Élet-Stílus

Tömegesen mennek külföldre szülni

Évente több tízezer szülő fizet hatalmas összegeket azért Kínában, hogy csemetéje a határokon túl lásson napvilágot, fellendítve ezzel a terhesturizmus iparágát a kelet-ázsiai országban.

A témáról beszámoló kínai sajtó nem hivatalos amerikai becsléseket idéz, amelyek szerint csak az Egyesült Államokba több mint 20 ezer terhes nő érkezett azzal a céllal, hogy gyermekének Amerikában adjon életet. Csaknem ugyanennyien utaznak évente a Kína közelebb fekvő különleges igazgatású területére, Hongkongba, s jó pár ezerre rúghat évente a célpontjaként Kanadát választó leendő kínai anyukák száma is.

A határokon kívüli gyermekáldás elősegítésének célja legtöbb esetben a születés általi állampolgárság megszerzése, de az egészségügyi rendszerek fejlettsége is hozzájárul a vonzerőhöz. A külföldi szülés egészen az idei évig az eredeti formájában szigorúan egy gyermeket engedélyező családpolitika megkerülésének eszközeként is szolgált, ezen a döntéshozók tavaly év végén lazítottak.

3,8 millió forinttól 76 millióig

Az utakat a legtöbb esetben erre specializálódott ügynökségek bonyolítják le, melyek a szülés előtti, közbeni és utáni szolgáltatásokat egy csomagban árulják. A kínai interneten fellelhető információk szerint egy-egy amerikai út ára 100 ezer jüannál (3,8 millió forint) kezdődik, de akár a kétmillió jüant (76 millió forint) is meghaladhatja.

A tengerentúli területek azért is örvendenek mind nagyobb népszerűségnek, mert a Hongkongba szó szerint csoportosan áramló terhes anyák ellen 2012 során hatalmas tiltakozással válaszoltak a kórházakból gyakran kiszorított helyiek. A tiltakozásra válaszul a helyi vezetés korlátozni kényszerült a szárazföldi kínai anyáknak kiadható kórházi ágyak számát, mely így – legalábbis papíron és a közkórházakban – pár ezerre csökkent.

A terhesturizmus iparágából több tízezren élnek mind Kínában, mind a célországokban, az az elmúlt években töretlen növekedést mutatott – írja a témáról cikkező Pejcsing Zsipao napilap. Az újság az egyik pekingi utazási iroda alkalmazottját idézi, aki szerint ez a trend az egykepolitika lazítása ellenére is fennmarad majd, a rendelkezésre álló jövedelem növekedésével ugyanis egyre több szülő akarja gyermekét külföldön iskolába járatni. Ehhez kiváló alap a már meglévő állampolgárság, mely a szülők esetleges emigrációjánál is segíthet – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik