1988. tavasza – “Nagy Imrét nem lehet rehabilitálni”
Kádár János, az MSZMP főtitkára egy amerikai televíziónak adott interjúban kijelenti, hogy Nagy Imrét nem lehet rehabilitálni.
Ugyanitt arról is beszél, hogy a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásának kizárólag nemzetközi oka van, viszont a kivonulással kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy „a kérdés föl van vetve”.
1988. május 20-22. – „Kádár a valóság józan fanatikusa”
Az MSZMP pártértekezlete. Leváltják Kádár Jánost a főtitkári posztról, pártelnökké választják, amely egy jelképes, funkció nélküli poszt volt. Grósz Károlyt választják meg utódjául, aki a hatalom megszilárdítását tűzi ki célul.
Az új főtitkár meggyőződése, hogy „egy párt kell, helyesebben egy Párt kell”, Pozsgai Imre szerint „lesz magyar kibontakozás”, Aczél György „a jó kompromisszumok robotosának” nevezi a leváltott pártfőtitkárt.
1988. június 16. – „Demokráciát, demokráciát!”
Az MSZMP Politikai Bizottsága úgy döntött június 14-én, hogy a rendőrségnek szét kell verni a Batthyány-örökmécsesnél rendezendő megemlékezést, amelyet ellenzéki körök tartanak Nagy Imréék kivégzésének 30. évfordulóján. A megemlékezésen részt vett többek között Tamás Gáspár Miklós, Orbán Viktor, Kiss János, Mécs Imre. A rendőrség teszi a dolgát…
A mintegy 200 demonstráló a Szabadság térre megy az MTV-székházhoz, ott Kiss János és Mécs Imre beszél. Gumibottal oszlatják fel az egybegyűlteket, majd a Vörösmarty téren újra összecsapások voltak a rendőrökkel. Grósz Károly pártfőtitkár kijelenti: a tüntetés fasiszta propagandára uszított, valamint megerősíti, hogy Nagy Imrét helyes volt bíróság elé állítani.
1988. október 23. – „Aki a beszédet mondta volna, elvitték a rendőrök”
A forradalom évfordulóján újra ellenzéki demonstrációk zajlanak. A rendőrök igazoltatnak, előállítanak, oszlatnak, de legalább szóba állnak a tüntetőkkel. „Mi azt csináljuk, amit a kormány nekünk mond” – fejtik ki.
Fodor Gábor (FIDESZ) arról beszél, hogy bebizonyították, hogy nem ők félnek, hanem azok, akik a rendőröket küldték rájuk. Lett volna más beszéd is a Bem-szobornál, de aki elmondta volna, elvitték a rendőrök.
1988. november 29. – „Fehérterror lesz”
A Kommunista Aktíván Grósz Károly azt mondja az ellenzéki mozgalmakról, hogy eltúlozzák a többpártrendszer lehetőségét, felnagyítják vélt előnyeit. „Célirányos, végiggondolt koncepció alapján akarják széjjelzilálni a szocializmus intézményrendszerét” – mondja, és kijelenti, hogy mindez osztályharc a javából. S ha ezt a párt elbukja, akkor „ anarchia, káosz, és ne legyen illúziónk, a fehérterror fog eluralkodni”.
1989. január 28.– „Népfelkelés volt“
Pozsgay Imre, a Magyar Rádió 168 Óra című műsorában népfelkelésnek minősítette az addig szigorúan ellenforradalomnak hívott 1956-os eseményeket. A bejelentés körülményeiről itt olvashat.
1989. február 20. – „A Központi Bizottság minden döntését kötelezőleg tartom magamra”
Kádár János egyik utolsó nyilvános beszédét a Központi Bizottság előtt tartotta. Betegségével kapcsolatban kijelentette, hogy fokozatosan vissza tudna térni a munkába.
1989. június – „A kiszabott ítélet nincs tényekkel alátámasztva”
Grósz Károly a Nagy Imre-újratemetés előtti napokban azt nyilatkozza, hogy eddig abban a hitben és tudatban élt, hogy Nagy Imrét törvényesen és joggal ítélték halálra. Az okmányok áttekintése azonban azt jelzi, hogy a kiszabott ítélet, ami a legsúlyosabb, nincs tényekkel alátámasztva.
1989. június 16. – „A mai nap korszakváltás határköve”
A gigantikus ravatallá alakított Műcsarnok homlokzata előtt sorkoztatták fel Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József koporsóit és az ismeretlen mártírokat jelképező koporsót, melyre az 1956-os forradalmat szimbolizáló lyukas magyar zászlót terítettek. A koszorúzási rend magánemberek sorával kezdődött, majd a csaknem 70 feliratkozott szervezet következett. Elsőként Nagy Imre szülővárosa, Kaposvár polgárai helyezték el a kegyelet koszorúját, majd sorban az országgyűlés, a minisztertanács, a magyarországi egyházak, a külföldi nagykövetségek, érdekképviseletek és diplomáciai testületek képviselői, majd a hajdani harcostársak, egykori osztálytársak és az utódok. Déltől pedig ismét a magánemberek. 12 óra 30 perckor pedig egy percre megállt az élet, és országszerte megszólaltak a harangok. A járókelők egyperces néma megállással, a gépjárművezetők megállással és dudálással tisztelegtek Nagy Imre és mártírtársainak emléke előtt.
Ezután a Hősök terén Nagy Imre harcostársai és a koncepciós perek túlélői nevében is beszéltek a szónokok. Vásárhelyi Miklós Ne engedjük el többé egymás kezét!, Rácz Sándor, Továbbra is küzdünk minden apró igazságért, Mécs Imre A mai nap korszakváltás határköve, Zimányi Tibor A megtörhetetlen lélek hozott össze bennünket, Király Béla Vér és erőszak nélkül kell szabad országgá válnunk címmel mondta el a beszédét. Végül a fiatalok nevében Orbán Viktor kapott szót, aki a szovjet csapatok haladéktalan kivonását követelte Magyarországról, és kifejtette, hogy abban a bizonyos hatodik koporsóban „a mi elkövetkező húsz évünk is ott fekszik”.
A megemlékezés 13 óra 30 perc előtt nem sokkal, a Himnusszal zárult. A csaknem 5 órán keresztül tartó tiszteletadás során az emberek szünni nem akaró sorokban járultak a ravatal elé virágaikkal. Az esemény végeztével a koporsókat és a mérhetetlen mennyiségű virágot
az új köztemetőbe szállították. Ott már csak a család
és a szűk baráti kör jelent meg.
