Élet-Stílus

Veszélyben van a medvehagyma

Az esetek többségében közönséges lopásról van szó, mert az ember kapzsi, és talán tudat alatt is "megszűri" az információt. Persze a természet issza meg a levét.

A medvehagymaszezon közepén járunk, a piaci standok roskadásig vannak a fokhagyma ízű és illatú levelekkel. Sokoldalú és igen ízletes gyógynövényről van szó, az egészségtudatos táplálkozás terjedésével – és valljuk be sokszor hóbortjával – szinte exponenciálisan nő iránta a kereslet.

Ingyen pénz, a többi nem számít

Sebaj, mondhatnánk, erdeinkben bőven terem, és bárki számára szabadon gyűjthető. Csakhogy a jogszabály nem ezt mondja, és elég egyértelműen fogalmaz – nemrégiben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal adott ki egy teljesen világos, közérthető tájékoztatást:

  • Medvehagymát kizárólag a nem védett állami erdőkben és csak saját felhasználásra szabad gyűjteni, fejenként és naponta legfeljebb két kilogrammnyi mennyiségben. Az erdők tulajdonviszonyaiban való eligazodást egy interaktív térkép is segíti.
  • Árusítási célból medvehagymát gyűjteni kizárólag az erdő kezelőjének vagy tulajdonosának engedélyével, hozzájárulásával szabad.
  • A gyűjtött medvehagyma élelmiszernek minősül, így az általános jelölési, nyomon követési követelmények ugyanúgy vonatkoznak rá, mint a termesztett zöldségekre, gyümölcsökre. Azaz fel kell tüntetni a gyűjtő vagy a forgalmazó nevét és címét, az áru megnevezését, a származási országát és valamilyen, a tétel azonosítására alkalmas adatot, például a csomagolás vagy a szedés idejét.

Az a baj, hogy a többségben csupán annyi marad meg mindebből: ingyen van, és nagy rá a kereslet. Ezért ezekben a hetekben a “gyűjtők” tömegesen lepik el a természeti területeket, mázsaszámra tépik a növényt, összetapossák a “maradékot”, hatalmas kárt okoznak. És törvényt szegnek.

A medvehagyma a terület tulajdonosáé

A problémáról Dr. Temesi Gézát, az Országos Természetőr Egyesület elnökét kérdeztük. A szakember nyugállományba vonulása előtt csaknem két évtizedig az erdők természetvédelmének minisztériumi szakembere és a Természetvédelmi Őrszolgálat országos vezetője volt.

A megfigyelhető gyakorlat alapján a medvehagyma természetben való gyűjtése kicsit olyan, mintha építkezési területen gyűjtenénk téglát, vagy a földeken kukoricát, az esetek többségében lopás. De nézzük pontról pontra.

Az állami erdőgazdálkodó az erdőtörvény szerint köteles eltűrni, hogy a területén az állampolgárok egyéni szükségletre gyógynövényeket, gombát gyűjtsenek. A hazai erdők 56 százaléka van állami tulajdonban, ennek egy része védett, körülbelül erdeink egyharmada az, ahol legálisan szedhető a rendeletben megengedett mennyiség.

Nyilvánvaló, hogy a medvehagyma termőterülete nem mindig esik egybe a legálisan engedélyezett erdőterülettel, de ez sok ember egyáltalán nem zavar. Fontos az is, hogy csak saját felhasználásra szabad gyűjteni, az így szedett növény nem kerülhet kereskedelmi forgalomba.

Védett természeti területen minden gyűjtés hatósági engedélyhez kötött, ami a magántulajdonban álló erdőkre is igaz. Fokozottan védett területre belépési engedély is szükséges. Állami erdőben az említett mennyiség felett, magánerdőben pedig bármilyen mennyiséghez az erdőgazdálkodó írásbeli hozzájárulása kell, ami természetesen árhoz köthető.

Különösen a nagybani gyűjtés során hatalmas kárt okoznak. Egyrészt a taposással – nemcsak a medvehagymában, hanem minden növényben. Másrészt a hátrahagyott szeméttel, harmadrészt pedig az élővilág zavarásával.

Óvatosan, körültekintően

Ha valaki tiszteli a természetet, és fontosnak tartja, hogy gyerekeink, unokáink is találkozzanak a természetben medvehagymával, akkor néhány szabályt a legális gyűjtés során is be kell tartani – mondja a szakember.

  • Semmiképp ne essünk neki sarlóval a növényeknek.
  • Ne tépjük ki tövestől a növényt.
  • Ne csípjünk le minden levelet adott tőről.
  • Lehetőleg ne egymás melletti növényekről gyűjtsünk.

Ha folytatódik a mostani korlátlan rombolás, kizsákmányolás, nem túlzás azt mondani, hogy a nagybani gyűjtés miatt a hazai medvehagyma-állomány belátható időn belül komoly veszélybe kerül.

Védett is lehet a medvehagyma

Mit tehetünk? Dr. Temesi Géza szerint az első és legfontosabb a jogszabályok betartása és betartatása. Az erdőterületek őrzése, a piacokon, aluljárókban felbukkanó árusok ellenőrzése. Sajnos jelenleg az elsőre nincs elegendő kapacitás, a másik pedig szintén nem működik megfelelően.

Korlátozni kellene, legalább a felére csökkenteni a legálisan gyűjthető mennyiséget, mert nagyon sok a két kiló. A jelenleg engedélyezett mennyiség begyűjtése aránytalanul nagy kárt okozhat a természetben.

A harmadik, végső lépés lehet a medvehagyma védetté nyilvánítása. Állampolgári jogon bárki bármikor kezdeményezheti, a döntést végső soron a környezet védelméért felelős (földművelésügyi) miniszter hozza meg.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/Varga György)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik