Hét év telt el azóta, hogy Nagy Gergő befejezte a tanulmányait, de ebből négyet nem Magyarországon töltött. A 27 éves fiú külföldi utazásai nem mondhatók luxusnyaralásnak: minden esetben stoppolva, egyetlen hátizsákkal a hátán, nagyon kevés pénzzel indul útnak. Így jutott el Ausztráliába, Kínába, Thaiföldre, Oroszországba és Jemenbe is.
Mindig is imádtam utazni, de az első nagyobb kalandom 2012-ben volt, amikor a barátnőmmel stoppal indultunk útnak Ausztráliába. Sajnos ezen az úton a tervekhez képest kevesebbet tudtunk a stoppolásra hagyatkozni, de 2014-ben ismét útnak indultam, ekkor már egyedül és szinte végig stoppal jutottam el Kínába, majd Ausztráliába hét hónap alatt, mesélte a 24.hu-nak Gergő.
Azt mondja, azért szokott keletre indulni, mert arra szárazföldön több ezer kilométert tud megtenni anélkül, hogy repülőjegyre kellene költenie. Terveinek megfelelően Románián, Bulgárián, Törökországon, Grúzián, Oroszországon és Kazahsztánon jutott el Kínába, ahonnan Laosz, Thaiföld, Malajzia és Szingapúr bejárása után repülővel érte el Ausztráliát.
“Utazásra alig ment el pénz, mivel legtöbbször stoppoltam. Ennek fő oka a költséghatékonyság, de közben nagyon sok érdekes emberrel találkozom, akik által jobban meg lehet ismerni az országokat. Ráadásul általában mindenki nagyon vendégszerető, ellátnak étellel, sokszor azon vettem észre magam, hogy a boltban vásárolt élelmiszerem megromlott, hozzá sem kellett nyúlnom. Szállásra sem költök, mindig viszem magammal a sátram és használom a couchsurfing-et.”
Amikor Gergőt mégsem hívta meg senki, minimális pénzből oldotta meg az étkeztetését. Kereste a legolcsóbb helyi boltokat, ahol kenyeret, gyümölcsöt és tejtermékeket vásárolt – a hús sajnos luxusnak számított, mert nem fért bele a keretbe. Elmondása szerint Ausztráliában a legnehezebb a helyzete, ugyanis minden annyira drága, hogy babkonzervre, kenyérre és gyümölcsre kell lekorlátoznia a költéseit. Egyben itt érte a legnagyobb meglepetés is.
Előfordult, hogy sétáltam ‘hazafele’ a sátramhoz Ausztráliában, amikor megállt mellettem egy lesötétített ablakú autó. Két férfi ült benne, akik kérdezték, hogy hol alszom, majd amikor elmondtam, hogy sátrazom az út mellett, felajánlották, hogy aludjak náluk. Nem is láttam az arcukat, úgyhogy elgondolkodtam, de aztán belementem, megbíztam bennük. Kiderült, hogy két jómódú halász volt, akik rákvacsorát rendeztek nekem, 80 dollár körüli menüt ettem meg.
Így sem olcsó mulatság az utazás, de Gergő szerint mindenki számára kigazdálkodható: a hét hónapos út hatszázezer forintba került, tehát nagyjából minden hónapban egy magyar minimálbérnek megfelelő összeget költött. Közben viszont olyan helyeken járt, amelyekről sokan csak álmodoznak.
Magyarországtól Ausztráliáig a teljes utazás költségvetése nagyjából így nézett ki:
100 000 forint még indulás előtt elment a vízumokra. Amíg otthonról eljutottam Kínáig, szinte alig költöttem valamit, összesen talán 40 000 forintot élelmiszerre. Kínában más a kultúra, ott a stoppolás helyett vonatoznom és buszoznom kellett a saját költségemre, Ausztráliába vettem egy olcsó repülőjegyet, és onnan Magyarországra is, ezek voltak a legdrágábbak, ezekkel együtt nőttek végül 600 000 forintra a kiadásaim.
Gergő azt sem titkolja, hogy ahol lehetett, alkalmi munkát is vállalt. Az általa bejárt országok közül erre leginkább Ausztrália volt alkalmas, ott betonozástól a mosogatásig mindent bevállalt, ami az útjába került. Az itt kapott fizetést is az út költségvetésébe forgatta bele. Akkor sem tétlenkedett, amikor nem volt fizetett munkája: természetfotósként az útjába kerülő nemzeti parkokban töltött el hosszabb időt felvételek készítésével.
Számos őserdőt, szigetet, különleges állatot, járatlan utat örökített meg, mégsem a dzsungelre vagy a stoppolásra emlékszik vissza az út legfélelmetesebb részeként.
Úgy állok hozzá, hogy a jó emberek vesznek fel, így nem félek a stoppolástól. Egy negatív érzésű emberben szerintem nincs meg az a pozitív attitűd, hogy felvegyen valakit, aki az út mellett áll. Rémhíreket persze lehet hallani, de higgyék el, az emberek segítőkészek és nem rossz szándékúak. Az állatoktól és a természettől sincs félnivalóm. Egyetlen kellemetlen élményről tudok beszámolni csupán a hatóságokkal kapcsolatban. A kínai-kazahsztáni határon nem lehet átstoppolni, ezért buszra kellett szállnom. A határőrség leszállított a járműről, mert hiába volt meg a vízumom, nem pecsételtettem le a helyi rendőrséggel, emiatt megbüntettek 100 dollárra, 3 órára nyúlt egy 15 perces procedúra, lekéstem a buszomat, ahonnan kidobták a táskámat, ott hevert az út szélén. Valahogy átjutottam a határon, de ez eléggé negatív élmény volt, már elképzeltem magam egy kazah fogdában.
Gergő egyébként most is úton van, hétfőn indult neki három hónapos túrájának Törökország, Kína, Japán és Malajzia felé.
