A Fujitsu egy olyan új laptopot készül bemutatni, amelynek külső borítása cédrusfából, egyes komponensei pedig bioműanyagból készülnek. A kialakítással díjat szeretnének nyerni.
A méregdrága ásványvizek után az élet vizének luxuskiadását kerestük. Rá is találtunk a Diva Vodkára, amely egyedi megrendeléssel akár hatmillió forintba is kerülhet. Az árfelhajtó tényező itt is a csomagolás.
A héten mutatják be a mozik Márai Sándor Eszter hagyatéka című regényének filmadaptációját. A címszereplő Nagy-Kálózy Eszter szerint gyorsan eldőlt, hogy ő fogja játszani Esztert. Interjú.
A hondás Rubens Barrichello és a Force Indiá-s Giancarlo Fisichella is gyorsabb volt a Ferrariknál és a McLareneknél a barcelonai F1-tesztek második napján. A kisebb csodára azért van magyarázat.
Egy nappal az Estorilban aratott első MotoGP-győzelmét követően megoperálták Jorge Lorenzót, a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájában szereplő spanyol klasszist. A pontverseny jelenlegi éllovasának várhatóan egyetlen futamot sem kell kihagynia. Műteni kellett a profi golfozók világranglista-vezetőjét, Tiger Woodsot is.
Az ausztrál hatóságok nem engedik, hogy az olimpiai lángot világ körüli útján kísérő kínaiak biztosítsák a fáklyavivők váltófutásának jövő heti, canberrai szakaszát. Továbbá kilátásba helyezték, hogy őrizetbe veszik azokat a kínai rendőröket, akik erőszakkal próbálnak fellépni a tüntetőkkel szemben.
Szávay Ágnes párosban is továbbjutott a Charlestonban zajló tenisztornán, miután az orosz Dinara Szafina oldalán három szettben legyőzte az amerikai színekben versenyző Alexa Glatch, Varvara Lepchenko duót.
Kiütéses győzelemmel mutatkozott be a Schalke új edzőpárosa, Youri Mulder és Mike Büskens, lévén a gelsenkircheniek 5-0-ra verték a Cottbust a Bundesliga 29., hétközi fordulójában. A Bayernt üldöző Werder Bremen idegenben nyert.
Antikrisztus vagy a könnyűzene egyetlen lehetséges megváltója az internet? Tönkreteszi vagy átrendezi a magyar zenei majorságot a világháló? A CD-eladások száma mindenesetre egyre csökken, a legális letöltések száma pedig csak kicsit nő Magyarországon.
A Pittsburgh Penguins csapata a harmadik mérkőzést is megnyerte az Ottawa Senators elleni párharcban az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában, így már csak egy győzelemre van a továbbjutástól.
A lakásba nem léphetnek be, de a „virtuális térben” ellenőrzik a magánlakásokban lévő számítógépek internetes adatforgalmát a német hatóságok – több havi vita után állapodott meg egymással a Németországban a kormányzó nagykoalíció két pártja.
A magyar futsal-válogatott egy góllal nyert az Ukrajna elleni világbajnoki pótselejtező gyöngyösi visszavágóján, ez azonban nem volt elég a továbbjutás kiharcolásához; az ukránok utazhatnak Brazíliába.
A Magyar Labdarúgó szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága 200 ezer forint befizetésére kötelezte Csertői Aurélt, az NB II Nyugati csoportjában szereplő Haladás vezetőedzőjét.
A Ferrari állítólag belső vizsgálatot folytat annak kiderítésére, hogy a Barcelonában bemutatott új "lyukas" orr terveit ki szivárogtatta ki már hónapokkal korábban.
Hosszan tartó betegség után 83 éves korában elhunyt Kemény István szociológus - tudatta Passuth Krisztina, a szociológus felesége kedden. Az 1925. augusztus 14-én Kaposvárott született Széchenyi-díjas szociológust hétfőn érte a halál, temetéséről később intézkednek.
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a nyáron a brazil szupersztár Olaszországba szerződik. A jelek szerint már a katalánok is elkönyvelték, hogy távozik Ronaldinho, akinek helyére a Valencia egyik sztárját szemelte ki a klub vezetősége.
A korábbi rossz fiú, Mike Tyson megjavult, olyannyira, hogy ő próbál meg segíteni a mentális gondokkal küszködő egykori angol válogatott Paul Gascoigne-nak.
A Manchester United angol válogatott védője meghosszabbította a szerződését az angol bajnoki cím legnagyobb esélyesével. Lapjelentések szerint Rio Ferdinand az elkövetkező öt évben heti 130 ezer angol fontot keres.
Egy ember meghalt, többen pedig megsebesültek a szerb Partizan és Vojvodina Novi Sad szurkolóinak hétfői összecsapásában. Egy nappal korábban, a két csapat bajnoki mérkőzését megelőzően is egymásnak esett a két tábor.