A csúszóárfolyam célja mindig az, hogy a rögzített és a rugalmas árfolyamrendszer előnyeit vegyítse. Alkalmazása esetén egyfelől nincs szükség a rögzített árfolyam által megkövetelt monetáris stabilitás és az ezt szolgáló szigorú makrogazdasági politika fenntartására, miközben a leértékelések előre való bejelentése kedvezően hat a várakozásokra. A csúszóárfolyam másfelől a rugalmas árfolyamrendszerekhez hasonlóan javítja a versenyképességet – anélkül, hogy a gazdaság az azok által teremtett árfolyam-ingadozást kényszerülne elviselni.
A csúszóárfolyam nálunk is stabilizálta a várakozásokat; erősítette a kiszámíthatóságot; a kereskedelembe kerülő javak szektorának versenyképességét; és – legalább átmenetileg – erősítette a gazdaságpolitika hitelességét.
A nemzetközi tapasztalatok szerint a problémák a csúszóárfolyam alkalmazásával mindig olyankor jelentkeznek, amikor az infláció nem mérséklődik a leértékelések által kívánt és feltételezett szintre. Mi történik ilyenkor? A reálárfolyam fokozatosan felértékelődik. Ez rontja a kereskedelembe kerülő javakat előállító szektorok versenyképességét és – ennek következtében – a kereskedelmi mérleg egyensúlyát. Az előre bejelentett leértékelések, illetve a hazai és a nemzetközi infláció közötti növekvő eltérés pedig erősödő leértékelési várakozásokat teremt, ami tőkekiáramláshoz és súlyos makrogazdasági egyensúlyzavarokhoz vezet.
A legfontosabb gond nálunk is az, hogy az infláció az eredetileg tervezettnél lassabban mérséklődik. Ráadásul a csúszóárfolyam teremtette nagyobb kiszámíthatóság az inflációs nyomást még fokozó folyamatokat is elindított, például a hozamkülönbségeken alapuló jelentős tőkebe-áramlás formájában. A reálárfolyamnak a magas infláció miatti felértékelődése jelezheti, hogy a gazdaságpolitika nem képes az inflációt a csúszóárfolyammal konzisztens szintre mérsékelni. Mindez óhatatlanul a várakozásokra, a gazdaságpolitika hitelességére is hatással van.
Ezen ellentétes folyamatok közepette kell a jegybanknak meghatároznia a második félévi leértékelések mértékét. Nem szabad elfelejteni, hogy a versenyképesség tavalyi javulásának hatásai 1996-ra is továbbgyűrűznek, és hogy a kereskedelmi mérleget az árfolyam alakulása mellett egyéb tényezők is befolyásolják. Ugyanakkor tekintettel kell lenni az 1997-es hatásokra is, hiszen a vámpótlék megszüntetése fiskális és fizetésimérleg-problémákat okozhat, ha pedig az ezt semlegesítő egyszeri leértékelést el akarjuk kerülni, akkor versenyképes árfolyamra van szükség. Figyelembe kell venni azt is, hogy költségoldalról az idén további erőteljes nyomás várható az infláció alakulására, és hogy az inflációs várakozások rendkívül lassan mérséklődnek.
Mindezek alapján az tűnik a legcélszerűbbnek, ha a jegybank a második félévre kismértékben, inkább csak szimbolikusan mérsékli a havi leértékelések ütemét: havi 1,2-ről 1,1 százalékra. Ezzel jelezheti a gazdasági szereplőknek, hogy hűti az inflációt és az inflációs várakozásokat. Ugyanakkor elkerülheti a reálárfolyam felértékelődését, ami ismét növelné a kamatlábakat, kedvezőtlenül érintené a megtakarítások szerkezetét és a tőkeáramlások irányát, a várakozások alakulását.
Annak ellenére, hogy az árfolyam-kiigazítások szükségképpen hozzájárulnak az inflációhoz, a csúszás mértékét nem célszerű jelentősen csökkenteni addig, ameddig nem sikerül a folyó és a várható infláció ütemét érezhetően mérsékelni. Az árfolyam-politika csak átmenetileg segítheti az infláció mérséklését, de tartósan nem helyettesítheti az antiinflációs gazdaságpolitikát, mert ezzel az adott árfolyamrendszerben csak nagyobb makrogazdasági problémákat okozna.
(A szerző a Pénzügykutató Rt. munkatársa)
