Élet-Stílus

Így építs startupot! – Tippek elsőkézből (x)

Egyedül vagy társsal induljon, hogyan alakítsa ki a csapatot, mire számítson a befektetőktől – számos olyan kérdéssel szembesülnek a startupperek, amelyek, illetve a rájuk adott válaszok alapjaiban határozzák meg, hogy sikeres lesz-e a vállalkozásuk. Az UNIQA Money Lounge rendezvénysorozatának negyedik eseményén elsőkézből, a startup építést már eredményesen megvalósító, illetve a folyamatban benne lévő emberektől kaphattak tippeket az érdeklődők arra, hogy érdemes csinálni.

 

Kell egy jó társ

Egyedül vagy társsal, esetleg társakkal érdemes nekivágni? Ha Szőke Mártonra, a több próbálkozás után igazán komoly sikert az IndexTools-szal elérő vállalkozóra hallgatnak a startupperek, akkor bizony nem egyedül indulnak el az úton. Sőt, a cégét a Yahoo-nak értékesítő, jelenleg befektetésekkel foglalkozó Szőke Márton szerint nem is egyszerűen egy társalapítóra van szükség, hanem egy igazi társra, akivel minden álarcot ledobva, teljesen őszintén lehet átbeszélni a dolgokat, meg lehet osztani vele olyan problémákat, amiket másokkal nem. Emellett azért is jól jön a vállalkozásban egy társ, hogy megmaradjon az egyensúly, a cégalapítóból ne váljon szélsőséges vezető – például olyan, aki mindenkinél mindent jobban tud, vagy esetleg „ultra-demokrata”, aki egyáltalán nem hoz döntést a munkatársak megkérdezése nélkül.

Nem szégyen tanácsot kérni

Ha esetleg mégis egyedül vág bele valaki a világ megváltásába egy startup élén, akkor is érdemes olyan személyiségeket keresni, akiktől tanulhat, akikre fel tud nézni. André Francois, aki a Happy at Work nevű startup alapítójaként maga is testközelből tapasztalja, hogy milyen kihívásokkal kell megküzdeni, az UNIQA Money Lounge-on elárulta, hogy neki több mentora is van, akikkel a fontosabb döntések előtt konzultálhat.

Nem csak gyönyörködtet, hasznos is a sokszínűség

Kutatások is bebizonyították, de André Francois szerint is érdemes úgy összeállítani a csapatot, hogy a szakértelem mellett arra is figyeljenek a startupperek, hogy mind kor, mind nemek, mind a kultúra vonatkozásában minél színesebb legyen a társaság. Ez új nézőpontokat, inspiráló vitákat és összességében sokkal jobb működést hozhat – persze csak akkor, ha sikerül megfelelően kezelni a sokszínűséget.

Kulturális kihívások

Abban, hogy mennyire sikerült sokszínű csapatot kialakítani az alapítók szándékai mellett persze az is fontos szerepet játszik, hogy milyen a vállalati kultúrája az adott startupnak. Azt pedig, hogy milyen kultúrával lehet sikeres egy vállalkozás alapvetően meghatározza, hogy egyáltalán hol működik. Komár Zita, a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézetének munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalaton belüli kommunikáció sokszor azon bukik el, vagy attól lesz sikeres, hogyan kezeljük a kulturális kérdést. Érdemes alaposabban megismerkedniük a startuppereknek is a kulturális dimenziókkal – amelyeket Komár Zita Geert Hofstede holland szociálpszichológus kutatásai alapján ismertetett – és azzal, hogy az egyes országokban ezek közül melyek érvényesülnek erősebben, hiszen ehhez kell alkalmazkodniuk a cégeknek is, különben elbuknak.

A vállalati kultúra szempontjából igazán speciális helyzetben van az UNIQA, hiszen egyszerre van jelen a nagy, globális cégekre jellemző mentalitás és a CHERRISK révén a startupos hangulat. Kurtisz Krisztián, a két cég ügyvezetője saját tapasztalatairól beszámolva is hangsúlyozta, mennyire fontos az alkalmazkodás más országok kultúrájához, amikor a határon túli terjeszkedés kerül terítékre. A CHERRISKkel külföldön is el akarnak indulni, és már a jogi előkészítés során, a kinti jogi céggel folytatott kommunikációs is teljesen más volt, mint Magyarországon. A kinti csapatokkal történő kapcsolattartás során erre fokozottan kell figyelni a cégvezető közlése szerint, nehogy elveszítsék a már megtalált tehetségeket.

Nem feltétlenül kell a briliáns ötlet

Bár sokan úgy gondolhatják, hogy csak akkor tud igazán befutni egy startup, ha valami brilián ötlettel áll elő, ez egyáltalán nincs így. Elég csak arra gondolni, hogy mennyi könyvesbolt volt már az Amazon előtt is, mennyi videó- és DVD-kölcsönző működött a Netflix előtt, és persze a taxik sem az Uberrel jelentek meg, ahogyan azt sem az Airbnb találta ki, hogy magánszemélyek kiadják a lakásaikat. A lényeg Szőke Márton szerint, hogy olyan problémát kell találni, ami valós, meg lehet oldani és még tíz év múlva is lehet majd keresni ezzel – és természetesen arról sem szabad megfeledkezni, hogy a siker érdekében kőkeményen kell dolgozni.

A befektető nem megváltó

Fontos mérföldkő egy startup életében, amikor eljut oda, hogy végre a befektetők is felfigyeljenek rá és jöhet a tőkebevonás. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy bár bizonyos esetekben a kapcsolatrendszerével, üzleti ismereteivel a befektető is segítheti a vállalkozást, azért elsősorban a pénzt adja. Szőke Márton szerint nem szabad abba a tévhitbe ringatniuk magukat a startuppereknek, hogy vele megoldódnak a problémák, a kihívásokat továbbra is a vállalkozóknak kell legyőzniük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik