Élet-Stílus

Nem vagyok körülmetélve, de a fitymám csak a makkom feléig ér

szexrovat
szexrovat
Rendhagyó módon két olvasói levelet is megjelentetünk egy cikkben, ugyanaz a témája mindkettőnek, a makk annyira érzékeny, hogy szexuális helyzetben nem működik úgy a pénisz, ahogy a férfi szeretné, túl korán jön az élvezés. Ha neked is van problémád az ágyban, ha szeretnél segítséget kapni egy szakembertől, akkor várjuk a leveled a timea.sereg@24.hu email címre.

A makkom nagyon érzékeny, különösen a teteje, de az alatta lévő rész is kicsit érzékeny, és szokatlanul piros színű. Minden fürdéskor hátra szoktam húzni a fitymámat és megmosom a makkomat, az az alatti részt, aztán egy pár óráig szabadon szoktam hagyni, hogy szokja a szárazságot. Már egy hete Bepanthennel szoktam a makkomat bekenni, aztán a fitymát visszahúzni rá, de nem igazán hozott eddig változást. Eddig még nem sikerült rendesen közösülnöm lánnyal, mert a péniszem felső része szerintem túlzottan érzékeny. Egyszerűen annyira lekonyul a hímvesszőm már az orális résznél, hogy nem tudom többször felállítani. Óvszer volt már a farkamon, úgyis, hogy hátra volt húzva a fitymám, és úgyis hogy nem, szóval az is eszembe jutott, hogy esetleg óvszerallergiám van. Vagy lehet hogy csak nagyon rágörcsölök, és azért élvezek el ilyen hamar? Mit kellene tennem, hogy ne durranjak el fél percen belül? Urológussal még nem beszéltem erről semmilyen formában. Lehet fel kellene egyet keresnem személyesen?

Az olvasói levél témájában még egy érkezett hozzánk, így rendhagyó módon azt is megjelentetjük, hogy akinek hasonló problémája van, segítséget kaphasson. A leveleket névtelenül tesszük közzé, mindkettőt 30 év alatti férfiak írták.

Nem tudom, hogy jól teszem-e fel a kérdést, vagy egyáltalán jó helyen kopogtatok vele, de van egy olyan problémám, hogy szex előtt annyira felizgulok, hogy maga a szex maximum ötperces. Régebben még bírtam 15-20 percig, aztán két évig nem volt barátnőm, az eddigi arányokat nézve viszonylag sok pornót néztem és maszturbáltam, azóta áll fent ez a helyzet. Mintha túl érzékeny lenne a péniszem, és már a szex előtti orális kielégítést nem is szeretem, mert akkor még kevesebb ideig bírom, még gumival is. Mitől lehet ez, és legfőképpen hogy tehetnék ellene? Nem vagyok körülmetélve, de a fitymám csak a makkom feléig ér.

Mit lehet tenni?

A makk érzékenységének lehet az az oka, hogy maga a makk gyulladásban van. Ha az érzékenység időszakos, azaz nem volt mindig, akkor feltehetően gyulladás okozza, ezt bőrgyógyász vagy urológus, esetleg mindkettő tudja orvosolni. Ha szokatlanul piros színű, ha kenegetni kell kenőccsel, akkor nagyon fontos lenne mihamarabb felkeresni egy urológust. Nem ciki elmenni, és szakember segítségét kérni, hiszen szexuális helyzetben rengeteg gondot okozhat ez a probléma, többek közt a korai magömlésért is felelhet, de fájdalmas is lehet behatolni a nőbe.

Az óvszerallergia kipirosodást, de akár ekcémát, sőt anafilaxiás sokkot is okozhat. Lehetséges, hogy maga az óvszer vált ki valamilyen bőrproblémát, azonban ezek általában elmúlnak, ahogyan a testünk nem érintkezik az allergén anyaggal. Könnyen kideríthető, hogy óvszerallergia okozza-e, lehet kapni latexmentes óvszert, sőt, akik a spermicidre allergiások, ők is vásárolhatnak már olyan óvszert, amiben nincs ilyen anyag. Ki kellene próbálni, hogy allergénektől mentes gumival milyen a szex, és ha a kipirosodás, az érzékenység megszűnik, akkor ez megoldódott. Az ilyen jellegű allergiákat vérvétellel lehet kideríteni, aki gyanakszik erre, kérjen az orvosától latexallergiára vizsgálatot.

A nem megfelelő tisztálkodás szintén okozhat érzékenységet a makknál, ennek leginkább az az oka, hogy a makk nincs hozzászokva az érintésekhez, az ingerekhez.

Fürdésnél javasolt hátrahúzott fitymával rendesen megmosni a makkot, és nem baj, ha kéz, ha szivacs is hozzáér, meg kell szoknia a különböző érintéseket. Napközben vagy elalvás előtt nyugodtan lehet próbálgatni a síkosítót, vagy jojoba olajat is akár, kézzel bátran lehet simogatni az olajat a makk körül, hogy szokja az ingereket. Az ingerek hiányában szokott az előfordulni, hogy szexuális helyzetben fájdalmat érez a férfi, mivel annyira érzékeny a makk, hogy az orális szextől a partner nyelvétől, szájától sem érzi azt, amit szeretne. Maga az érzékenység is hozzásegíthet a korai magömléshez, ezért is kell rengeteget gyakorolni.

A korai magömlést csak és kizárólag tudatos gyakorlással lehet megszüntetni, azaz meg kellene tanítani a pénisznek, hogy legalább 15-20 percig maradjon merev állapotban. A makk alatti szorítófogás segíthet (kivéve azoknál, akik élvezés után kipréselik a péniszből a maradék spermát), illetve valamilyen erős inger: hideg vizes törölközőt, vagy jeget lehet tenni a herére. A lényeg, hogy abban a töredékmásodpercben, amikor a férfi érzi, hogy mindjárt elélvez, akkor kellene valamilyen erősebb, enyhén fájdalmas ingerrel támadni a péniszt, így később kialakulhat az, hogy tovább marad a pénisz merev állapotban. A legjobb módszer erre, ha a férfi papírral és ceruzával maszturbál, és jegyzi magának, meddig bírta ki. Az önkielégítésnél a másik kezet is bátran lehet használni, sőt, mindenféle simogatást, lassabb kézmozdulatokat javasolnék, ezzel is hozzászoktatva ahhoz, hogy többféle módon képes legyen a pénisz élvezni az érintéseket.

Sokan esnek abba a csapdába, hogy egy bizonyos módon, gyorsan maszturbálnak, ráadásul évek telhetnek el így, pornónézéssel együtt. Ezzel gyakorlatilag arra trenírozzák minden nap a péniszt, hogy gyorsan élvezzen el, és csak egyféle érintésre. Azt a szorítást, amit a tenyér és a kezek adnak, egyetlen egy nő teste sem tudja megadni, sem a nyelve, sem a szája. Ezért is kellene tudatosan maszturbálni, odafigyelni arra, hogy az önkielégítéssel fenntartsuk annak a képességét, hogy partnerhelyzetben jól működjön a férfi. A kudarcélmények szex közben még inkább arra terelhetnek valakit, hogy a maszturbálásba és a pornóba meneküljön, de ez csapda, hiszen még inkább nem fog tudni működni az ágyban, és újabb szorongással, feszültséggel néz majd szembe.

Ez meg micsoda?

A 24.hu blogjában szakembernek teheted fel a kérdéseidet azokról a témákról, amikről nem szívesen beszélsz másokkal, legfeljebb netes fórumokon, Facebook-csoportokban próbálsz kutakodni a válaszok után. A tanácsokat, segítséget kérő leveleket a timea.sereg@24.hu email címre vagy a szakértő weboldalán, az stterapia.hu oldalon üzenetben küldheted el, a válaszokat pedig itt, a 24.hu-n közöljük. A feladók névtelenségét természetesen garantáljuk.

Szexuálterapeuta szerzőnk korábbi cikkeit ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: 24.hu/Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik