Élet-Stílus

A megbocsájtás tanulható

megbocsátás (megbocsátás, )
megbocsátás (megbocsátás, )

Hogyan oldható fel a sérelem, amit okoztunk? Ki tegye meg az első lépést? Jó, ha tudja, hogy a megbocsájtásnak is külön koreográfiája van, így kezdjen neki!

Könnyebben megbocsájtunk másoknak, ha a másik kész megtenni az első lépést, vagyis ha bocsánatot kér, kártérítést ajánl fel vagy elismeri, hogy ő volt a hibás – állapították meg amerikai pszichológusok. Michael McCullough professzor, a kutatás vezetője szerint ennek hátterében az állhat, hogy ezek a gesztusok szociálisan “értékesebbé” teszik az agresszort, és csökkentik azt a félelmet, hogy a másik újra megbánthat minket.


Kép forrása: Thinkstock

– Ha az agresszor kimutatja a megbánását, és olyan gesztusokat tesz, melyek bizonyítják, hogy törődik a másikkal, azzal csökkentheti az áldozat haragját és felgyorsíthatja a megbocsájtás folyamatát – mondta a professzor. – Az emberek gyakran úgy gondolják, hogy az evolúció hatására önzőek, agresszívak és rosszindulatúak lettünk, mert ezek a tulajdonságok segíthetnek abban, hogy a legerősebb éljen túl, de valójában nagy szükségünk van másokra.

A természet ezért olyan eszközöket adott a kezünkbe, melyek segítségével megjavíthatjuk azokat a kapcsolatainkat is, melyeken sérüléseket okoztak a konfliktusok.

Még többet szeretne tudni? Olvassa el a folytatást a Házipatika oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik