Olimpia: olimpikonjaink

Zsinórban harmadik olimpiai győzelmére készül a magyar férfi vízilabda-válogatott. Az előjelek ugyan nem a legkedvezőbbek, lévén az athéni siker óta elmaradtak a győzelmek a nagy tornákon, de a Kemény-csapat képes bravúrra.
2008. 08. 15. 20:00
A magyar úszósport elsőszámú csillaga az olimpia egyik legnagyobb sztárjával, a nyolc számban is diadalra törő Michael Phelps-szel méri össze az erejét Pekingben. Edzője szerint nem az a cél, hogy megverjék az amerikai sztárt, hanem, hogy Cseh László megjavítsa a legjobb eddigi idejeit.
2008. 08. 15. 04:45
A magyar kézis lányok az utóbbi években igencsak hullámzó teljesítményt nyújtottak, hosszú idő után talán idén Pekingben visszatérhetnek a világ közvetlen élvonalába. Ha Görbicz Anitáék jó napot fognak ki, bárkire veszélyesek lehetnek, de túl sok a váratlan vereség.
2008. 08. 10. 12:18
Az örök talány. Tizenöt évesen olimpiai ezüstérmet szerzett 200 mellen, utána azonban hullámvölgybe került, és a rövidpályán szerzett Eb-aranyai sem feledtethetik, hogy ő volt a magyar úszósport egyik legnagyobb reménysége.
2008. 08. 08. 11:00
A sokszoros magyar bajnok biciklis tavaly ősszel pályafutása legjobb eredményeként a második helyen végzett a világbajnokságon. Az olimpiára éremért utazik az évek óta külföldi csapatokban versenyző Bodrogi László.
2008. 08. 04. 07:30
Lőrincz Tamás első felnőtt világversenyéről rögtön aranyéremmel tért haza, és első az olimpiáján is dobogóra állna a 66 kilós kötöttfogású birkózó.
2008. 08. 01. 11:31
A Sydneyben 200 mellen győztes Kovács Ágnes volt az utolsó magyar úszónő, aki olimpiai dobogóra állhatott. Pekingben szintén egy Kovács szerezhet ötkarikás érmet a szakágnak - a 17 éves Emese 200 pillangón készül nagy dobásra.
2008. 07. 31. 16:24
Olvasói sztorik