőtt 1991 decemberében az Országgyűlés megalkotta a társadalombiztosítás önkormányzati irányításáról szóló törvényt, többen hangsúlyoztuk, hogy valamilyen formában meg kell jeleníteni a kormányzati felelősség érvényesítésének lehetőségét is. Ám ez nem történt meg, s az ebből származó feszültség négy éven át időzített bombaként ketyegett az önkormányzat alatt, mélyülő konfrontációt okozva a kormányzattal, míg végül az elmúlt év végén felrobbant; a közgyűléstől olyan jogokat vontak el (például egyetértési jog az éves költségvetések elkészítésekor), hogy az közeli ellehetetlenülését jelentette. A túlzott szakszervezeti szerepvállalás, a részben ebből fakadó hozzá nem értés, a rossz káderpolitika (az apparátusban is kliensrendszer épült ki), a szabályozatlanság, a felelősségi viszonyok rendezetlensége, majd a rendelkezésre álló források és a szolgáltatások színvonala közötti ellentmondások belső megosztottsághoz, folyamatos felelősségáthárításhoz és a közvélemény dezinformálásához vezettek.
Csekély vigasz, hogy a jelenlegi önkormányzat léte nélkül az egészségügyi intézményrendszer általános állapota, a biztosítottak ellátása még kedvezőtlenebbül alakulhatott volna. Néhány hónappal az egészségbiztosítási önkormányzat mandátumának lejárta előtt már jól érzékelhető volt az a hatalmi harc, amely az alap feletti befolyás megszerzéséért folyik – az új társadalombiztosítási igazgatási rendszer variációs lehetőségeiben történő megegyezést is eszközként használva – a kormány és az MSZOSZ-dominanciájú Érdekegyeztető Tanács között. Ennek leképeződése volt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója és az önkormányzat alelnöke közötti, személyeskedő indulatokkal tarkított ellentét (inkább azt mondanám: színjáték), amely lehetetlenné tette a szükséges szakmai viták lefolytatását, így a történelmi jelentőségű és nagyon sok csapdát rejtő, már tárcaközi körözés alatt álló egészségbiztosítási törvénytervezet elemzését. Úgy tűnik, mára az önkormányzat és annak elnöksége is szétesett. Kérdés, hogy egyáltalán összehívható-e még a testület a mandátuma májusi lejártáig.
Mi a megoldás? Elölről kell kezdeni. Magam nem örülnék egy munkáltatói és munkavállalói delegáláson alapuló kvázi-önkormányzat felállításának, hiszen ez a négy évvel ezelőtti erőviszonyokat tükrözné, és újra a jelenleg domináns szakszervezet erőfölényét s a hitelüket vesztett jelenlegi vezetőket “betonozná be”. Ez zsákutca. Mivel az idő szorít, átmeneti megoldást kell találni. Erre legmegfelelőbbnek az 1991-ben felállt, a parlamenti pártok által kiválasztott, kis létszámú felügyelőbizottsághoz hasonló ideiglenes testület kinevezése látszik. Ez, mint akkor, most is magában hordozhatná egy új – most már a tanulságok levonásával összeálló, közvetlenül – szabadon – választott önkormányzat csíráját.
Game over? Talán mégsem. Lehet, hogy az igazi nagy játszma csak most kezdődik…
(A szerző az Egészségbiztosítási Önkormányzat képviselője)
