Élet-Stílus

Angol edző a Wolfsburg élén

admin
admin

2010. 05. 11. 12:59

A Bundesligába szerződő első angolként Steve McClaren korábbi szövetségi kapitány lett a német VfL Wolfsburg labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A Bundesliga 2008-2009-es idényében bajnoki címet nyerő egyesület a The Times és a kicker.de információi szerint kedden kétéves szerződést kötött a 49 éves szakemberrel, aki idén holland bajnoki címet nyert a Twente Enschede gárdájával.

A Wolfsburg fő sikerkovácsa, Felix Magath még tavaly nyáron elhagyta a csapatot, s bár a keretet – így a legnagyobb csillagokat, a bosnyák Edin Dzekót és Zvjezdan Misimovicot, illetve a brazil Grafitét – sikerült egyben tartani, a később menesztett Armin Veh irányításával visszaesett a csapat. Veh januári távozása után Lorenz-Günther Köstner némi életet lehelt az alakulatba, ám így is csak a nyolcadik helyet sikerült megcsípni, míg az Európa Ligában a negyeddöntő volt a végállomás.

McClaren korábban a Middlesbrough edzője volt, majd 2006 és 2007 között angol szövetségi kapitányként dolgozott. A Twentéhez 2008-ban szerződött, s 1926 után ismét bajnoki címhez segítette az együttest. A hollandiai siker nyomán a Celtic, a West Ham United, valamint a Hamburg is megkereste, de a szakember végül a „farkasok” ajánlatát fogadta el.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.