A táplálkozásunk hatással van arra is, mennyire vagyunk képesek emlékezni, derült ki egy új olasz kutatásból. A tanulmány a kalóriamegvonás hatásait vizsgálta, miszerint az éhezés körüli állapot egészségesebbé tesz, és megnöveli az élet hosszát. A jelenség egyébként régóta ismert, de eddig nem sikerült megtalálni az okát.
Giovambattista Pani kutató és csapata a CREB-1 nevű fehérjét vizsgálta, amelynek fontos szerepe van a memória és a tanulás alakulásában. Rágcsálókkal végzett kísérletek során bebizonyította, hogy a kalória csökkentése növelte a tanulási képességet, amennyiben még mindig képződött CREB-1 az állatokban. Sőt, megmutatta, hogy az energiabevitel csökkentése egyenesen jó hatással volt a fehérje termelődésére.
Az állatkák 25-30%-kal kevesebb kalóriát vehettek magukhoz, ami, ha emberi fogyasztásra fordítjuk le, egy napi 600 kalóriás étrendnek felel meg. Egy csésze tea szintén jó hatással bír, ugyanis a koffein is növeli a CREB-1 termelődését a szervezetben.
„Ez mindössze 25-30%-kal kevesebb kalória. Ez olyan, mintha az étkezés végén elhagynánk a tortát” – vélekedett a kutató, aki szerint ezeknek az eredményeknek hála, először sikerült megvizsgálni a táplálkozás hatását az agyra: „Ez a felfedezés fontos mutatókat hozott, amelyek segítségével kifejleszthetünk olyan terápiákat, amelyek fiatalon tudják tartani az agyunkat, és megelőzhetővé válnak az agyi degenerációk és az öregedési folyamat – jelentette ki dr. Pani. – Abban bízunk, hogy sikerül olyan módszert találni a CREB-1 aktiválására, például új orvosságokon keresztül, hogy szigorú diéta nélkül is fiatalon tarthatjuk az agyunkat.”
A tanulmány a Proceedings of the National Academy of Sciences című, akadémiai folyóiratban jelent meg.