MKVM / Manda és Mozgó Képek / 1988, 4. évfolyam, 1-8. szám / Arcanum Digitális Tudománytár
Élet-Stílus

Pezsgős Lujza és Miss Arizona: a magyar showbiznisz hőskorának nagyasszonyai

Wabitsch Lujza és Senger Mária: két vállalkozó, két elképesztő karrier a 20. század elejének magyar szórakoztatóiparában.

Amikor nyáron bejártuk a száz évvel ezelőtti „bulinegyedet”, a Király utca egykori ikonikus mulatóinak és a Nagymező világszínvonalú, fényűző orfeumainak mai helyszíneit, idegenvezetőnk, Aradi Péter elbeszéléseiből felfigyeltem két hölgyre: Wabitsch (Wabits) Lujzára és Senger Máriára.

Két nő, akik nélkül a főváros szórakoztatóipara nagyságrendekkel szegényebb lett volna. De vajon mennyire volt jellemző akkoriban, hogy nőkből mulatótulajdonosok lesznek? Ki volt Wabitsch, akit a pesti éjszaka királynőjeként emlegették, és mit lehet tudni Sengerről, akiből egyszer csak Miss Arizona lett? Ilyesmikről beszélgettünk a téma szakértőjével, Molnár Dániel színháztörténésszel. Aki egyből el is árulta, mik a legnagyobb nehézségek az izgalmas terület kutatásában:

Az a baj, hogy legtöbbször csak az imázst, a felszínt látjuk. Nagyon kevés dokumentum maradt fent, így legtöbbször csak arra hagyatkozhatunk, ami a sajtóban megjelent – az viszont nem mentes az előadók vagy a szórakoztatóipar résztvevőinek manipulációitól.

Mondhatjuk úgy is, hogy a korabeli píár miatt nehéz valós képet kapni az iparról és annak szereplőiről, lévén, hogy – finoman fogalmazva – nem mindig tényszerű hírek és tudósítások jelentek meg a témában a sajtóban. Nem feltétlenül fake news-ra kell gondolni, inkább arról van szó, hogy sokszor a valóság kozmetikázott verzióját közölték.

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum / Manda

Azt azért megerősítette Molnár Dániel, hogy az általam említett két nőnek komoly szerepe volt a XX. század első felének mulatóiparában, sőt, említett még két kiemelkedő hölgyet egy korábbi és egy későbbi korszakból: egyikük Laura de Bach, aki 1834-ben vette át férjétől, a bécsi cirkuszigazgatótól a cirkuszi csoportját (akkori elnevezéssel: műlovarcsoportját), a másik pedig a még ma is élő Tátrai Mariann, a MAXIM mulató egykori sztárja (róluk keretes írásunkban olvashat).

Laura de Bach

1836-ban, amikor átvette a cirkusz irányítását, hat gyereke volt, az ő nevelésük mellett vitte a truppot. Ez a reformkor közepe, amikor is a társadalmi elvárás az volt a nővel szemben, hogy legyen szép, maradjon a szalonban, legyen jó feleség és anya. Az, hogy ő kvázi vállalkozóként egy intézményt vezetett, egészen különleges. Annak ellenére, hogy a kortársak erről nem vettek tudomást. Ilyesmi – hogy a nő ilyen komoly szerepet tölt be – csak a cirkuszban történhetett meg, hiszen az utazó életforma miatt a cirkusz bizonyos értelemben a társadalmon kívül állt. A cirkuszi világban a családban öröklődött minden, így kevésbé számított, hogy férfi vagy épp nő irányítja, lényeg, hogy valaki vigye az üzletet. Molnár Dániel szerint „a nőmozgalom beindulásakor számtalan csodálatos példát láthattak volna, ha odafigyelnek a cirkuszi világra, ahol egész műsorgyárakat vittek a nők. Csakhogy nem láthatták, mert a viktoriánus erkölcs miatt nem is kerülhettek a horizontra.”

Pezsgős Lujza és a többszörös hátrány

Kezdjük Wabitsh Lujzával. Róla – amint azt legutóbb is jeleztük – elterjedt, hogy egyszerű virágárus lányként indult egy osztrák falucskából, majd sokszoros mulatótulajdonos, a pesti éjszaka királynője lett. A színháztörténész azt mondja, ezek az információk is korabeli újságokból származnak, amelyekben leginkább a sztori szintjén jelentek meg,

Nagyon kelendő volt a téma, annak romantizálása. Hiszen ez egy kitöréstörténet: egy nő, aki a semmiből jött, és valaki lett belőle.

Laczó Sándor kutatásai alapján annyit biztosan állíthatunk, hogy Wabitsch valóban egy kis osztrák faluban, Klieningben született. A születési anyakönyvi kivonata megvan, de annál többet a kezdetekről – például hogy milyen körülmények között jött el Klieningből – nem sokat tudunk. Molnár szerint: „neki sem volt érdeke feltárni, és nem is nagyon firtatták; vagy ellenkezőleg, mindenki tudta”.

De ami sokkal fontosabb: vajon hogyan tudott érvényesülni nőként ebben a korszakban? A színháztörténész szerint egyértelmű, hogy Wabitsch számára (is) hátrányos helyzetet jelentett, hogy nő volt.

Amíg a társadalmon kívül vagy, mint az említett cirkuszi példában, addig lehet, de amint letelepedsz a városban, és ott próbálod a saját vállalkozásodat vinni nőként, onnantól már normaszegőnek számítasz, és azonnal megbélyegez a többségi társadalom.

Pesten nagyjából az 1880-as évek végén indult be a szórakoztatóipar – női vállalkozók nélkül. Molnár szerint az egész szektorhoz társult egy félvilági-alvilági képzet, miközben leánykereskedelemre inkább csak a lebujokban volt példa, az orfeumpalotákban nem. „De a nő később, Somossyék és az orfeumok korában sem lesz vállalkozó egy percig sem, legfeljebb a dísz, a sztár, az énekes” – mondja a színháztörténész, hozzátéve egyből, hogy Wabitsch e tekintetben kivétel. A millenniumi kiállításon pezsgőpavilont üzemeltetett – emiatt Pezsgős Lujzának is hívták –, és valószínűleg az ott megkeresett vagyonból nyitotta meg a Jardin de Paris nevű szabadtéri helyet, majd övé lett a Tátra mulató, a városligeti Moulin Rouge és a Jardin d’ Hiver, a Télikert.

Népszabadság / 1998. 58. szám / Manda

Osztrák származása (nevének írásmódja is ezért jelent meg hol Wabitsként, máskor meg Wabitschként) szintén nem volt előny számára Pesten. Az 1900-as évek elején járunk, amikor „a politika meg akarja magyarosítani a fővárost” – mondja Molnár Dániel. A korabeli pesti társadalom ötven százalékát németajkúak alkották – és ha valaki szórakoztatóipari vállalkozásban volt érdekelt, akkor a lehető legszélesebb közönséget kellett megcéloznia.

Ha magyarul adsz elő valamit, azt csak a városlakók negyven százaléka fogja érteni, ami elég szűk réteg, kielégíti a politikusokat, de egy üzlet fennmaradására nem elég. Ha meg akarsz élni, ha holnap is műsort akarsz csinálni, azt olyan nyelven kell tenned, amit a legtöbben megértenek.

Ezért a századfordulón a műsorok többsége német nyelvű volt, így könnyű volt rásütni az „idegenszívű” bélyeget – Wabitsch Lujzára is. Próbálták is nehezíteni a dolgát: 1920-ban – amikor „árdrágítás” miatt egy időre internálták is – támadások érték, azzal vádolták, hogy németként erkölcstelen produkciókkal látta el a magyar közönséget, és prostituáltakat futtatott a szórakozóhelyein. Molnár azt mondja, nem lehet tudni, hogy ez utóbbi vádnak mennyi volt az igazságtartalma. Egyetlen dolog biztos: több, akkoriban közismert műsoros szórakozóhelyet és mulatót üzemeltetett.

Annak ellenére, hogy nem az ókorról vagy a középkorról beszélünk, nagyon kevés megbízható forrás segíti a kutatók munkáját: arról sem feltétlenül rendelkezünk információval, hogy mi lett egy-egy mulató sorsa. Ugyanis a megnyitóknak általában van nyoma a megmaradt röplapok, sajtóhírek jóvoltából, de a bezárásról – hacsak nem látványosan becsődölt cégről van szó – már nem igazán maradtak fent írásos emlékek (tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a bevált mulatóneveket többször is használták, így Jardin de Paris-ból legalább kettő volt az 1900-as évek első felében, de Moulin Rouge-ból is három volt Pesten a 20. században).

MKVM / Manda A Moulin Rouge szórakozóhely belső tere.

Ami biztos: a mulatók világának egy időre véget vetett a második világháború. Wabitschról annyit tudunk, hogy az ötvenes évek elején bérháztulaj és részvénytársasági tulajdonos volt – és ez bőven elegendő indok volt arra, hogy 1951-ben kitelepítsék. Azt mesélik róla, hogy öccse koporsójában csempészte ki a vagyonát – de mint Molnár Dániel mondja, ez is olyan információ, ami lehet egyszerű legenda is; írásos bizonyíték legalábbis nincs rá.

Pezsgős Lujza 1957-ben hagyta itt Pestet: visszaköltözött a szülőfalujába. Állítólag „grüß Gott”-tal köszönt el az országtól, merthogy ő dafke nem fog megtanulni magyarul – na, a színháztörténész szerint ez a sztori például biztosan nem több legendánál: Wabitsch magyar állampolgár volt, negyven évet töltött Budapesten, teljesen kizárt, hogy ennyi idő alatt ne tanult volna meg magyarul.

Élete végét a szülőfalujában töltötte, ahol a mai napig van egy kisebb kultusza, lévén, hogy támogatta a helyi egyházat és az óvodát, ráadásul a vagyonát is a helyi egyházmegyének ajánlotta fel. 1964-ben halt meg.

Primadonna assoluta

Térjünk át másik hősünkre, Senger (Sänger) Máriára, aki 1896-ban született Senger Nepomuk János nyomdászsegéd kilencedik gyermekeként, és utána még kilenc testvére született – derül ki Molnár Dániel Replikában megjelent tanulmányából. Ugyanitt olvasható az is, hogy

a gyermekek valószínűleg a család szegénysége miatt választották a színpadot. Az artisták, szórakoztató táncosnők a korszakban jellemzően a társadalom legalacsonyabb rétegeiből verbuválódtak.

Senger Mária Sugár Mici néven táncolt Wabitsch Lujza mulatójában; itt találkozott Rozsnyai Sándorral, majdani (második) férjével, akivel közös számot hoztak össze, és később önállósították magukat. Több évnyi külföldi turnézás után, 1929 végén úgy döntöttek, feladják korábbi nomád életvitelüket, és a gázsikból felhalmozott vagyonból megnyitották az Arizonát.

Molnár írásában találtuk meg Alfonzó visszaemlékezéseit is a mulatóról. A humorista, aki korábban birkózó és untermann volt, így írt a szerepéről a műsorban:

Később az igazgató felesége, az Arizona énekesnősztárja „körítése” lettem. Domborítottam ágyékkötős, meztelen rabszolgaként, máskor bronzzal kentek be, és a csillárról fejjel lefelé lógtam. Volt, hogy nyolc görllel virgonc faunként hancúroztam Rozsnyainé körül a parketten.

„Miss Arizona a lokál primadonna assolutája volt, és az operettprimadonnák toposza, az „örökifjú” őt is megillette. A lokál megnyitásakor 36 éves volt, 1944-ben pedig 48; vagyis idősebb görljeinek édesanyjával volt egyidős” – írja Sengerről Molnár Dániel. Egy későbbi fejezetben pedig már az Arizona mögött álló pár tragikus sorsát vetíti elő:

„Ez az időszak egybeesett a három zsidótörvény bevezetésével, mely lényeges személyi változásokat eredményezett a pesti színházi világban. Míg a Moulin Rouge igazgatóját, Flaschner Ernőt 1941-ben megfosztották üzletétől, addig Rozsnyai már korábban a törvények hatálya alá nem eső felesége nevére íratta át az Arizonát; nem sokkal ezután Rozsnyait behívták munkaszolgálatra is. Az 1940 szeptemberében bemutatott produkció műsorfüzetében már fel sem tüntetik Rozsnyait (csak a zeneszerzők listájában utolsóként), a produkciókat Rozsnyainé Miss Arizona neve fémjelzi.”

MKVM / Manda Senger Mária, alias Mici táncosnő fényképe, akit mindenki csak Miss Arizonaként ismert.

Senger katolikus volt, Rozsnyai pedig zsidó, ahogy Senger előző házasságából származó fia, Lajos is. A fiú 1943-ban, harmincéves korában öngyilkos lett a munkaszolgálatra kapott behívó miatt. Rozsnyait többször is behívták, felesége pedig igyekezett közbenjárni érte a mulatóba járó politikusoknál és  német tiszteknél. Senger Máriát 1945 januárjában a lakásából elhurcolták és – feltehetően – a Dunába lőtték. Férje akkor már halott volt.

Balettpatkányok

A két főszereplő után még térjünk vissza kicsit a nők státuszára a szórakoztatóiparban, illetve a 20. század elejének magyar társadalmában. „Nőnek lenni a korszak szakmájában nem élmény” – összegez Molnár Dániel, aki szerint az egész bizniszt megbélyegezték akkoriban; a táncosnőket pedig különösen lenézték.

A táncoslányok, görlök nem elhelyezkedtek a szórakoztatóipari munkaerőpiacon, ez sokszor inkább kényszerpálya volt számukra: a szegénységből való kitörés és az önmegvalósítás lehetőségét látták benne. Már az operaházak tánckarának tagjait is balettpatkányoknak nevezték – a szociális és szexuális kizsákmányolás hozzátartozott ehhez a karrierhez.

MKVM / Manda Az Arizona Bár és Mulató különlegességét az adta, hogy csak revüt és zenés előadásokat tűztek műsorra táncoslányok kíséretében.

A műsorok gyakran tárgyiasították a fellépőket; de még azok a nők, akiknek sikerült is kiemelkedniük – mint Wabitsch Lujza vagy Senger Mária – sem tudtak társadalmi presztízst szerezni. Ahogy a téma kutatója mondja:

Bethlen István, Horthy István eljártak az Arizonába, de fel sem merült, hogy meghívják Rozsnyaiékat egy gardenpartyra.

Itt kell megjegyezni, hogy a harmincas évek második felében az Arizona és a Moulin Rouge közönségének jó része a korabeli politikai-pénzügyi elit tagjai voltak: elsősorban ők tartották el, ők tették jövedelmezővé e helyeket. De, ahogy a színháztörténész mondja, ez nem jelentette azt, hogy a korabeli szórakoztatóipar szakmai, össztársadalmi presztízse nagyobb lett volna, mint korábban. És ez lényegében nem változott a 20. század végére sem.

Tátrai Mariann

A Maxim varieté sztárja volt. Férje, Barna István 1972-ben nyitotta meg a Blaha Lujza téren, a mai Ibis hotel helyén a mulatót. Döbbenetes módon húsz évig vitték a szocialista Magyarországon a szórakozóhelyet (mármint az a döbbenetes, hogy ezt akkor és így lehetett). A szórólapokon túl nem túl sokat lehet tudni a helyről, Molnár Dániel elmondta, hogy már csak ezért is évek óta rendszeresen felveti Tátrainak, meséljen neki a Maximról, de egyelőre zárt kapukat dönget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.