31 éves férfiként három éve vagyok egyedül, és tényleg vágyom arra, hogy megtaláljam a társamat. Bár a barátaim kapcsolatban élnek, hülyére csalják egymást. A szüleim elváltak, a nővéremék most válnak, mert a férje megcsalta, a legjobb barátom a csajának hazudik arról, hogy hol és kivel tölti a szombat estéket. A kollégáim egy része még egyedülálló, egy része pedig ugyan családos, de egyáltalán nem boldogok.
Ennek az egésznek a közepén én arra várok, hogy megismerjem azt a lányt, akivel az első pillanattól fogva érzem az összhangot. A nyugalmat keresem, aki mellett lehetek teljesen önmagam, aki nem parancsol rám, hogy mit vegyek fel, és aki odafigyel rám, szépen beszél velem. Olyan érzésem van, hogy ezeket már senkiben nem lehetne megtalálni. A lányok, akikkel randizom szörnyen viselkednek, ha járok is valakivel, pár hónap után szétmegyünk, mert vagy ő nem akarja, vagy én nem érzem magam jól. Nem látok példát sem magam előtt, ez zavar a legjobban, ezek szerint nem is lehet abban reménykedni sem, hogy működhet egy kapcsolat jól, hosszú távon? Mi lesz így velem? Be kell érnem ennyivel, vagy ennyire meg kell alkudnom?
Az olvasói levelet Ernőtől kaptuk, aki a környezetét nézve, érthetően, kétkedik abban, hogy valaha is megtalálhatja a boldogságot.
Mit lehet tenni?
Az rossz, ha körülöttünk azt látjuk, nincs egy elégedett pár, és mindenki küszködik a saját párkapcsolatával. Az viszont jó, ha ennek ellenére sem adja fel valaki a társkeresést, hiszen nagy valószínűséggel akad olyan lány, aki szintén hasonló tapasztalatok miatt éppen kétségek közt ül otthon, mi lesz így vele. A tartós párkapcsolat kialakítása, a társ megtalálása rengeteg harmincas-negyvenes férfi és nő életcélja jelenleg. Ennek egyik oka valószínűleg a nagy választék a párkereső piacon, amit segítenek a Tinder és hasonló alkalmazások. A legtöbben sajnos a gyorsfogyasztás hívei és a könnyebbik utat választják, ha gond van a kapcsolatban, akkor keresnek egy jobbat, szebbet, kívánatosabbat, és a párkeresés piacán mindig mindenkinél van szebb, jobb, kívánatosabb. De ő, a társ, akinek a kezét fogjuk éveken keresztül, akiért aggódunk, akit szeretünk, akivel időt szánunk arra, hogy megismerjük egymást, csak egy van. Ezt az egyet az legnehezebb megtalálni, de nem lehetetlen. A legfőbb oka pedig nagy valószínűséggel az a párkapcsolati kudarcoknak, hogy anno rosszul választottak, nem jó partner mellett tették le a voksukat.
Azok, akik huszonéves koruk elején találkoztak valakivel, aki éppen akkor megfelelt a kívánalmaknak, nem biztos, hogy tíz év múlva is együtt maradnak – a párkapcsolat alapja ugyanis azon is múlik, hogy képesek-e a partnerek a változást jól kezelni, együtt megoldani a problémákat. Képesek-e támogatni egymást például munkahelyváltoztatásnál, karrierépítésnél, építkezésnél, költözésnél, és akkor a családokkal, barátokkal felmerülő gondokról még szó sem esett. A rosszul működő párkapcsolatok azért is alakulnak úgy ahogyan, mert valaha, valamikor alkut köthettek egymással, esetleg nem azért vannak együtt, mert őszintén erre vágynak, hanem mert összetartja őket a lakáshitel vagy valami más. Sok pár él úgy együtt, hogy a párkapcsolati magány jellemzi a mindennapjaikat, pedig ennek nem lenne szabad törvényszerűnek lennie.
Mindenki élete folyamatosan változik, így a párkeresés is csak egy átmeneti állapot. Elképzelhető, hogy rossz helyen keresgél az olvasó, a rengeteg kudarc és elutasítás úgy tűnik, elvette a kedvét a kereséstől. Sokan hajlamosak vagyunk magunkban keresni a hibákat, vagy másokat, a körülményeket okolni, pedig lehet, hogy egyszerűen csak az most az életfeladatunk, hogy kitaláljuk, milyen partnerrel lennénk képesek hosszú távon együttműködni. Hogy az önbizalom erősítésen, az életcélok kitalálásán ügyködjünk, hogy egy kicsit foglalkozzunk magunkkal.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
