Szituációs humor? Vagy inkább tipizáló? Maguk a művelői sem tudják pontosan megnevezni, mi is a neve a műfajnak, amiben alkotnak, de ez mit sem változtat a tényen, hogy az Instagram magyar csücskébe (is) berobbant ez a fajta humor. Képzelt párbeszédek egyik szereplőjét látjuk és halljuk, és közben őszintén tudunk nevetni, mert egy az egyben azok az idióta frázisok hangzanak el, mint amiket hasonló helyzetben ezerszer hallottunk – pontosan ugyanezekkel a szavakkal – anyánktól/párunktól/tornatanárunktól, de az önkritikusabb nézők saját magukra is rá szoktak ismerni a videókban.
Ha valaki netán nem ismerné a műfajt, mutatunk egy példát:
@sikidegvagyok ♬ original sound - sikidegvagyok
Amikor pár hónapja a hasonló videókat készítő Nemakarokbeleszólni Instagram-oldal mögött álló trióval beszélgettünk, mindannyian kiemeltek két „nevet”, akik hatottak rájuk: Sazabio és Síkidegvagyok. Úgyhogy most őket, azaz Diószegi Szabolcsot és Turai Barnabást kérdeztük arról, hogy mi is ez az egész, mitől lett menő, és miért nevetünk akkor is, amikor el sem hangzik egyetlen poén sem.
* * *
Diószegi Szabolcs szövegíróként dolgozik egy reklámügynökségnél, azt mondja „eléggé amerikai sztori”, ahogy odakerült, ugyanis jelenlegi főnöke épp a Sazabio-videók láttán kereste meg, hogy dolgozzon nekik. Szabolcs emellett zenei producer, foglalkozik zeneszerzéssel és DJ-zik is, amikor épp hagyja őt dolgozni a pandémia. Amikor beszélgettünk, már egy ideje nem jelent meg új poszt az oldalán, kiderült, ennek is részben a reklámszövegíráshoz van köze.
Kreatív vonalon dolgozom, és ez, lehet, hogy kiéget pár patront. De amúgy sem célom, hogy mindig legyen tartalom – sokkal fontosabb, hogy amit kiteszek, az szerintem jó legyen. Emellett szándékos is, hogy kevesebb a helyzetbemutatós videó: ha több ilyen tartalmat gyártanék, lehet, hogy szarok is lennének, és meg is unnám. Azért meg ne legyen videó, hogy legyen videó.
Hasonlóképpen vélekedik Turai Barnabás is a posztolásról: nagyjából másfél-kéthetente oszt meg új tartalmakat, de csak akkor posztol, amikor „van valami vicces”. Azt mondja, ez egy kreatív projekt, amit nagyon szeret csinálni, de ha netán kimerülne, akkor sem lenne semmi baj. Amit szerinte semmiképp sem szabad csinálni: főfoglalkozásként űzni.
Az nagyon nem jó, amikor valaki ebből él. Onnantól öncélúvá válik az egész, és olyan leszel, mint a youtuberek, akik arról vlogolnak, hogy vlogolnak.
Barnabás négy évig újságírással foglalkozott, riporter és külpolitikai szerkesztő volt, jelenleg egy nemzetközi nonprofit cégnek dolgozik.
Óvatos kezdetek
Szabolcs másfél évvel korábban kezdte a próbálkozásokat, mint Barna – első, a műfajba sorolható posztja 2018 nyarán jelent meg, az első Síkidegvagyok-videó pedig 2020 elején. A kezdet viszont hasonló volt, ugyanis először csak néhány ismerősnek mutogatták meg a tartalmakat. Szabolcs egy barátjával osztotta meg a telefonnal felvett poénjait (és viszont), és nem tudták nem észrevenni, mennyire röhögnek a tipikus karaktereken.
Rengeteg videót küldtünk egymásnak, nagyon tipikus embereket utánoztunk klasszikus szituációkban. Amiken nagyon röhögtünk, azokat elküldtük más ismerőseinknek is. Aztán ők erőltették, hogy legyenek már elérhetők valahol ezek a videók.
A barátja időközben Amerikába költözött, egyre több elfoglaltsága lett, ráadásul az időeltolódás miatt nehezebb lett köztük a kommunikáció is, így a videós tartalomgyártásból egyszemélyes projekt lett. Szabolcs eléggé óvatos volt az elején: mivel nem látott korábban hasonló próbálkozásokat, kicsit félt kiposztolni a videókat az Instagramra, még ha ő és ismerősei remekül is szórakoztak rajtuk. Nagyjából egy év telt el, mire elhatározásra jutott.
Feküdtem a Margitszigeten, és azt mondtam magamban, »hát, basszus, én kiteszem az egyik videót, meglátjuk, mi lesz ebből«. Kiraktam Instára, kurva sokan lájkolták meg írtak, hogy ez mennyire jó. Na, gondoltam, akkor megpróbálok még egyet, aztán még egyet – és így szép lassan beindult.
Ma már nagyjából száz videó érhető el az oldalon, és néző is lett bőven: közel tízezren követik.
Az első videónál még ötszázan követték, egy-két hónap alatt azonban megduplázódott a létszám. Szabolcs azt mondja, sokat számított, hogy egy-egy nagyobb követőbázissal rendelkező profil néha megosztotta a posztjait, hivatkozott rá, az emberek elkezdték küldözgetni egymás között a videókat, és a Facebookon is egyre sűrűbben posztoltak róla. Így foglalja össze a történteket: „eléggé organikusan alakult a dolog”.
A Síkidegvagyok-sztori is több szereplősként indult: Barna két barátja, Rádler Luca és Zékány Levente létrehozott egy Instagram-oldalt, először csak vicces közhelyeket tartalmazó szöveges posztokkal, majd nagyjából két héttel az indulás után Barnabás bekövette az oldalt, és küldött Lucának rengeteg hülye frázist.
Hajnali háromig küldözgettünk egymásnak Lucával közhelyeket és zsargonokat – mindenféle körítés és komment nélkül.
Nem sokkal később Barna szállította a videókat is, neki ekkor már komoly múltja volt e téren, mivel „már évek óta fárasztotta a barátait ilyen videókkal”, és amikor elküldött ezekből párat Lucáéknak, arra jutottak, hogy az oldalon meg kellene osztani ezeket a videókat is, méghozzá Instagram-sztori formájában. Ma már az oldalt több mint harmincezren követik.
A követőbázis nem egyenletesen növekedett, ahogy Barna mondja, „az első hullám alatt volt az első hullám”, azaz a márciusi karantén alatt egy-két hét alatt tíz-tizenötezerre ment fel a követők száma, aztán stagnált kicsit, majd ismét növekedni kezdett.
Volt néhány videó, ami nagyon betalált, ilyenkor meglódult a statisztika. A siker másik titka, hogy a két tartalomtípus, azaz a szöveges posztok és a paródiavideók erősítik egymást.
Barna egyébként nemrég elkezdte a TikTokon is publikálni a videókat, mint mondja, elég fura világba csöppent. Másfél hét alatt tizenötezer követőt ért el (időközben már 33 ezernél jár a bázis, azaz pár hét alatt több követőre tett szert, mint a 2020 eleje óta működő Instagram-oldalon) de nem is ez a legmeglepőbb.
Teljesen más a közönség, zavarba ejtően más elvárásokkal. Nem akarok boomernek hangzani, de egészen elképesztő, hogy mennyire felhígult a kommunikáció, és hogy mit tartanak az emberek viccesnek, szépnek, jónak, rossznak. Néhány másodperces, instantra hígított érzelmeket láthatunk – nagyjából arról szó a TikTok, hogy emberek aktívan szépek a kamerában. És a fogyasztók elhitetik a tartalomgyártóval, hogy ő tartalmat készít. Pedig nem tartalom készül, hanem forma. A forma vált a tartalommá – és nincs tartalom.
Te = én = mindenki
Mindkét beszélgetésben felmerült a kérdés: mi ez a műfaj, van-e neki egyáltalán neve, vagy csak körülírni lehet. Barnabás a szituációs humor és a tipizáló humor elnevezéseket említette, Szabolcs pedig azt mondja, hogy amikor megkérdezik tőle, hogy mi is ez az egész, azt szokta válaszolni, hogy
hülye videókat teszek fel az Instára.
És általában nem is részletezi jobban, mert nehéz lenne megmagyarázni. „Majd nézd meg”, általában így zárulnak az ilyen párbeszédek.
Sokkal egyszerűbb a válasz, ha azt kérdezzük, mitől működik a dolog, és itt Barnabás felhívja a figyelmet egy vicces ellentmondásra: rendszeresen érkezik a kommentelőktől a kérdés, hogy amúgy ez így honnan jön, majd ugyanezek a kommentelők hozzászólásban megjegyzik a videó alatt, hogy „ez annyira én vagyok”. És ezzel meg is válaszolták saját kérdésüket:
Ha ez te vagy, akkor ez én is vagyok és mindenki.
A poénok azért működnek, mert univerzálisak – mindannyiunk életében megvannak ezek a figurák és ezek a mondatok. Barna szerint az emberek rádöbbennek arra, hogy a videókban bemutatott jelenségek mindenki életében előkerülnek, és mindenkinek ugyanazt jelentik, ami katartikus megkönnyebbülést okoz.
Hasonlóképp érvel Diószegi Szabolcs is, aki azt mondja, a kommentelők gyakran ajánlottak neki témákat, ötleteket, de nem érezné komfortosnak, hogy más történeteit eljátssza, így inkább csak a saját benyomásait láthatjuk a videókban – a poén ugyanúgy működik, lévén, hogy mindenki át tudja érezni a látottakat, azonosulni tud a mondatokkal. Állítása szerint
Eddig a legtöbbször azt írták videókhoz, hogy »Ez az anyám!«.
Sok Sazabio-videó láttán olyan érzésünk van, mintha egy viccet hallottunk volna, csak modernebb verzióban (pár mondatos sztori vagy felvezetés, majd egy csattanó):
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az alkotó részben egyetért a viccel kapcsolatos párhuzamommal, de rögtön felhoz egy remek ellenpéldát is: a videót, amiben az anyuka/apuka reggel meglátja az előző este későn hazaérkezett gyerekét.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Szabolcs szerint ebben az esetben például kár lenne csattanót keresni – viszont megint visszatérünk oda, hogy mitől is működik ez a fajta humor:
Itt valójában még poén sincs, ez egy olyan helyzet, amiről én azt gondoltam, hogy mindenki ismeri, hiszen mindenkit állandóan basztat az anyja a papuccsal. Szeretek olyasmit találni, amiről azt gondolom, hogy valamilyen módon megtörtént már mindannyiunkkal, de minél nyilvánvalóbb, hogy megtörtént, minél több szó esik róla a hétköznapokban, annál érdektelenebb a megfigyelés, és annál kevésbé van humortartalma.
Barna azt mondja, mindig kicsit fél, amikor kitesz egy posztot, hogy nem lesz-e sértő, nem haragszik-e meg valaki, de az a tapasztalat, hogy épp azokban a közegekben aratják a videók a legnagyobb sikert, amikről szólnak, amit parodizálnak. Például a MOME-hallgatós felvétel után – ami egyébként kikerült több momés oldalra – a művészeti egyetem rengeteg diákja kezdte követni a Síkidegvagyok Instagramot. A következtetés:
Az emberek imádnak saját magukon röhögni.
Barnabás azért hozzáteszi, hogy előfordulhat, hogy egy mom jeans-es textilszakos tumblr-csaj vérig sértődik egy momés videón, de közben az újpesti autószerelő meg halálra röhögi magát azon, hogy „felkerültek a nyári papucsok”.
Tipikumok
Ugyan már választ kaptunk a Barnabás (pontosabban a kommentelői) által említett „amúgy ez így honnan jön?” felvetésre, de az azért izgalmas kérdés, miként gyűjtik az anyagot az alkotók, mik a munkamódszereik.
Például több Sazabio-videóban is felbukkannak a kissé autoriter, néha ellenszenves figurák – Szabolcs azt mondja, a saját családban és ismerősöknél is látott olyan megnyilvánulásokat, amik ezeket a jeleneteket ihlették, de alapvetően nem negatív figurákról van szó, csak „néha kicsit feszültek”. Viszont azok a videók, ahol tanárként jelenik meg, egyértelműen gyerekkori élményekből táplálkoznak – és bizony azokon már nem tudna puhítani.
Trauma volt az összes suli, életem legrosszabb időszaka. Nem tanultam, és nem tanultam meg tanulni, az iskolában csak elvárásokkal szembesültem, és közben az senkit nem érdekelt, hogy engem mi érdekel. Ezért aztán nagyon rossz iskolakép alakult ki bennem, annak ellenére, hogy voltak jó fej tanáraim is.
Szabolcs bevallotta, hogy olykor magán is észrevesz bizonyos dolgokat, amiket aztán önkritikusan be is emel egy-egy vicces monológba vagy „párbeszédbe”. Például amikor a párkapcsolati játszmázós srácot játssza – na az például egy saját szakítása után akár ő maga is lehetett volna.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Barnabás figuráiról szintén az derül ki, hogy ők tulajdonképpen a barátok, azok családjai, az egyéb ismerősök, továbbá a legkülönbözőbb filmekben és tévéműsorokban feltűnő karakterek, valamint az ő jellegzetességeik. Ezek a „tipikumok” gyerekkora óta egészen mélyen megragadtak benne.
Nyolc-tízéves korom óta felfigyelek ezekre, és felfedezem az ismétlődéseket. Nagyon sokáig zavart, gyötört ez, mert az ember ilyenkor automatikusan arra gondol, hogy biztos akkor ő maga is ilyen gyakorisággal ismétlődik. Ráadásul ez egy csomó negatív dolgot szül: elkezdünk ítélkezni, az embereket zsigerből megítélni, beskatulyázni. Egy idő után viszont arra jöttem rá, hogy egy-egy ilyen karakter sokkal inkább szórakoztató. Elkezdtem szeretni az ilyen nagyon tipikus embereket.
Mint amilyen például a Kossuth rádiós videóban megidézett rádiós műsorvezető, aki pont ugyanolyan, mint akiket gyerekkorában hallott
A nagymamámnál a Dózsa György úti panelban szólt a Krónika, tudod, az a »tüpp-tüpp-tüpp-tüpp, Krónika«, szóval amikor erre ébredtem, még nem értettem, hogy ez miért nevetséges, csak közben zavart, hogy mindenről pont ugyanolyan hangszínben beszélnek.
Barna több videójában visszaköszön a riporteri múltja is. Azt mondja, a tévés évek alatt rá kellett jönnie, hogy bizonyos dolgokról azt gondoljuk, azok a szakmaiak és a jók. De valójában nem azok. Mint például a hármas egység.
@sikidegvagyok ♬ original sound - sikidegvagyok
Gondolkodtam, miért van az, hogy minden riport úgy kezdődik, hogy két leíró jelző és egy összefogó: »Lehúzott redőnyök. Betört ablakok. Óriási nyomor«. Azért vagyok ezen kiborulva, mert lenyomja az ember torkán, hogy mit kell látnia. Hiszen te pontosan látod, hogy le van húzva a redőny, betörtek az ablakok és óriási a nyomor. Ez egy poroszos, frontális médiakultúra része: el kell mondanom a nézőnek, hogy a halálos beteg itt szenved a képernyőn, holott ezeket elvileg nem kellene elmagyarázni neki, merthogy látja. Amikor kitettem a TikTokra egy ilyen híradó-paródiát, azt írta valaki, hogy csak a végén jött rá, hogy semmit nem ért abból, amit mondanak. Persze, hiszen az agyad csak mint valami csáp, felcsatlakozik erre a hülye hangszínre, de közben fel se fogod, mi történik.
Influenszerek
Mivel mindkét alkotóra igaz, hogy aktív rajongók ezrei várják a posztjaikat, muszáj volt szóba hozni a kétezres évek legfurcsább szakmáját, az influenszerkedést, és a foglalkozást űzők egyik fő bevételi forrását, a szponzorált posztokat. Mindkettőjüket gyakran felismerik az utcán, odamennek hozzájuk idegenek, de ez nem zavaró (sőt: azt mondják, jól tud esni), most már azért hozzászoktak.
Diószegi Szabolcs azt mondja, régebben az influenszer szóról mindenkinek a beállított kép és a Biopon-csomag jutott eszébe, és a teljesen felesleges, érvénytelen tartalmakat megosztó valaki, de ma már nem csak negatív érzések kapcsolódnak a szóhoz. A szponzorált posztokról az a véleménye, hogy ha valaki kreatívan tudja csinálni, az oké.
Ha nem kreatívan csinálja, az is oké, csak nem értem, miért kellene követnem egy ilyen embert.
Turai Barnabás szerint nagyobb probléma lenne szponzorált posztot megcsinálni, ha saját neve, saját arca, valódi énje szerepelne az oldalon.
Ha a saját Instagram-oldalamon lenne 27 ezer követőm, és elkezdenék ajánlani szemránctalanító krémcsaládot, akkor ott azért lenne egy kis dilemma.
Az influenszer szó angol eredeti jelentésére (influencer – befolyásoló, hatást gyakorló) utalva Barna azt mondja, annak ellenére, hogy humoros videókról van szó, tény, hogy egyes posztok hatással vannak a követőkre. Szerinte az ilyen videókon keresztül „felismerjük azokat az elemeket, amik mögé bújunk, amikkel butítjuk a beszélgetéseinket, a nyelvet, és talán legközelebb már kilépünk ezekből, és már nem használjuk ezeket, legfeljebb csak ironikusan. Ha úgy tekintünk az influenszerre, hogy ő az, aki befolyásol, akkor remélem, hogy ebből a szempontból az oldalnak van hatása az emberekre.”
Barna beszámolt egy másik fajta hatásról is, ami leginkább az első karantén-időszakban volt jellemző: azt mondja, sok visszajelzést kaptak arról, hogy a posztjaik kedélyjavítóként funkcionáltak.
Rengetegen írtak, hogy megkönnyítettük nekik ezt az időszakot. Mert ezen legalább nevettek.
Épp ezért is van, hogy bár a Síkidegvagyok-videók rengeteg témát érintenek, jellemzően nem reflektálnak a napi történésekre: nincs videó a maszkviselésről, az utcán grasszáló fegyveres kommandósokról. Az alkotó azt mondja, sokat gondolkodott, hogy szót ejtsen-e a koronavírusról vagy más aktualitásokról, de a videóit pont azért szerették az első hullámban is az emberek, mert végre volt valami, ami nem arról szólt.
A politika és a média is izgalmas, de más világ, és ha valakit ezek érdekelnek, bőven találnak egyéb felületeket. Szerintem sokkal jobban megéri grandiózusabb, generációkon átívelő dolgokra reflektálni, amitől az emberek rájönnek, hogy folyamatos ismétlődésben vagyunk. Nem véletlen, hogy valaki egyszer azt kommentelte egy videó alá, hogy »Jézusom, most jövök rá, hogy mindannyian pont ugyanazt az életet éljük!«.
