Élet-Stílus

Mégsem fizetne szexszel a nagylelkű sofőröknek a 19 éves lány

Olvasóink közül is sokakat megmozgatott a sanghaji lány története, aki testével fizetné ki kínai körutazásának költségeit. Most kiderült, az egész csak egy cég gerillareklámja volt.

A kínai, majd a nemzetközi sajtóban is vihart kavart az elmúlt napokban elterjed hír, hogy a 19 éves Ju Peng sajátos utazási ajánlata, aki kínai körutazására keresett sofőröket, egyedülálló feltételekkel. A történet szerint a lány kikötötte, hogy a nagy utazásra jóképű, 30 év alatti, 1,75 méternél magasabb sofőröket keres, akik természetesen (!) gazdagok. És akik cserébe eltölthetnek 1-1 éjszakát Ju Penggel, valamint megadatik nekik, hogy egy „igazán szép lány” társaságában mutatkozhatnak.

Az ajánlat először kínai közösségi oldalakon bukkant fel, onnan vette át először a kínai országos sajtó, majd világhódító útra indult a történet, amiről nemzetközi lapok is beszámoltak. Most azonban kiderült, hogy az egész kitaláció volt, egy kínai cég a mobiltelefonos társkereső alkalmazását akarta a szexi sztorival népszerűsíteni – írta a Shanghai Daily.

 A “szexszel fizető stopposlány” – túl szép, hogy igazan legyen?
Fotó:Sina 

A kínai lapokban megjelent hírekben, és a közösségi oldalakon megjelent ajánlatban benne volt, hogy a lányt a Youjia nevű alkalmazáson keresztül lehet megtalálni, de ez az információ a külföldi lapokba már nem került be, feltehetően azért, mert mellékesnek találták a szerkesztők ezt az adatot.

A kínai internetet ellenőrző, pár éve létrehozott kormányszerv, az állami internet információs hivatal egy szerdai hír szerint már döntést is hozott az átverés miatt, és büntetésként megtiltotta a Youjia nevű okostelefonos alkalmazás árusítását. A Tech In Asia cikke szerint a társkereső alkalmazás már el is tűnt az online boltokból, és a Youija weboldalán is csak egy bocsánatkérő üzenettel lehet találkozni.

Az alkalmazást készítő sanghaji cég elnézést kért a „szocialista értékeket sértő” gerillakampány miatt, és ígérte, hogy együttműködik az állami hatóságokkal az ügy megoldásában. Az átverésről szóló beszámolók azt nem említették meg, hogy a több mint 30 millió felhasználóval rendelkező társkereső csak a boltokból tűnt el, vagy működését is leállították-e a hatóságok. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik