1940. szeptember 4-én továbbítottak először elektronikus eszközökkel színes televíziós képet az amerikai Columbia Broadcasting System (CBS) társaság stúdiójából. Az eljárást Peter Charles Goldmark magyar származású amerikai mérnök vezetésével fejlesztették ki.
A világ legnagyobb technológiai cége – legalábbis piaci érték alapján – felfrissítette szinte valamennyi szórakoztató-elektronikai termékét. Pehelysúlyú Nano, gombos Shuffle, kétkamerás Touch és az iTunes, mint közösségi oldal.
Elsősorban a zenekedvelőknek szólnak az Apple őszi termékfrissítései, amelyek között érintőképernyős iPod nano, és a Twitter, valamint a Facebook mintájára készülő Ping közösségi portál szerepel.
Több-kevesebb napsütés mindenütt várható, de emellett - főleg a nap második felében - lesznek a felhősebb időszakok is. Kezdetben északkeleten, napközben másutt is előfordulhat helyenként eső, zápor.
A magyar férfi vízilabda-válogatott már nem hibátlan, ugyanakkor még veretlen a zágrábi Európa-bajnokságon, miután 6-6-os döntetlent játszott a görögökkel.
Pontosan egy éve, 2009. szeptember 1-én vonták ki a 100 wattos hagyományos izzók forgalmazását az Európai Unió területén. A mai naptól a 75 wattos izzókat is leváltják, így már csak – a „régi” wolframszálas izzókból”- a 25, a 40 és a 60 wattosak vannak kereskedelmi forgalomban.