Élet-Stílus

Megcsalta az exe, erre eladta annak szeretett Xboxát egy ezresért

Georgia Jackson megtudta, hogy élettársa megcsalta, mikor állapotos volt a közös gyerekükkel. A nő erre úgy vágott vissza, hogy aprópénzért, ezer forintért eladta a férfi drága holmijait, így az egyébként 70 ezer forintot érő Xboxa mellett több játékát és értékes fejhallgatóit is.

A hirdetéshez Jackson azt írta:

Éppen most tudtam meg, hogy a partnerem behelyezte a péniszét egy másik lányba, ezért eladom a büszkeségeit és örömforrásait. Az első, aki jelentkezik 3 fontért megkapja az Xboxot. Azért kell eladnom, mert vennem kell egy másik konyhakést, az enyém ugyanis a kocsikerekéből lóg ki éppen.

A brit Sun arról ír, hogy Jackson és barátja, Josh Maddock négy éve volt együtt, de csak most tudta meg, hogy a férfi 2016-ban megcsalta. Majd tavaly, mikor a nő terhes volt közös gyerekükkel, még egyszer.

A lapnak Jackson azt mondta:

Hatalmas árulás volt az, amit tett. Meg akartam alázni, és most, hogy kiraktam azt a posztot, sokkal jobban érzem magam.

Hozzátette, Maddock összetörte a szívét, és bár eleinte aggódót a bejegyzés miatt, de akkor is ez volt az ő „kis bosszúja”.

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik