Több száz, kihívóan és kacéran öltözött nő vonult fel szombaton Berlinben és több más német városban, hogy a "prostik menetén" tiltakozzon a nemi erőszak ellen.
Még mindig a Sziget az a magyar fesztivál, ahol a legnagyobb eséllyel történik az emberrel valami abszurd kaland, még akkor is, ha idén biztosan nem lesz látogatószám rekord. Csapongó benyomások két este alapján, koncert, kaja, VIP, konklúzió.
Egy intenzív este a fesztiválon felér egy mentálhigéniés terápiával. Fiatalokról készítettünk sallangmentes portrékat kiérkezésük után és hajnalban. Erre mondják, hogy az eredmény magáért beszél, de azért ők is elmesélik, hogyan jutottak el A-ból B-be.
Számítógépes animációk, 3D-s csatajelentek, várak, templomok és lakóházak, korhű ruhák és környezet, a jeleneteket valódi színészek játsszák el. Fiatal történészek Időutazás az osztályteremben címmel rendhagyó oktatási segédanyagot készítettek, amelyben megelevenedik a Kárpát-medence történelme – egyelőre a XIII. század végéig.
A jegyek közel 75 százaléka elővételben elkelt a labdarúgó OTP Bank Liga vasárnapi Debrecen-Videoton rangadójára, így telt házat, 10 ezer nézőt várnak a Nagyerdőbe a legutóbbi két bajnok összecsapására.
Sidi Péter címvédőként ezüstérmet szerzett a 300 méteres nagyöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számában a belgrádi sportlövő Európa-bajnokság szombati versenynapján.
Így fest madártávlatból a város a városban, ahol ma az amerikai Thirty Seconds To Mars, a brit Lostprophets, a szerb Goran Bregovic Wedding And Funeral Band, az Erik Sumo Band, a hiperkarma és a Heaven Street Seven lép fel. Légifotók a fesztiválról!
Jelenleg nem ismerünk olyan földtani erőt, amely mai kontinenseinket képes lenne a tenger szintje alá szorítani. Kisebb, néhány ezer négyzetkilométeres területek azonban hirtelen a víz alatt találhatják magukat, hosszabb idő alatt pedig óriási földek tűnhetnek el, illetve törhetnek a magasba. A hirtelen szó alatt azonban itt ne Fülig Jimmy pofonjaira gondoljunk.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott az utolsó pillanatban kapott kosárral 75-73-ra kikapott pénteken a finnektől az Európa-bajnoki pótselejtező második fordulójában Szolnokon, ezzel második mérkőzését is elvesztette a kvalifikációban.
Nyikita Hruscsov fia szerint a Szovjetunió első vereségét az ’56-os magyar forradalom vérbefojtása, a másodikat pedig a berlini fal megépítése jelentette, aminek leomlása később a szovjet rendszer bukásának egyértelmű jele volt. Ma 50 éve kezdték meg építeni a falat, ami a kettészakított világ és az elnyomás legismertebb jelképe lett.