Kivonul Budapestről Európa legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair, amely tavaly 180 ezer utast szállított Budapestről – írja a pénteki Népszabadság.
Júliustól látogatható lesz a római Colosseumnak eddig sose látott része, megnyitják ugyanis az aréna alatti szinteket, ahol a gladiátorok és az állatok készültek a halálos küzdelemre.
Noha a keleti irodalom egy műve sem varázsolta el annyira az olvasókat, mint az Ezeregyéjszaka meséi, a mestermű mégis tiltott Szaúd-Arábiában, és most Egyiptomban is cenzúráznák.
A Navarrai Egyetem Megelőző Orvoslási Intézetében kapcsolatot fedeztek fel az elhízás és a dohányzás között. Nemcsak azoknál jelentkezhet a súlygyarapodás akik letették a cigarettát, hanem az aktív dohányosoknál is. A kutatók 7565 ember étkezési és testmozgási szokását vizsgálták meg. A leszokóban lévők súlygyarapodása annál nagyobb volt, minél több cigarettát szívtak a vizsgálat kezdetekor. Sőt, a [...]
Majdnem tíz év hallgatás után a két kedves szörny, Sully és Mike visszatér, hogy teljesítse küldetését. A napokban a Disney-Pixar megerősítette, hogy elkészítik minden idők 8. legsikeresebb animációjának következő részét, ami a tervek szerint 2012 novemberében érkezhet meg a moziba. A köztes időben se lesz folytatások híján a Disney: idén nyáron a Toy Story 3, [...]
Megtörtént a csoda, a kiscsapat Európa Liga finálét játszhat. A Fulham a hamburgi 0-0 után Londonban hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a jobb játékerőt képviselő Hamburgot, az angolok fennállásuk legnagyobb sikerét elkönyvelve, bejutottak a kupa döntőjébe. Videó.
A manchesteriek nyáron alaposan megerősítenék a keretüket. A célpontok: a madridi Mahamadou Diarra, a dortmundi Neven Szubotics, a newcatle-i Haris Vuckic illetve a Rennes 23 éves szélsője, Sylvain Marveaux.
A rendelkezésre bocsátott 1200 vendégjegy már kedd estére elfogyott, így ennyi vendégszurkoló biztosan ott lesz pénteken a Ferencváros-Újpest labdarúgó Soproni Liga-mérkőzésen.
Az idényben már másodszor váltott edzőt a kiesés ellen harcoló német Bochum labdarúgócsapata. Heiko Herrlich új munkaadó után nézhet, Dariusz Wosz veszi át a helyét.
A diszkont légitársaság nem tudott megegyezni a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airporttal a díjak csökkentéséről. A Budapest Airport nem aggódik, úgy véli, hogy a versenytársak hamar kitöltik a Ryanair hagyta piaci űrt.
A szigorú megmérettetésen a Dreher Sörgyárak Zrt. termékei, többek között az Arany Ászok, a Dreher Bak, a Dreher 24 és a Dreher Classic termékei is aranyérmet nyertek. Az Arany Ászok és a Dreher Bak ráadásul kategóriájuk legmagasabb elismerését, a Nagy Aranymedált kapták, melyet azok a termékek kapnak, amik minden vizsgálati szempontban 90% fölötti eredményt érnek [...]
A „Titanic” és a „Moon Dust” (vagyis holdpor – a holdra szállás emlékére) névre keresztelt órái után, a svájci Romain Jerome az izlandi vulkánkitörésnek is emléket állít egy különleges órával. Az időmérő szerkezet külsejét letagadhatatlanul névadója, Eyjafjallajökull ihlette: az óra számlapját a vulkáni láváról mintázták, de az igazán érdekes mégis az, hogy a vulkán hamuját [...]
Bár korábban úgy látszott, hogy az F1-ben tavaly bemutatkozott hibridrendszert, a KERS-t csak az új, 2013-as szabványú motorral együtt vetik be újra, most úgy tűnik, hogy már 2011-ben is újra a pályára kerülhet a berendezés egy jóval olcsóbb változata.
A napokban kapott nagyobb sajtóvisszhangot a hír, hogy az Amerikai Részvény és Tőzsdefelügyelet több vezetője – a válság kitörésekor is – naponta több órát, felnőtt tartalmakkal múlatta az időt. A szakértők szerint azzal, ha valaki olykor – olykor belepillant egy ilyen videóba, még nincs baj. Egyet értenek abban is, hogy főleg férfiak keresik a virtuális [...]
A labdarúgó-bajnokság első osztályának hét szurkolói klubját erőszakos cselekmények miatt feloszlatta a francia belügyminiszter: a csütörtökön közzétett kormányrendelet a Paris Saint-Germain öt, valamint a Nice és az Olympique Lyon egy-egy egyesületét érinti.
Különösen a teában található antioxidánsból, C- és E-vitaminból halmozott fel jelentős mennyiséget a szemlencse és a retina a vizsgálat során. Ezek az úgynevezett katekinok azért nagyon fontosak, mert akár 20 órán keresztül is képesek kivédeni a szabadgyökök okozta káros hatásokat (oxidatív stressz). A hongkongi kutatók úgy tanulmányukban ezzel bizonyították, hogy a zöld tea segít a [...]