Élet-Stílus

Kosárlabda: kikaptunk a finnektől

A magyar férfi kosárlabda-válogatott az utolsó pillanatban kapott kosárral 75-73-ra kikapott pénteken a finnektől az Európa-bajnoki pótselejtező második fordulójában Szolnokon, ezzel második mérkőzését is elvesztette a kvalifikációban.

A zsúfolásig telt Tiszaligeti Sportcsarnok közönsége – amely tavasszal bajnokcsapatot ünnepelhetett – a találkozó előtt köszöntötte a díszvendégként jelen lévő Olafur Rafnssont, az Európai Kosárlabda Szövetség (FIBA Europe) izlandi elnökét.

A keddi, 71-66-ra elvesztett portugáliai mérkőzéshez hasonlóan az ellenfél jutott 7-0-s vezetéshez, ám főként Horváth és Lóránt révén egy 10-0-s hazai roham újra pokoli hangulatot varázsolt az arénába. A minimális előnnyel hozott nyitónegyedet követően Báder begyűjtötte harmadik személyi hibáját is, a túloldalon pedig a honosított Lee és az euroligás Bolognánál edződő Koponen is lendületbe jött, így a 15. percben 31-27-re megléptek a finnek. A félidő hajrájára a júniusban magyarrá lett Trotter elkapta a fonalat, ezzel együtt a nagyszünetben 37-37 volt az állás.

Térfélcsere után a vendégek három és fél percen át nem találtak a gyűrűbe, ezalatt Hangáék 42-37-re elhúztak, ám ismét érkezett egy “kijózanító” 9-0-s sorozat. Ekkorra Mészáros Lajos együttesénél – akárcsak kedden – kisebb rövidzárlat állt be, fellazult a védekezés, jöttek az eladott labdák, miközben a hármasokat szóró rivális Muurinen és Koponen révén tíz pont fölé tornázta a különbséget (59-48). Az 52-61-ről induló zárószakaszban a magyarok nagyon rákapcsoltak a hihetetlen hangorkánban, és egy 11-0-s szériával fordítottak (68-65). A fantasztikusan izgalmas meccs utolsó perce 73-73-ról kezdődött, az ellenfél elrontotta támadását, majd a hazai ziccer is kimaradt, ám Lee két mp-cel a vége előtt nem hibázott közelről.
A 0/2-es mérlegnél tartó magyarok jövő csütörtökön 19 órakor Portugáliát fogadják, ugyancsak Szolnokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik