Élet-Stílus

Szentendre éjjel-nappal nyitva

Koncertek zúznak éjfélkor, festőművészek alkotnak estig a Fő téren, költők dolgoznak a kávéházak teraszán, performance-előadások zajlanak a MűvészetMalomban – a hétvégén beindul Szentendre.

Háromnapos irodalmi vízum

Híres-neves költők, írók, publicisták – többek közt Babarczy Eszter, Hazai Attila, Karafiáth Orsolya, Szkárosi Endre – kapnak augusztus 25-én, pénteken délután 6 órától 27-ig vasárnap este 6-ig behajózási engedélyt a városba. Elfoglalnak egy-egy törzsasztalt valamelyik kedves helyi étteremben vagy kávézóban és írnak – verset, tárcát, novellát Szentendréről, mely műveket vasárnap este 7 órakor Szentendrén és a környéken élő vagy ahhoz kötődő színművészek olvasnak fel a fesztivál egyik záróeseményeként rendezendő programon a Városháza dísztermében. A költők és írók a Szentendrén töltött idő alatt házigazdájuktól teljes ellátást kapnak.

A „Szentendre éjjel-nappal nyitva” című fesztivál látogatói mintegy 80 program közül választhatnak augusztus 25. és 27. között. Városszerte kiállítások nyílnak, gyerekprogramokat rendeznek, különleges fényekbe borul éjszaka a Fő tér, filmeket vetítenek a szabadban és a moziban.

Idén először rendezik meg

Szentendre vendéglősei, galériásai, üzlettulajdonosai összefogtak a város polgármesterével és más aktív, a városért tenni akaró személyiségekkel, hogy ismét pezsgést hozzanak a korábban aktív kulturális életéről ismert „kis ékszerdobozba”. A fesztivál célja, hogy a város este 6 óra után is izgalmas programokkal és nyitott ajtókkal várja a vendégeket és bebizonyítsa, hogy Szentendre izgalmas és vonzó hely tud lenni akár éjjel 1-ig is, ha kreatív vendéglátóként gondoskodik látogatóiról.

A szervezők elhatározták, hogy ezen a három nyárvégi estén „Szentendre Budapesten kezdődik”, ezért a pesti alsó rakpart végén levő közparkoló elejére kitűzik a város határát jelző közigazgatási táblát, és arra bíztatják a fővárosból érkező vendégeket, hogy gépkocsijukat ott hagyva, sétahajóval érkezzenek Szentendrére, ahol már a mólóról a Dunakorzóra kilépve elkezdődik a fesztivál. A Mahart első perctől támogatja az ötletet, és annyi hajót indít el a szentendrei Dunán, majd éjszaka vissza, amennyire szükség van. A HÉV is tovább jár éjszaka ezeken a napokon és a Volán bagolyjáratokat indít hajnalban, hogy a környéken lakók is hazajussanak az éjszakai szórakozás után.

Szabadtéri festészet, gyerekprogramok, koncertek

Újra megtelik plein-air festőkkel a város, helyi elismert képzőművészek állítják le állványaikat a templomok tövéhez, a meredélyes utcák lépcsőfordulóiba, kapualjak árnyas hűvösébe. Sanzonénekes érkezik egyenesen a párizsi Montmartre-ról az egyik múzeum udvarára, míg a szomszéd kávézóban Fülöp-szigeteki énekest hallhatnak az arra járók.

A gyermekek városi kincskeresésben vehetnek részt, az éttermek gasztronómiai versengésben mérettetnek meg. A Nosztalgia Kávéházban a legendás Dunakanyar című színdarabot tévéfelvételen vetítik újra Ruttkai Éva és Sztankay István előadásában, a Fő téren régi Teátrumos előadások régi kópiáit nézhetik olyan sztárokkal mint Psota Irén, Törőcsik Mari, Schütz Ila, Básthy Lajos, Székhelyi József, Paudits Béla vagy Gregor József.

Éjfélkor a barokk épületek falaira vetített fényorgiában gyönyörködhetnek az érdeklődők. Az Erdész Galériában szentendrei szobrászok műveiből válogatott tárlat, a Régi Művésztelepen „Szentendrei fények” címmel a híres művésztelep alkotóinak kiállítása és számos egyéb képzőművészeti esemény várja a műkedvelőket.

Délszláv zenét játszik a Vujicsics Együttes és a Söndörgő Zenekar, fellép efZámbó István, valamint koncertezik az Airport Együttes. A három napos fesztivált vasárnap éjjel látványos tűzijáték zárja.

A város kulcsát a Dunába dobják


A Művészetek Fővárosa augusztus 25-én, pénteken 18 órától, augusztus 27-én éjfélig tehát folyamatosan nyitva tart, a „a mediterrán város” kulcsának is nyoma vész (erről a polgármester gondoskodik majd a megnyitó pillanataiban: jelképesen a Dunába dobja) a fáklyákkal és mécsesekkel jelzett, sarkig tárt városkapukon bárki bejöhet, hogy részt vegyen az ingyenes programokon.

Annak érdekében, hogy a fővárosból autó nélkül tudjanak kijutni Szentendrére – majd éjszaka vissza – az érdeklődők, a fesztivál ideje alatt hajó, busz és HÉV különjáratok közlekednek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik