Élet-Stílus

A szerelem tényleg vak

Akik kapcsolatban élnek, szebbnek látják egymást.

„Rózsaszín szemüvegen keresztül látja a világot.” Nem csoda, hogy a szerelmes emberre állandóan ezt hajtogatják: a szerelmes jókedvét szinte lehetetlen elvenni, mindent és mindenkit szépnek lát. A kutatók szerint párját még az átlagosnál is szebbnek, ezért nem vesz tudomást olyan tulajdonságairól – pl. egy horgas orr vagy egy nagy pocak -, amik másokat mondjuk zavarnának.

A Groningeni Egyetem kutatói csináltak is erre vonatkozóan egy vizsgálatot, 70 pár részvételével, mert be szerették volna bizonyítani, hogy a szerelem az élet minden területén vak. A vizsgálatok során kiderült, hogy a párok nemcsak szebbnek, hanem sokkal kedvesebbnek és okosabbnak látják egymást, vagyis egyértelműen bebizonyosodott, hogy a szerelem tényleg vak.

És hogy ez miért van így? A kutatók szerint azért, mert a kapcsolatban élők – különösen azok, akik már belefektettek ezt-azt a kapcsolatba – arra törekednek, hogy minél kevesebb konfliktusuk legyen, törekednek egyfajta biztonságérzet kialakítására. Ezért felnagyítják párjuk értékeiket, míg a hibájukat csökkentik és a pozitív illúzióba ringatva biztonságban érzik magukat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik