Élet-Stílus

Halottnak tettette magát, hogy megússza a randit

sms (sms)
sms (sms)

Hiába próbálta udvariasan lemondani a találkozót, a makacs udvarló csak nem vette a lapot.

A 29 éves Anna Gray a Mirror című brit lapnak bevallotta, ma már bánja, hogy ilyen durva módját választotta a szakításnak, de ott és akkor kétségbeejtette, udvarlója mennyire nem akarja érteni a célzásait. Mint kiderült, a fiatal nő egy internetes társkeresőn ismerkedett meg a férfivel, akit elsőre szimpatikusnak tartott, ezért többször is találkozott vele.

A harmadik találkozó előtti napokban aztán váratlanul belenyillalt, hogy nem szerelmes. “Sajnáltam a dolgot, de sem magamat, se a fiút nem szerettem volna becsapni. Igyekeztem a lehető legudvariasabb formában lepattintani, de nem vette a lapot. Sőt! Csak még hevesebben bombázott az üzeneteivel.”

Anna végül azután döntött a drasztikus megoldás mellett, hogy a férfi néhány nappal később kijelenetette, 30 perc múlva megjelenik a lakásánál, és elveszi őt randizni, ha válaszol, ha nem. És ekkor kezdődtek a bonyodalmak. Anna ugyanis gondolt egyet, és a nővére nevében SMS-ezni kezdett a férfival. Úgy érezte, minden bizonnyal távol tartja majd imádóját, ha a “nővérén keresztül” azt hazudja neki, hogy súlyos beteg és kórházba került, ezért nem jelentkezett eddig és ezért nem tudnak most találkozni sem.

Meglepetésére a férfi nem adta fel. Közölte vele, hogy egyenesen a kórházhoz tart, és hogy azonnal látni akarja Annát. A kétségbeesett nő, nem gondolkodott, mikor válaszul azt írta, hogy testvére előző este meghalt. “Onnantól kezdve nem kaptam tőle több üzenetet. Valószínűleg tudomásul vette, hogy nem akarom látni” – mondja Anna, majd hozzáteszi, néhány hónappal később ugyanazon az online társkeresőn ismét egymásba botlottak. “Sértődött és durva üzenetet kaptam tőle, de nem háborodtam fel rajta, sőt, megértettem a reakcióját. Ha fordított helyzetben velem csinálják ugyanezt, én is kiborultam volna” – árulja el.

Az angol üzenetváltást ide kattintva olvashatja el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik