Kikapcs

Két, meztelen Giocondát ábrázoló festményt is kiállítottak Vinci városában. Az egyik ruhátlan Mona Lisát magának Leonardónak tulajdonítják, a XVI. századi festményt most tudósok kezdik vizsgálni, hogy a rejtély megoldódjon - írja a Népszabadság.
2009. 06. 16. 08:55
Alessandro Del Piero, a Juventus világbajnok futballistája külföldön folytathatja a pályafutását, ha 2010-ben lejáró szerződését nem hosszabbítják meg. A La Gazzetta dello Sport szerint a Real Madridban kellene befejeznie a karrierjét.
2009. 06. 16. 08:41
A pénzszűke ellenére a tavalyinál nagyobb költségvetéssel, bővebb kínálattal készül a szezonra a magyarországi fesztiválok többsége, amelyektől a szponzorok a válság ellenére sem fordultak el tömegesen. A forint árfolyamának hektikus változását azonban megérezték a szervezők és az áfaemelés is tükröződik majd a jegyárakban - derül ki a Népszabadság összeállításából.
2009. 06. 16. 07:12
Egyelőre reménytelen képet mutat a hazai autópiac, amelyet pontosan leképeznek a regisztrációs adóból származó bevételek: május végéig valamivel több mint 18 milliárd forintot fizettek be az autóvásárlók ezen a címen, tavaly ilyenkor viszont 38,2 milliárd volt a büdzsében - írja a Világgazdaság keddi számában.
2009. 06. 16. 06:39
Az arccal lefelé temetett Nagy Imre maradványainak azonosítása még a belügynek is komoly problémát okozott. A mártír miniszterelnök újratemetésén óriási tömeg mozdult meg, besúgók hadával és mesterlövészekkel az állampárt is komoly erőket mozgósított: 1989. június 16-án a magyar rendszerváltás „születésnapja” volt – Eörsi László történésszel beszélgettünk.
2009. 06. 16. 06:35
Nagy Imre (Kaposvár, 1896. június 7. – Budapest, 1958. június 16.) magyar politikus, kormányfő, egyetemi tanár, az MTA tagja, az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke - életrajz.
2009. 06. 16. 06:30
Nagy Imre újratemetése előtt egy évvel Kádár János még kijelentette, hogy a kivégzett miniszterelnököt nem lehet rehabilitálni. Az ellenzék 1988-as megemlékezését még gumibotokkal verte szét a hatalom. Májusban leváltják Kádárt, novemberben az utódja fehérterrorral fenyegetőzik, 1989. június 16-án újratemetik a mártírokat. Emlékezzünk a sorsfordító eseményekre az FN-en, videón.
2009. 06. 16. 06:30
Sokáig csak szenvedtek a meccs nagy részében emberhátrányban játszó amerikaiakkal a világbajnok olaszok, de a második félidőben szépségdíjas találatokkal kétvállra fektették a bátran küzdő ellenfelet.
2009. 06. 15. 22:23
Az első forduló jelentette a végállomást a szerb Ana Ivanovic számára az eastbourne-i füvespályás tenisztornán, miután három játszmában kikapott az orosz Nagyja Petrovától.
2009. 06. 15. 22:23
A korábbi kétszeres győztes, címvédő Brazília győzelemmel debütált, egy 91. percben szerzett tizenegyes góllal, 4-3-ra győzte le Egyiptomot a Dél-Afrikában zajló Konföderációs Kupa csoportkörének első fordulójában, Bloemfonteinben.
2009. 06. 15. 18:10
Az elmúlt hét Eb-selejtezőin előbb kellemetlen, majd kellemes meglepetést okozott a magyar férfi kézilabda-válogatott. A világbajnoki ezüstérmes horvátok lövőit megbénító Fazekas Nándor a görögök elleni meccs miatt nem aggódik, a szlovákok ellen viszont nagyon nehéz, ki-ki meccsre számít. A lányoknak már nem kell izgulniuk.
2009. 06. 15. 15:18
Csúnyán elszámolta magát a gyorsaságimotoros-világbajnokság éllovasa. Julian Simon 1 körrel a Katalán Nagydíj leintése előtt ünnepeltette magát, végül a dobogóról is lemaradt.
2009. 06. 15. 13:48
Emeli bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
2009. 06. 15. 13:09
Az idei évtől új elnevezéssel, Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja néven rendezik meg a határon túli teátrumok seregszemléjét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban, ahol június 19. és 27. között huszonöt romániai, szerbiai, szlovákiai és ukrajnai magyar társulat előadását láthatja a közönség.
2009. 06. 15. 12:31
Két döntőben is alulmaradt, és egyformán csak második lett a világ legjobb úszójaként számon tartott amerikai Michael Phelps. Cseh László egyik legnagyobb vetélytársa, Ryan Lochte már most csúcsformában várja a római világbajnokságot.
2009. 06. 15. 12:13
Európa többi élklubjához hasonlóan az Internazionale is már javában a következő szezonra tervez. Jose Mourinho két honfitársát igazolná le, Ibrahimovic-ot pedig tartaná a milánói gárda portugál trénere.
2009. 06. 15. 12:06
A múlt heti, birminghami viadalon negyeddöntős Czink Melinda tovább javítva egyéni rekordját, az 57. helyről a 54.-re ugrott előre a női teniszezők legfrissebb világranglistáján. Az élen a nőknél és a férfiaknál sincsen változás.
2009. 06. 15. 11:44
Öt nap múlva zárul a Pixrael on-line fotóverseny. Eddig több száz fotó érkezett, és a magyar verseny sikerén felbuzdulva jövőre több ország is csatlakozhat. A 100. születésnapját ünneplő Tel-Avivot bemutató képeket kiállításon mutatják majd be.
2009. 06. 15. 11:30
A felemás rendszerváltás és a politikailag "korrekt" politikusok miatt tudott ekkora sikereket elérni a Jobbik – mondta el az LMP EP-listáján szereplő zenész. Lovasi mostanában gőzerővel a Fishing on Orfű-fesztiválra készül és egyelőre nem látja működőképesnek a Kispál és a borzot. FN-interjú.
2009. 06. 15. 10:18
Olvasói sztorik