Amikor Lakatos Márk stylist avatárnak öltözött kék kísérőtáncosokkal bizarr fehér bundaszerű világító cuccban spanyolul énekli Fluor Tomi Mizuját, na, valahol ott kezdődik a show. A Magic Mirror sátor bejárata olyan volt, mint egy dimenziókapu, két odakeveredett barátommal földbe gyökerezett lábbal néztük egyik számot a másik után.
Egyikük – rendszeresen estébe nyúlóan dolgozó bankár – öltönyben érkezett, de csak addig feszengett, míg észre nem vette, hogy az első sorban egy tehénnek, egy párducnak és egy nyúlnak öltözött srác csápolt, fütyült és ordított – például egy flitteres zöld békaruhába bújt elképesztően hajlékony transzvesztita száma közben. A jelenség pontos leírásához egyszerűen túl szűkös a szókincsem és a jelzőkészletem, óriási, totálisan abszurd buli kerekedett.
Az öltöny egyébként nem is lógott ki a Gotan Project közönségében, ahol Lakatos Márk performansza előtt jártunk, az összes koncert közönsége közül itt volt a legtöbb elegánsan, nem éppen fesztiválosan öltözött ember. Sokan kalapot is vettek, hiszen mégiscsak buenos airesi tangót játszottak a színpadon, mégha le is öntötték némi elektronikával. A Gotan Project az a típusú zene, ami mindenkinek tetszik, valamibe nagyon beletaláltak Phillippe Cohen Solalék 12 évvel ezelőtt, csakhogy ez a zene jellegéből adódóan jobban passzol kávéházakba, mint egy ekkora színpadra (világzenei nagyszínpad) és szintén jellegéből adódóan nagyon nehezen tud megújulni. Csalódást persze nehezen tudna okozni, a szív benne van, így a színpad előtti placc dugig volt. A szintén a spanyol ajkú kultúrkör zenei világát feldolgozó/újragondoló Ojos de Brujo szerdán azonban mégis élettelibb és izgalmasabb koncertet adott. Talán azért, mert az izgalmas nouevo-flamenkillót játszó – a flamencót hip-hoppal és egy kis elektronikával keverő – kilenctagú barcelonai zenekar egyik utolsó koncertjét adta Budapesten, hamarosan ugyanis feloszlanak. Úgy tűnt, mindent beleadtak, a közönség imádta őket, mi is, ahogy azt a spanyol párt is, akik úgy táncoltak flamencót félrészegen, lazán, széles vigyorral a színpad előtt, hogy szétnyílt a közönség előttük, szabályos mini showt rendeztek.
Nézze végig a szombati napot! (Fotó: Neményi Márton / fn.hu)
Persze kiváló volt a fadót, a nosztalgikus, szomorú, elvágyódást kifejező portugál zenét játszó Ana Moura koncertje is (a mintegy 50 fős közönség egyik tagja Prince volt, akinek Ana egy számot is ajánlott, ezt az egyet énekelte angolul), a Pulp sem tudott csalódást okozni (I wanna sleep with common people), ezekbe és még néhány koncertbe azonban csak belehallgattam, vagy katasztrófálisan elkéstem róluk szerdán és csütörtökön. Nem úgy, mint az összes koncert állandó vendége, egy zöld gumimatrac-krokodil, amit egyébként mindenhol lelkesen úsztatott a tömeg.
Az a tömeg, mely talán soha olyan kicsi nem volt még a Szigeten, mint szerda este, mikor a szokásos zsúfoltságnak nyoma sem volt. Persze, hétköznap volt és egy kicsit hűvös, de lehet, hogy Gerendai Károlyék túl sok sikeres fesztivált szerveztek idén (látogatószám-rekordot döntött a Volt és a Balaton Sound is), és túl jó konkurenciát teremtettek a Szigetnek. Még a VIP-részleg is félig üres volt (vagy félig tele?), pedig a Balaton Soundon a fél al- és felvilág ott bulizott. A VIP-nak egyébként volt egy még víájpíbb über-VIP részlege, amihez újabb karszalag kellett, és még üresebb volt. Abban a néhány percben, amit ott töltöttem, próbáltam megérteni, hogy oké, hogy VIP, de azonkívül miért jó magányosan, szenvedélyesen a Pulpra táncolni egy kerítés mögött, mikor 15 méterrel arrébb egyszerre mozog, üvölt és énekel a koncerttömeg, átélve a tömegpszichózis lehető legkellemesebb válfaját? (Költői kérdés volt.)
Az egyre kevesebb magyart egyébként a hihetetlen számban jelenlévő holland kolónia sem tudta pótolni, akik legalább annyian voltak, mint néhány éve a franciák. A külföldiek mintha csak kajálni jöttek volna, tapasztalt gourmet-ként dicsérték a kínálatot kérdésemre, kétpofára tömték magukba a lángost, és képesek voltak nagyon hosszú sorokat is kivárni a helyben sütött jugoszláv ételekért. Ők amúgy is nagyon olcsónak találták az árakat, sőt, még a rettegett óbudai közteresek sem találták meg őket, hiszen többségük nem a környező utcákban parkolt.
Igazán kedves volt amúgy a közteresekről, hogy majdnem a Sziget belépőjéhez igazították a büntetést, és éberségükért is piros pont jár. Fűre lógó kerékért már repül a 10 ezer, és annyi autót megbüntettek, hogy nem is tudom kinek alakult jobban a szerda este: a fesztivál szervezőinek vagy a közterület felügyelőknek. De még ők sem tudtak változtatni azon, hogy lehet bár bezzegezni, felróni a szokásos sirámokat, hogy régen minden jobb volt/túl sok a külföldi/drága minden, de még mindig a Sziget a leginkább olyan fesztivál, ahol a legváratlanabb helyeken és időben, bármelyik sarkon abszurd dolgok történhetnek az emberrel. Ezért szeretjük.
