Élet-Stílus
Élő
Járai Mátét is megtaláltuk a gálán, akit arról kérdeztünk egy korábbi, nekünk adott interjúja kapcsán, hogy érzi-e azt még, hogy „Járai Máté folyik a csapból is”, ugyanis korábban így utalt arra a színész, hogy rendkívüli módon sokat foglalkoztatja őt a média.
2024. 11. 07. 22:42
Élő
Tóth Gabit és kedvesét, Papp Máté Bencét arról kérdeztük először, hogy hogyan élik meg a Dancing with the Starsban való szereplést, hiszen az énekesnőnek nem ez az első táncos showműsora, amiben szerepel.
2024. 11. 07. 22:27
Élő
Ördög Nórát és Nánási Pált is elcsíptük a Madame Tussauds-ban, épp Donald Trump viaszszobrának árnyékában.
2024. 11. 07. 21:47
Élő
Életműdíjat kapott Vitray Tamás a Story szerkesztőségétől, a díjátadás után elcsíptük: a tévés legenda a beszédében azzal viccelt, „rettenetesen nézett ki” a felvételen, amit bejátszottak róla.
2024. 11. 07. 21:33
Élő
A Story 2024-ben Életműdíjjal szeretné megköszönni egy kivételes szakember munkásságát, amit végül Vitray Tamás kapott.
2024. 11. 07. 20:41
Élő
A kategóriák közül az első a Zöld csillag: azok a sztárok, akiknek a szívügye a környezetvédelem, illetve a társadalmi igazságosság.
2024. 11. 07. 20:12
Élő
Ördögi páros!
2024. 11. 07. 19:47
Élő
Ami annyiban egyáltalán nem meglepő, hogy a Balaton Soundra is elment várandósan.
2024. 11. 07. 19:44
Élő
És milyen jól áll mindkettejüknek.
2024. 11. 07. 19:18
Élő
Vele tartott Kim Kardashian dekoltázsa is.
2024. 11. 07. 19:07
- 14:08 Petőfi megszólítja a fiatalokat, de a tankönyvekből nem derül ki, milyen jó humora volt
- 14:07 „Az olcsó okostelefonok korszaka véget ért” – végleg elszállhat az elektronikai cikkek ára
- 13:59 A világ legfontosabb történetei képekben / Így mesél a világról a World Press Photo / A világ legjobb fotói érkeznek Budapestre
- 13:56 Megkérdezték Diana hercegné öccsét, igaz lehet-e a konteó, hogy meggyilkolták a nővérét
- 13:51 Bekezdett a hét elején a forint
- 13:50 Megint nagyot szólt Szoboszlai belépője: kabrióval érkezett meg a válogatotthoz
- 13:18 Nem engedték be a betegeket ujjatlan pólóban és rövidnadrágban egy horvát klinikára
- 13:15 Talán még Messi sem tudja, hogyan lett gól a szabadrúgásából
- 12:57 Hármas karambol és öt kilométeres dugó az M5-ösön
- 12:55 Meghalt az 1952-ben született világhírű magyar négyes ikrek harmadik tagja
- 12:55 A Fidesz és a Mi Hazánk sem hallgatta meg az államfőt, aki az ügyészség válságáról beszélt
- 12:26 Elhunyt Krecz Tibor
- 12:19 Török Gábor, Kemény Dénes, Győri Boldizsár és számos szerzőnk vár a 24 Extra születésnapján!
- 11:59 Ügyvédkör-elnök: Hatalomátmentés az új legfőbb ügyész jelölése
- 13:01 Többszörösére emelnék a belépési díjat Velencében
- 07:01 27 évesen meghalt Presley Gerber, Cindy Crawford fia
- 07:27 14 év börtönt kér az ismert borászra az ügyészség, mert zaklatta egy 16 éves alkalmazottját
- 06:04 Megjött a Škoda új nagyautója, lehet jó vétel?
- 09:26 Már látni, milyen idő vár ránk télen
- 10:03 Szathmáry Zoltánt jelöli legfőbb ügyésznek az államfő
- 06:34 Új fideszes képviselővel bővül a parlament
- 11:29 Cindy Crawford fia fél évvel a halála előtt: Szembenéztem azzal, ami elől menekültem
- 06:47 Holtan találtak egy férfit a Gellért-hegy lábánál
- 08:17 Elindult az idei Sztárban Sztár: rögtön kiestek ketten az első adásban
- 11:59 Ügyvédkör-elnök: Hatalomátmentés az új legfőbb ügyész jelölése
