Élet-Stílus

Ultimo Aero: ezer lóerő felett

admin
admin

2006. 04. 05. 12:52

Több mint 1000 lóerõs lett az átalakított V8-as (Vezess.hu)




Hátulra 335 milliméter széles gumik kerültek, de ezek sem képesek elnyelni a hatalmas nyomatékot (Vezess.hu)

Azt gondolhatnánk, az már csak elég, ha egy autó, gyorsulásban és végsebességben is veri a speedmotorokat. Vagy nem? Az SSC Aero SC/T8 tudja ezt, hiszen 3,11 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége 400 km/óra.

De mit lehet tenni, ha vannak őrült vevők, akiknek még mindig feneketlen a bankszámlájuk és többet akarnak. Nekik készült az SSC Ultimate Aero. A korábbi változat anno 239 ezer dollárba (51,9 millió forint) került, az új változatért nem kevesebb, mint 654 ezer dollárt (142 millió forint) kell leszurkolni. A több mint 2,5-szeres árért pedig már le kell tenni valamit az asztalra.

A külsőre hasonló kocsiban a V8-as blokk is maradt, de a hengerűrtartalmát kissé megnövelték, most 6,3 literes. Amellett, hogy kicserélték a mozgó alkatrészeket, a kompressziót is csökkentették, viszont a mechanikus feltöltő, a korábbi 0,8 helyett immár 1,4 barral pumpálja a levegőt a motorba.

Mindez valami olyan bődületes erőt produkál, hogyha az Ultimate Aero hajó lenne, könnyedén vontatná a világ legnagyobb tankerjeit is. 6950-es percenkénti fordulatszám mellett 1046 lóerő szabadul el, de mindez semmi a 6200-nál maximalizálódó 1113 newtonméteres nyomatékhoz képest is. Persze ezt csak úgy szimplán nem lehet megkapni, 104-es benzint követel a kocsi.

Elöl 235/35-ös gumik kerülnek a 9×19-es felnikre, míg hátul 335/30-as abroncsok feszítenek a 20 colos tárcsákon. Hiába az extrém méretek, a gumik csak finom gázpedálkezelés esetén képesek tapadást biztosítani a kocsinak, egyébként simán égnek füstté az út felett. Ha belendül a kocsi, a pilóta 14 colos féktárcsákra és hatdugattyús féknyergekre számíthat, persze lehet, hogy inkább fékezőernyőre lenne szükség.


Elméletileg 440 km/órára is képes az Ultimate Aero (Vezess.hu)

Hiszen a csővázra épített szénszálas illetve kompozit műanyag karosszériás SSC 1200 kilogramm, amit a bődületes teljesítmény 3 másodperc alatt gyorsít 100-ra. Találó az Aero név, hiszen ennél a kocsinál leginkább a repülők rúgnak labdába, mint potenciális ellenfelek.

Úton ugyan még nem mérték, de a szélcsatornás vizsgálatok szerint 440 km/órás sebesség elérésére is képes a kocsi. Ezért a korábbihoz képest kissé módosították a karosszériát, amivel javítottak az autó aerodinamikai alaktényezőjén.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.