Már előrehaladott állapotban van egy a Ford Focus alapjaira épített szabadidő-autó tervezése. Az autó várhatóan a Volvo-modellek összkerékhajtását veszi át.
A Venus Express európai űrszonda több mint 400 millió kilométeres űrutazás után a Vénusz bolygó közelébe ért, és megkezdte a manőverezést, hogy egy hét múlva, április 11-én bolygó körüli pályára állhasson.
A legtöbb gazdag embernek van saját luxusvillája, jachtja, egyeseknek még repülőgépe is. A többség rendelkezik legalább egy szélvészgyors sportautóval, partikra jár, élvezi az életet. Azonban csak kevesen mondhatják el magukról, hogy saját szigetük vagy falujuk is van.
A többszörös Tour de France-győztes Lance Armstrong lesz a pilótája a 2006-os Indianapolis 500 mérföldes verseny felvezető autójának. A kocsi a legújabb Corvette Z06 lesz.
Közzétette a Magyar Energiahivatal (MEH), hogy a tervezett magyarországi szélerőmű-beruházások közül melyek elindítására ad engedélyt. A kiadott tájékoztatás értelmében az előkészítés alatt álló projektek kevesebb mint fele valósulhat meg – írja a Világgazdaság.
Első ízben mutatták ki a madárinfluenzát okozó H5 vírust Nagy-Britanniában egy elhullott hattyú szervezetében. Vietnamban pedig Kínából illegálisan importált baromfiban mutatták ki a madárinfluenza-vírust.
A Ford az idén az első negyedévben 5.197 darab járművet értékesített Magyarországon, 29,5 százalékkal többet, mint tavaly az első három hónapban – tájékoztatta a Ford Motor Hungária Kft. az MTI-t.
Ősszel nyílik az első kiállítás az Erzsébet téri buszpályaudvarból designközponttá alakuló épületben, de Horn Gábor szerint már visszafordíthatatlan a folyamat. A FigyelőNet körülnézett a terminálban.
Egy vidéki négyes gyilkosságról akar tudósítani a híres amerikai író, Truman Capote. Kisszínes helyett azonban olyan könyv lett belőle, amelyen hat évig dolgozott, és megreformálta a regény műfaját. Philip Seymour Hoffman Oscar-díjas alakítása.
Az Apple Computer Inc. bemutatta a Boot Camp elnevezésű szoftverének teszt verzióját, amely lehetővé teszi, hogy Macintosh gépeken Windows XP is fusson. A bejelentésre az Apple részvényeinek ára 9 százalékkal emelkedtek.
A Newsweek magazin szerint komoly veszélyben van Velence, Machu Picchu, Luxor, Babilon, az indonéziai korallzátonyok, a Maldív-szigetek és a Kínai Nagy Fal a növekvő idegenforgalom és a globális felmelegedés miatt.
A Sport Bild című német napilap felmérése szerint a szurkolók mindössze öt százaléka hiszi, hogy csapatuk diadalmaskodik a június 9-én kezdőd hazai rendezésű labdarúgó világbajnokságon.
Idén Halász Judit és Palya Bea részesült Aphelandra-díjban, melyet Bozóki András kulturális miniszter adott át szerda délután a Benczúr Házban. Az elismerés az alapítók szándéka szerint a ’humanizmus civil díja’.
Valószínűleg sokak egyöntetű véleményét fogalmazta meg Nicholas Negroponte, aki a napokban zajló LinuxWorld-konferencián elítélte a szoftverfejlesztőket egyre nagyobb és lassabb termékeikért.
A januári bemutató óta 300 ezer néző látta az Üvegtigris 2-t, ezzel Rudolf Péter filmje vezeti a nézettségi toplistát az idén bemutatott filmek között.
Egymillió forintra büntette a GVH az egyik értelmező kéziszótár kiadóját, mert nem tüntette fel, hogy a XX. század első felében már kiadásra került hasonló tárgyú művek bizonyos részeit változatlan formában tartalmazza.
A madárinfluenza vírusának H5N1-es altípusát azonosították egy szászországi baromfitelepen, Németországban ez az első eset, hogy a baromfiállományban okozott fertőzést ez a vírus – vált ismeretessé szerdán Drezdában.
A Bugatti csak úgy képes hozni a 407 km/órás végsebességét, ha a vezető nem használja a légkondicionálót. Az Ultimate Aero-nak ehhez a tempóhoz nem kell megszorítás, simán megfutja, mondjuk klíma az nincs is.