A férfiak hagyományos versenyének selejtezőjével folytatódik pénteken a budakalászi öttusa Európa-bajnokság: a 64 fős mezőny két csoportban küzd a vasárnapi döntőbe kerülésért.
Az első félévben 97 609 személygépkocsit és terepjárót értékesítettek Magyarországon, 3,1 százalékkal többet, mint 2005 hasonló időszakában – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
Amerikai tudósok szerint a szójababból készült biodízel hatékonysága négyszerese az az etanol alapú üzemanyagokénak. Mindazonáltal a kutatók szerint az Egyesült Államok oljafogyasztásának alig egytizedét lennének képesek pótolni a környezetbarát üzemanyagok. Mégsem a biodízelé és az etanolé a jövő?
Tíz új helyet, köztük a németországi Regensburg középkori óvárosát és az olaszországi Genova történelmi városmagját vette fel a világörökség-listára az UNESCO. A szerdai nyolc új természeti örökséggel összesen 830-ra bővült a lista.
Sokak számára a Gyurcsány-csomaggal sújtott Magyarországnál vonzóbb célország Szlovákia cégalapításra és autóvásárlásra egyaránt. Bár tényleg vannak olyan autók, amiket Szlovákiában megvéve milliókat spórolhatunk, azért a kinti autóvételnek ma még nagyobb a füstje, mint a lángja.
Tény, hogy az utángyártott és újratöltött kellékanyagok olcsóbbak, mint a nyomtatógyártók saját festékei. De megéri-e így spórolni? Egy új minőségi kutatás szerint nem. Lehet, hogy az olcsó tinta többet árt, mint használ?
A kora tavaszi időszakban a Firefox böngésző felhasználóinak aránya elérte a 10 százalékot, mostanra azonban az alternatív webböngészőt már az internetezők majdnem 13 százaléka használja.
Visszasorolhatják az MTK labdarúgócsapatát a másodosztályba, amennyiben nem fizeti ki a két évvel ezelőtt eladott Torghelle Sándor menedzserét – közölte a FIFA a magyar klubbal.
Már eddig is rekordszámú látogatót könyvelhet el a szerda óta tartó Hegyalja Fesztivál, a csúcspont azonban péntek este lesz, amikor a brit Motörhead mutatja be Tokaj szőlővesszeinek, mi is az a rock and roll.
Horacio Elizondo, a labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntőjének játékvezetője egy argentin lapnak elmondta, egy pillanatig sem habozott kiállítani a francia Zinedine Zidane-t.
Öt hét alatt csaknem 50 ezren csodálták meg Tiziano Szürke szemű férfi képmását a Szépművészeti Múzeumban. A firenzei Palazzo Pittitől kölcsönzött kép vasárnapig látható.
A tervnek megfelelően a két cég elkészítette az azonnali üzenetküldő hálózatukat egyesítő új szolgáltatást, amely lehetővé teszi a közös azonosítást. A turmixtól mindkét oldalon a népszerűség megugrását várják.
Magyarország ugyan az Európai Uniónak csak nem régóta tagja, de az európai kultúrának réges-rég részesei vagyunk, s ezt tudatosítani kell - nyilatkozta csütörtökön este Luxemburgban Sólyom László.
Edzőbuktatás és KO Újpesten a liechtensteini ellenfél ellen; szerény fehérvári előny a kazah riválisal szemben: bemutatkoztak a magyar csapatok az UEFA-kupában.
Az olasz szövetség (FIGC) egy nappal a labdarúgó-válogatottat világbajnoki címig vezető Marcello Lippi lemondása után a 42 éves Roberto Donadonit nevezte ki szövetségi kapitánynak.
Gyenyisz Mencsov nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 11. szakaszát, a Tarbes és Pla-de-Beret közötti 206,5 km-es etapot; a sárga trikót Floyd Landis ölthette magára.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) fegyelmi vizsgálatot indít Marco Materazzi ellen, akit a francia Zinedine Zidane fejelt le a németországi világbajnokság vasárnapi döntőjében.
Három magyar lesz a budakalászi öttusa Európa-bajnokság hagyományos női versenyének szombati döntőjében, mivel Vörös Zsuzsanna után Máthé Vivien és Füri Csilla is továbblépett a csütörtöki selejtezőből.
Csütörtökön belehalt fejsérülésébe Jürgen Kiessling, a németországi labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseinek otthont adó városok szóvivője, aki a döntő után, hétfő hajnalban követett el öngyilkossági kísérletet.