Az eredetileg tervezetthez képest később, csak szeptember végén nyílik meg a Szoc-art kiállítás Debrecenben, a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban.
A vasárnap elhunyt világhírű orosz író döbbentette rá a nyugati értelmiséget arra, hogy a kommunizmussal kapcsolatos illúziók tarthatatlanok. Ugyanakkor bírálták a kapitalizmusellenessége, vélt antiszemitizmusa miatt.
A Volkswagen slágermodelljének új generációját hivatalosan augusztus második felében mutatják majd be, a nyilvánosság pedig a Párizsi Autószalonon csodálhatja meg először közelről az autót. Ennek ellenére az internetre kiszivárgott képeken már most is megnézhető, hogy milyen is lesz a VI-os Golf. A korábbi fantáziarajzok nem sokat tévedtek.
Az afganisztáni események miatt 42 ország nem küldte el a versenyzőit a moszkvai ötkarikás játékokra. Az amerikaiak meg is fenyegették a sportolóikat, az angol miniszterelnöknő viszont nem tudta megakadályozni, hogy elutazzanak az olimpikonok. A magyar csapat hét aranyéremmel tért haza.
Orosz filmesek szerint tökéletesen alkalmas Lenin alakjának megformálására Leonardo DiCaprio. A „Lenin agya" munkacímű filmprojekt vezetői szerint a 33 éves amerikai színésznek szlávos vonásai vannak, és megszólalásig hasonlít az 1917. novemberi orosz szocialista forradalom vezérére.
A műholdas tévétársaságok térhódításával az arab országokban is egyre nagyobb teret hódítanak a tradicionális zenétől eltávolodó, gyakran lenge öltözetben vagy éppen fürdőruhában pózoló popdívák. Sokan morálisan és ideológiailag is elfogadhatatlannak tartják ténykedésüket, ifjú közönségük azonban rajong értük.
A Ferrari, főképp Felipe Massa szomorúan távozhatott a Hungaroringről a Magyar Nagydíj után, a kis brazil a biztos győzelmet vesztette el egy motorhiba miatt. Räikkönen az időmérős teljesítményen szeretne javítani. Hamilton sportszerűen elismerte, hogy Massa jobb volt, és még őrült is az ötödik helyének.
A Chelsea alaposan kitömte az AC Milant a moszkvai Railway-kupa bronzmérkőzésén. Zeljko Kalac, az olaszok kapusa botrányos teljesítményt nyújtott, miközben átellenben Nicolas Anelka mesternégyest szerzett.
Keddre várható a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése a három válogatott labdarúgó - Diego, Rafinha és Lionel Messi - olimpiai szereplésének ügyében.
A Cincinnatiben rendezett tenisztorna döntőjében Andy Murray két szettben legyőzte Novak Djokovicsot, így a brit játékos pályafutása során először nyert Mesterszéria-versenyt. A montreali női tornán Dinara Szafina győzött.
Összetűzés volt tüntetők és rendőrök között hétfőn Pekingben a Tienanmen tér közelében. A megmozdulás kéttucatnyi résztvevője az ellen tiltakozott, hogy elűzték őket házaikból.
A második forduló után is nyeretlen maradt az MTK: a bajnokcsapat hazai pályán döntetlent játszott a Honvéddal a Soproni Liga vasárnap esti találkozóján.
Tizenhat rendőr meghalt, másik tizenhat pedig megsebesült hétfő reggel, a pekingi olimpiai játékok kezdete előtt négy nappal Kína nyugati részén egy határrendészeti állomást ért támadásban - jelentette az Új Kína hírügynökség. A támadókat elfogták.
A sokszoros magyar bajnok biciklis tavaly ősszel pályafutása legjobb eredményeként a második helyen végzett a világbajnokságon. Az olimpiára éremért utazik az évek óta külföldi csapatokban versenyző Bodrogi László.
Az első nagy olimpiai bojkott Montrealhoz köthető: 22 afrikai ország nem állt rajthoz az 1976-os játékokon, s Tajvan is hazautazott. Doppingügyekben nem volt hiány - évekkel később derék férfi lett az egyik NDK-s sportolónőből. A mieink igencsak visszafogottan teljesítettek, csak négy aranyérmet nyertek.
Ferrari-sorozatunk második része: rengetegen álmodnak arról, hogy egy Ferrarit vezessenek. Hogy ezek az álmok már gyerekkorban teljesüljenek, ültessük gyerekeinket egy Ferrariba, és bíztassuk őket arra, hogy nyomják a pedált. Mindezt potom 66 ezer forintért…
A vb-címvédő francia Sébastien Loeb nyerte a Finn-ralit, a világbajnoki sorozat kilencedik versenyét. A négyszeres vb-győztes francia először végzett az élen Finnországban, ő csupán a nyolcadik nem finn győztes a viadal történetében.
A Kapolcsi Bűvészeti Napok 600 programján mintegy kétezer szereplő lépett fel. A múlt évben 197 millió forintos volt a költségvetés a mostani 60 millióval szemben.