Második ezüszérmet szerezte a magyar csapat az öttusázók idei negyedik Világkupa-versenyén. A nőknél Gyenesei Leila, szombaton pedig a férfiaknál Marosi Ádám is a dobogó második fokára állhatott.
Az Eger hazai medencében kikapott egy góllal a címvédő Vasastól a Vodafone férfi vízilabda ob I döntősorozatának második mérkőzésén, vasárnap, ezzel összesítésben egyenlő lett az állás.
Két óra két perc alatt, keserves csatában, végig szenvedve sikerült csak nyernie az első fordulóban Ana Ivanovicnak a világrangsorban 44. olasz Sara Errani ellen a francia nyílt teniszbajnokságon. A férfiaknál rekordmennyiségű ászt ütött Karlovic, mégis kiesett.
Nyolc nyeretlen bajnoki meccset követően győzött a torinói együttes, és mivel a Milan hazai pályán kikapott, ismét elérhető közelségbe került a második hely. A bajnok Inter nem erőlködött, a Lecce és a Reggina kiesett, a harmadik búcsúzó a Bologna vagy a Torino.
A finn Jari-Matti Latvala nyerte a Szardínia-ralit, a világbajnokság hatodik futamát honfitársa, Mikko Hirvonen előtt. Az eddigi öt versenyen első, címvédő Loeb a dobogóra sem ért fel.
A Brawn GP Jenson Button vezetésével újabb kettős győzelmet aratott a mérsékelten izgalmas, előzés- és nagyjából incidensmentes Monacói Nagydíjon. A Ferrari egyértelműen magára talált, míg a futamon mindenki más csak mellékszereplőnek tűnt.
Megvédte bajnoki címét az MKB Veszprém a Budapest Bank férfi kézilabdaligában, miután a döntőben harmadszor is nyert a Pick Szeged ellen. A szurkolók a lefújás után a február 8-án meggyilkolt Marian Cozma nevét kiáltozták, a csapat ugyanis megfogadta, hogy az elhunyt román beállós emlékére megnyeri a bajnokságot.
Kétórás várakozás alakult ki a személyforgalomban a röszkei autópálya határátkelőhelyen a Nyugat-Európába visszatérő vendégmunkások miatt vasárnap délben. A rendőrség a szerb és magyar állampolgároknak a tiszaszigeti határátkelőt javasolja, amely este hat óráig tart nyitva, illetve a folyamatosan üzemelő tompai átkelőt.
Egész Németország a Vfl Wolsburgot ünnepli a korábban alig jegyzett csapat első Bundesliga-bajnoki címszerzése után. A vasárnapi lapok címoldaláról Horst Köhler államfő újraválasztását csaknem kiszorította a wolfsburgiak - a német labdarúgás történetében szenzációnak számító - diadala.
Megállapodásra jutottak, így egy évvel meghosszabbítja szerződését az Internazionaléval José Mourinho, bár a portugál vezetőedző még nem írta alá az új kontraktust a labdarúgóklubbal - adta hírül vasárnapi számában a Corriere dello Sport.
A tavalyi monacói győztesnek idén nagyon nem jön össze a hétvége: a pocsék időmérős helyezés után sebességváltó-csere miatt Lewis Hamilton az utolsó helyről indul.
A Kiss Gergely és Steinmetz Ádám személyében két magyar olimpiai bajnokot is felvonultató montenegrói Primorac Kotor nyerte a vízilabdázók elitsorozata, az Euroliga négyes döntőjét.
Az Osasuna a Camp Nou-ban győzte le a bajnok katalánokat, és így maradt még esélye a kiscsapatnak, hogy az utolsó fordulóban kiharcolja a bennmaradást. A Huelvának és a Numaciának már nincs. A Villareal megelőzte a Valenciát, az Atletico negyedik helye, és BL-szereplése egyre biztosabb.
A balatoni strandok egy része idén újdonságokkal - többi között sportpályával, új játszótérrel - fogadja a vendégeket. A fizetős strandokon a belépőjegyek ára részben emelkedik, az áfaemelés után pedig a büféárak növekedésére lehet számítani.
Az aranyért folytatott versenyfutásban alulmaradt Újpest két góllal is vezetett, mégis vesztesként távozott Győrből a labdarúgó Soproni Liga 29. fordulójában. A Haladás 2-0-ra nyert Pakson, így biztosan a dobogón zárja a bajnokságot.
Lipcsei Péter 400. bajnoki találkozóján megszerezte 100. gólját, amellyel az NB II Keleti csoportjában bajnok Ferencváros legyőzte a házigazda Baktalórántházát.
A Wolfsburg nyerte a német labdarúgó-bajnokságot, miután listavezetőként az utolsó fordulóban tönkreverte a Werder Brement. A Bayern München legyőzte a Stuttgartot, így a második helyen zárt. Az élvonaltól a Karlsruhe és a Bielefeld búcsúzik, míg az Energie Cottbus osztályozót játszik a bennmaradásért.
Az összetettben éllovas brit Jenson Button nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérőjét, miután 25 ezreddel gyorsabb volt a finn Kimi Räikkönennél. A tavalyi győztes, vb-címvédő brit Lewis Hamilton csak a 22. rajthelyről indulhat.
Néhány nappal azután, hogy bejelentette indulási szándékát, szombaton már vissza is lépett a Real Madrid elnöki posztjáért zajló versenyfutástól Juan Onieva.
Vasárnap megkezdődik az év második Grand Slam-tornája, a párizsi Roland Garros, amelyen két magyar, Szávay Ágnes és Czink Melinda is a főtáblán szerepel. A férfiaknál a spanyol Rafael Nadal zsinórban ötödik diadalára készül.
LeBron James utolsó másodpercben eleresztett parádés hárompontosával győzött a Cleveland Cavaliers a vendég Orlando Magic ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti főcsoportjának döntőjében.
A játékvezető inzultálásával, illetve sportszerűtlen magatartással vádolja a Chelsea két játékosát, Didier Drogbát és Joseph Bosingwát az európai szövetség (UEFA), és a klub is bűnhődhet a Barcelona elleni BL-döntőt követő incidens miatt.