Nem ez az első alkalom, hogy a hírfolyamban szembe találom magam ezzel az elsőre talán különös, ám annál szívmelengetőbb módszerrel, amivel a beteg újszülötteket nyugtatják Amerika-szerte.
Először egy szigorú matektanár kettős életét feldolgozó, megható cikkben találkoztam vele, amiből az derült ki, miért siet egy 70 éves, vietnámi veterán, akit ki nem állhatnak a diákjai, és akinek sosem lehetett saját gyermeke, az órái után minden második nap a kórházba. Nos, nem gyógykezelésre, ahogy sokan tippelnének. Hanem azért, hogy vadidegen gyermekeket öleljen magához hosszú perceken, olykor órákon keresztül, hogy így segítse a gyógyulásukat.
Íme, a szívmelengető videó Jim O’Connorról:
Most biztos azon törik a fejüket, hogy segítené már egy egyszerű ölelés az újszülött intenzív osztály kis betegeinek gyógyulását? Nos, a szakemberek szerint mérhető és bizonyítható tény, hogy a testi közelség, az érintés nyugtatóan hat a kicsikre (és nem csak rájuk), ugyanis csökkenti a szervezetükben a káros stresszhormon szintjét, a vérnyomást és nyugtatja a szívverést is.
Ezek után talán nem csoda, hogy ma már a legtöbb amerikai kórház örömmel veszi azoknak az önkénteseknek a jelentkezését, akik vállalják, hogy szabadidejük egy részét vadidegenek gyermekeire szánják: az esetek többségében koraszülött, vagy a születés közben sérülést szenvedett gyerekek mellett vannak, munkájuk pedig akkor kezdődik, amikor valamelyik csöppség felsír.
„Bizonyított tény, hogy az újszülöttkorban elszenvedett negatív tapasztalatok később károsan hatnak az agy fejlődésére” – ezt már dr. Jerry Schwartz, a Los Angeles-i Torrance Memorial orvosi központ orvosa mondja, majd hozzáteszi, ilyen negatív tapasztalat többek között az is, ha senki nem nyugtat meg egy síró újszülöttet. „A kicsi sír, az édesanyja épp nincs mellette, a nővér egy másik babával foglalkozik: ilyen helyzetekben lépnek akcióba önkénteseink, akik ha lehet, felveszik és magukhoz ölelik a kicsit, ha nem, akkor simogatással jelzik nekik közelségüket” – teszi hozzá.
Kép forrása: The Daily Mail
„Látod rajtuk, ahogy egy csapásra megnyugszanak. Látod, ahogy lelassul a szívverésük, és elernyednek az izmaik, ahogy tudják, hogy van valaki mellettük. Leírhatatlan élmény” – mondja az 52 éves Kathleen Jones, aki évek óta a chicagói kórház önkéntese. „Olyan keményen kell küzdeniük az életükért, már ilyen fiatalon. A szívem szakad meg értük, és örülök, ha ilyen aprósággal segíthetek nekik” – teszi hozzá.
