Élet-Stílus

A világ a balkezeseket ünnepli

A világ lakosságának ma úgy 10-20%-a balkezes, akiknek most már kevesebb előítélettel kell találkozniuk.

A balkezesek világnapját 1992 óta tartják meg rendszeresen, minden évben augusztus 13-án egy amerikai, balkezeseket tömörítő szervezet kezdeményezésére. Magyarországon – a világ többi országához hasonlóan – folyamatosan, még ha kis mértékben is, de nő a balkezesek száma: ma már több mint másfél millióan vannak, ami az átszoktatottakkal együtt a 2 milliót is elérheti.

A balkezesség lehet öröklött vagy szerzett készség: a gyerek általában azzal a kezével tanul meg írni, amelyikkel több sikerélményben van része. Sajnos a világ néhány, kevésbé fejlett országában a mai napig erőszakkal próbálják átszoktatni a gyerekeket a „szép kezük” használatára, mert a bal kezüket tisztátalannak tartják és csak intim testrészek mosdatására használják. Ez azért veszélyes, mert egy átszoktatott balkezes – Magyarországon az összlakosság 4-5%-a – sosem fogja úgy használni a jobb kezét, mint egy jobbkezes, ahogy a bal is ügyetlenebb marad a többi balkezeséhez képest.

Az átszoktatás egyéb hosszú távú következményei között emlegetik a szakértők a dadogást, a diszlexiára, diszgráfiára hasonlító tüneteket, sőt az epilepsziát és az asztmát is. Szerencsére a balkezesek nagy részének ma már kevesebb előítélettel kell szembenézniük, mint korábban. Nehézségből azonban akad így is szép számmal, amiken csak kicsit enyhít, hogy a használati tárgyak jó része – ollók, órák, mérőszalagok – ma már kaphatók kifejezetten balkezeseknek szánt formában is.

A balkezesek a feljegyzések szerint kivételesen kreatívak, sokuknak kiváló érzékük van a zenéhez és a művészetekhez is. A híres balkezesek között mindenképp meg kell említeni Leonardo da Vincit, Michelangelót, Goethét, Papp Lászlót, Puskás Ferencet, a ma élők közül Barack Obamát, Bill Gatest, Stinget, Robert de Nirót és Angelina Joliet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik