Élet-Stílus

Puskás kilencedik a Real legjobbjai között

A Real Madrid szurkolói Alfredo Di Stéfanót választották meg a királyi klub legjobbjának. Puskás Ferenc a kilencedik helyen végzett a rangsorban.

A Real Madrid honlapja március 6-tól – a klub ekkor ünnepelte fennállásának 106. évfordulóját – interneten szavaztatta meg a híveit, és a világ majdnem minden szegletéből összesen több mint egymillió „klikkeléssel” 51 232-en adták le saját listájukat.

A madridi klub köszönötet is mondott a szurkolóknak korábban még soha nem tapasztalt aktív részvételért, és a tervek szerint egy gálára is sort kerít majd a szavazás kapcsán.

A győztes, a 28 466 voksot kapott argentin-spanyol Alfredo Di Stéfano, a klub tiszteletbeli elnöke csak 126 szavazattal előzte meg a francia Zinedine Zidane-t és 376-tal a Real jelenlegi csapatkapitányát, Raúlt. A legjobb húszba még egy aktív játékos került be: a kapus Iker Casillas, aki a hatodik lett.

Real-legenák: Puskás és Di Stefano között Jose Santamaria pózol (AP)

Real-legendák: Puskás és Di Stefano között Jose Santamaria pózol (AP)

A madridiakat 1958-tól 1966-ig erősítő Puskás Öcsire 23 792 szavazat érkezett, és ezzel a 2006. november 17-én elhunyt „Pancho” a kilencedik lett. Az Aranycsapat legendája öt bajnoki címhez, egy Spanyol Kupa- és három BEK-trófeához segítette a Realt, négyszer pedig a spanyol gólkirályi címet is megszerezte.

Puskás egykori csapattársa, valamint jó barátja, a 81 esztendős Di Stefano 1953-tól 1964-ig halmozott sikert sikerre a Real Madriddal: nyolcszor nyert bajnokságot, egyszer kupát, és nem mellékesen a BEK-győztesnek járó serleget ötször emelhette magasba. A kiváló labdarúgó ötször volt spanyol gólkirály.

A szavazás végeredménye:
1. Alfredo Di Stéfano 28 466
2. Zinedine Zidane 28 344
3. Raúl González 28 090
4. Roberto Carlos 27 104
5. Santiago Bernabéu 26 958
6. Iker Casillas 26 258
7. Fernando Hierro 24 575
8. Emilio Butragueno 24 362
9. Puskás Ferenc 23 792
10. Hugo Sánchez 23 342
11. Ricardo Zamora 22 043
12. Pirri 20 973
13. Fernando Redondo 20 966
14. José Antonio Camacho 20 383
15. Santillana 19 546
16. Francisco Gento 18 741
17. Juanito 18 722
18. Amancio Amaro 18 285
19. Vicente del Bosque 17 456
20. Pahino 17 392

Ajánlott videó

Olvasói sztorik