Élet-Stílus
A jövőben a popcorn helyett gyümölcsöt vagy zöldséget rágcsálhatnak és joghurtot kortyolgathatnak a mozilátogatók.
2010. 05. 06. 20:52
A Ferencváros öt góllal nyert csütörtökön Dunaújvárosban, a női kézilabda NB I rájátszásában.
2010. 05. 06. 20:49
Fodor Krisztina korábbi magyar bajnok profi golfozó volt az, akit férje olyan súlyosan bántalmazott, hogy belehalt sérüléseibe.
Nem meglepő módon Lewis Hamilton vezeti az első négy futam után az előzési rangsort, a mclarenest Fernando Alonso követi. Nico Rosberg egyetlen sikeres manővert sem mutatott be eddig.
2010. 05. 06. 18:48
63° - Ez a neve a kanadai Aterlier rzlbd tervező cég házának, melyet a homlokzat dőlésszögéről neveztek el.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága két mérkőzésre eltiltotta Takács Zoltánt, az Újpest védőjét, akit szerdán a Kaposvár elleni bajnokin állítottak ki.
Csütörtök estétől kezdődően indul a hazai gasztronómiai élet egyik legszínvonalasabb rendezvénye, a Budai Gourmet, amely a Millenáris Parkot maga mögött hagyva idén átköltözik a Budavári Palota teraszaira.
2010. 05. 06. 16:00
Noha a zenekar már közel 30 éve áll színpadon, még mindig óriási lendülettel készülnek minden egyes koncertjükre. A szokásaik az eltelt időben semmit sem változtak: közös öltözőt használnak, emellett egy hangszigetelt helységet is kértek, amiben felpörgetik magukat a koncertre. A Metallicának nem voltak speciális igényei az étkezést illetően sem, bár Kirk Hammet vegetáriánus, James Hetfied [...]
A látványos és változatos tálalás megszerettetheti a gyerekekkel a gyümölcsöt és a zöldséget is.
Egész pontosan 2011. november 18-án lesz a Hajnalhasadás amerikai bemutatója. Ezt az időpontot nevezte meg a filmet készítő Summit Entertainment. Az európai premier időpontjáról egyelőre még nem mondtak közelebbit, csak valószínűsíteni lehet, hogy komoly eltérés a két időpont között nem lesz. A Hollywood Reporter arról is beszámolt, hogy a stúdió továbbra is vonakodik információkat közölni [...]
2010. 05. 06. 14:11
A BL-döntős Bayern München veterán kapusa, Jörg Butt is meghívót kapott Joachim Löw szövetségi kapitánytól a június 11-én kezdődő dél-afrikai világbajnokságra készülő német válogatott bő keretébe. Két újonc, a müncheni Badstuber és a hamburgi Aogo is tagja a 27 fős társaságnak.
Franco Zanetti, a milánói vásár egyik fő szervezője elmondta, hogy az ötletet Bécsből kapta, ahol szintén tartottak több napos válásvásárt. A szervező hozzátette, hogy az olaszok azért ezt is kicsit másképp csinálják, talán még ilyen esetben is többet mosolyognak az osztrákoknál, de az Amerikában szokásos ünneplésről náluk sincs szó. A vásárra most válóperes ügyvédeket, elváltakat [...]
2010. 05. 06. 13:24
Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) még a június 11-én kezdődő világbajnokság előtt ki akarja jelölni Marcello Lippi szövetségi kapitány utódját. A szakvezető nem kommentálja a híreket.
Francia Becsületrenddel tüntetik ki Werner Herzog német filmrendezőt, aki művészi munkájáért, a filmművészetre gyakorolt hatásáért részesül az elismerésben.
A pályázók feladata az volt, hogy gondolják újra a Nooka logóbabáját. A legötletesebb pályamunkával Bubreg Balázs, a Zsolnay Porcelánmanufaktura fejlesztési osztályának tervező grafikusa készítette, ő nyerte meg a divatóra pályázatot. A második helyet Molnár Balázs Márk plasztikus kollázsa, a harmadik helyet pedig Varga Zsolt alkotása szerezte meg. Bubreg Balázs a Zsolnay porcelánokhoz kifejlesztett anyagból, eosinból [...]
Egy német magazin szerint Budapest kihagyhatatlan, csakúgy mint Róma és Párizs.
Péntek délután 4 órától tanárverés színhelye lehet a Csörsz utcai pálya, ahol három olimpiai bajnok is erősíti a diákcsapatot, mely futballmérkőzésen szeretné TF-es oktatóit oktatni.
Leáldozóban van a környezetszennyező menyasszonyok kora, 2010 ugyanis teljesen biztosan az ökomennyegzők éve lesz. Újrahasznosított papírból készült menyasszonyi csokor, e-mailben elküldött meghívók, drága rákkoktél helyett a közelből érkező esküvői menü. Ezek a főbb jellemzői az új őrületnek, ami megbabonázta az olasz párokat. A mulatság a környezettudatosság ellenére, vagy éppen miatta egyáltalán nem olcsóbb, mint a [...]
2010. 05. 06. 10:23
A svéd jégkorong-bajnokság másodosztályába feljutott Tingsryd csapatához igazolt Vas János.
2010. 05. 06. 10:04
A madridi portugál illetve Iker Casillas remek teljesítményének köszönhetően a Real életben tartotta bajnoki esélyeit. A fővárosiak két fordulóval a vége előtt egy ponttal vannak lemaradva a címvédő Barcelona mögött. Videó.
A címvédő Vasas lesz az Eger ellenfele a férfi vízilabda-bajnokság fináléjában, miután az elődöntős párharc szerdai, harmadik játéknapján hosszabbítást követően büntetőkkel legyőzte a Szeged együttesét, így 10-4-es pontkülönbséggel bizonyult jobbnak a párharcban.
2010. 05. 06. 08:21
A Tottenham lesz a negyedik angol BL-induló. A londoniak 1-0-ra győztek Fülöp Mártonék otthonában, s egy fordulóval a vége előtt már behozhatatlan az előnyük. Videó.
- 21:18 A Tisza-kormány év végéig meghosszabbítja a migrációs válsághelyzetet
- 21:11 Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot
- 21:05 Új miniszteri biztos felel a honvédelmi beszerzésekért
- 20:44 NB I: ötgólos thrillerrel indult a forduló
- 20:43 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 4.
- 20:32 Miért igazoltak keveset? És miért nem tudtak eladni? – hiába a nagy szavak, még mindig káosz uralkodik a MU vezetőségében
- 20:25 Tiborczék gazdagodtak abból, hogy Szijjártóék közpénzen intéztek szállást a külügy vendégeinek
- 19:51 Gajdos László személyes találkozóra hívta Hadházy Ákost a Mohu-koncesszió ügyében
- 19:44 Fradiváros-ügy: utóellenőrzést kérnek Kubatovék, vitatják a Belügyminisztérium megállapításait
- 19:20 Gulyás Márton: Olyasmit akartam csinálni, ami kiforgatja a négy sarkából mindazt, amit rólam és a Partizánról tudnak
- 19:08 Magyar Péter kezébe nyomták egy papírt, amely demonstrálja az ELTE dolgozóinak tarthatatlan bérhelyzetét
- 18:47 Stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a kormány a Bayer Construct csődeljárását
- 18:38 A lakosság segítségét kéri a német rendőrség az elektromos hálózat elleni támadások elkövetőjének kézrekerítéséhez
- 18:01 Abszolút rekordhőmérsékletet mértek Spanyolországban
- 18:01 Dróntalálat érte az ukrán biztonsági szolgálat központját Kijevben
- 12:01 Jön a megváltás: nagy esők és komolyabb lehűlés közelít
- 11:10 A Destiny’s Childtól a szupersztár díváig – galérián a 45 éves Beyoncé élete és pályája
- 07:30 A lakóteleptől a színpadig: otthon vagy a 90-es évek magyar hiphopjában?
- 12:13 Azonnali házkutatást tartottak egy hajdúhadázi férfinél a kommentje miatt
- 12:31 Pozitív lett drogtesztje a Soroksári úti tragédiát okozó 34 éves férfinek – fotók a frontális balesetről
- 05:57 „Ha nem a mieink közül való, azonnal lőjétek le!” – végignéztük a frontra induló gyalogos katonák eligazítását
- 16:31 Azonnali hatállyal elküldték a csepeli iskolából a fóti gyermekotthon volt igazgatóját, akit bántalmazással gyanúsítanak
- 12:54 Polt Péter fürdőszobás irodáját kapta meg a lemondott legfőbb ügyész
- 10:00 Palvin Barbara tisztázta, hány gyerekkel várandós
- 16:49 „Ha nem csukunk be 400-500 iskolát…” – ismert kutatótól kapott kritikát a Lannert-féle oktatáspolitika