Élet-Stílus

Internetes könyvterjesztő a tőzsdén

admin
admin

2006. 08. 22. 11:00

A felügyelet jóváhagyta a Bookline.hu Zrt. részvényeinek tőzsdei bevezetéséhez készült tájékoztatót – közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Magyar Tőkepiac keddi számában.

Korábbi közlés szerint a társaság augusztus folyamán adja be bevezetési kérelmét a Budapesti Értéktőzsdére, s reményei szerint augusztus végén már foroghatnak a cég papírjai a tőzsdén.

Dietrich Tamás, az internetes könyvkereskedelemmel foglalkozó cég vezérigazgatója az MTI-nek korábban elmondta: részvénykibocsátást az idén nem valósít meg a vállalat. A tőzsdei bevezetés célja a cég ismertségének növelése, bár hosszabb távon tőkebevonást is terveznek új részvények kibocsátásával.

A Bookline.hu jegyzett tőkéje 327,5 millió forint. A társaságban két cég, a Forrás Rt. és az M-Metronic Bt. rendelkezik 21-23 százalékos tulajdonrésszel. A további tulajdonosok főleg 5 százalék alatti tulajdonrésszel rendelkező magánszemélyek, kivéve Márffy Györgyöt, a cég elnökét és Földvári Gábor igazgatósági tagot, akik 8, illetve 16 százalékos tulajdonrésszel rendelkeznek.

A társaság 2005-ben 600 millió forint árbevételt ért el. Az árbevétel az idei év első félévében meghaladta az 500 millió forintot, és év végére várhatóan másfél milliárd forintra nő. A bevétel a következő években legalább 50 százalékkal emelkedik a tervek szerint. Az idén 10 millió, jövőre 100 millió, míg 2008-ra 200 millió forint profitot tervez a vállalat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Hemzseg a hibáktól A Piramis

Debrecen, 2015. július 30.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa a lelátón a labdarúgó Európa Liga-selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Debreceni VSC - Rosenborg mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2015. július 30-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.